Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-02 / 1. szám

Ugyancsak ez a lap értesít arról is, hogy a porosz evangélikus országos zsinat legutóbbi, hatodik ülésén a többek között azzal is foglalkozott, miként lehetne a német sajtót olyan irányba terelni, hogy az egyházi élet megnyilvánulásaival és érdekeivel szemben méltányosabb álláspontra helyezkedjék. Ezt az eszmét König-Witten dr. superintendens, a vestfali provincziális zsinat elnöke vetette föl és jól megokolt indítványát a berlini orszá­gos zsinatra terjesztette fel a többség. Ausztria. Az ó-katholikusok nemzetközi kongresszusa szep­tember 6-—10-ig tartott Bécsben — írja a „La Semaine Religieuse" deczemberi számában. Elnöke Gul Gérard, jansenista érsek volt, Utrechtbol. Ezen a kongresszuson érdekkörükbe vonták az orosz és lengyel mariavitákat is, kik 200 ezren vannak és 33 pap működik körükben. Ugy látszik — írja a lap — hogy a bécsi polgármester és az osztrák vallás- és közoktatásügyi miniszter nem rettent vissza attól, hogy az exkommunikáltak kon­gresszusát szívélyesen üdvözöljék. A „Reformirte Kirchen-Zeitung" örömmel közli, hogy Salzburg tartományaiban az evangélikusok egyre terjeszkednek. Halleinban van a központ, mely áldásosán hat az egész vidék diasporájára. Nevezetesebb pontok még: Lend, Ache, Bischofshofen. Nyáron Zell am See és Hofgastein fürdőhelyeken istentiszteletet tartanak. Nagybritannia. Az angol methodista-család három másodrangú ága: az „Egyesült szabad methodista egyházakaz „Új methodista Szövetkezet" és a „Bibliai Keresztyének" nem régiben összeolvadt, egy egyházzá lett és most neve: „Új egyesült methodista Egyház". (New United Methodist Church). Az új egyház 1909. júliusában tartotta máso­dik évi értekezletét Plymouthban. Tagjainak száma körül­belül 160,000. Az „Allgemeine Evangelisch-Lutherische Kirchen­zeitung" 1909. decz. 10-iki számában azt olvassuk, hogy Angliában a romanizáló párt erősen működik. A brigh­toni „Egyházi Egyesület1 1 múltkoriban tiltakozó iratot in­tézett Chichester püspökéhez. Ez az irat felhívja a püs­pök figyelmét azokra a visszaélésekre, melyek az angli­kán egyház tilalmaiba ütköznek. így pl. Brighton egyes templomaiban augusztus 15-én megülték Mária menny­bemenetelének tiltott ünnepét; négy templomban Halot­tak napján requiemet és fekete misét tartottak; két templomban azt prédikálják, hogy az „Ave Maria, ora pro nobis" imádsága mondandó; egy másik templomban az oltári szentséget imádják, előtte leborulnak stb. Az „Egyházi Egyesület"' azt követeli, hogy a püspök mind­ezeket a tiltott rítusokat gátolja meg. Oroszország. Deczember 28—30-ig ülte a szentpétervári theol. akadémia százéves fönnállásának emlékünnepét. Az ezen akadémia által szerkesztett egyházi lap azt hangsúlyozza, hogy a következő században is az lesz ennek a főis­kolának a feladata, a mi a múltban volt, hogy t. i. a tudományt összhangba hozza az orthodox theologiai fel­fogással. Tudományossága emeli tekintélyét, egyházias­sága közelebb juttatja a közélet gyakorlatiasságához. Ha e két irány ellenkezésbe kerül egymással, a főiskola megtagadja régi tradiczióit. Dr. T. I. IRODALOM. ELOFIZETESI FELHÍVÁS, Isten segítségével belépvén az új esztendőbe, megnyitjuk az előfizetést Lapunk 1910. évi, 53-dik évfolyamára. Mindazok, a kik Lapunk munkálkodását figye­lemmel kisérték, bizonyságot tehetnek a felől, hogy híven igyekeztünk a magyar protestantizmus ügyeit szolgálni. Dicsekedés nélkül mondhatjuk, hogy az egyházi, iskolai és egyházpolitikai legfontosabb kér­désekben lapunk volt az, a mely legelső sorban szót emelt és a teendőkre s a védekezés szükséges voltára reámutatott. Őrálló szerepét híven kivánja folytatni a Lap ezentúl is, ha megtalálja a protestáns közönségben szellemi és anyagi támogatóját. Sőt tájékoztató mun­káját fokozni kivánja azzal, hogy rendszeresen ismertetni szándékozik olvasóival a külföldi protes­táns és nem protestáns egyházak életéhen felmerült mozzanatokat, — valamint regisztrálni a theologiai világirodalom figyelemreméltóbb termékeit. Bizalommal kérjük tehát protestáns közönsé­günk jóindulatú támogatását, Lapunknak minél szé­lesebb körben való terjesztését és az előfizetési ösz­szegeknek a mellékelt utalványon leendő sürgős beküldését. Az előfizetési ár marad a régi: egész évre . . 18 kor., fél évre ... 9 kor., negyedévre . . 4 kor. 50 fillér. Segédlelkészeknek, kongruás lelkészeknek és tanítóknak továbbra is évi 12 kor. kedvezményes áron adjuk a lapot. Miután pedig még jelentékeny az előfizetési hátralékok összege, — tisztelettel kérjük hátraléko­sainkat a díjaknak haladéktalan beküldésére. Az előfizetési díjakat kérjük, nem a szerkesztő, hanem a lap kiadóhivatala czimére (Budapest, IX., Kálvin-tér 7. sz.) beküldeni. A szerkesztőség és kiadóhivatal. A „Kálvin-jubileumi Emlékkönyvére oly szép számmal érkeztek be megrendelések, hogy a mű kiad-

Next

/
Thumbnails
Contents