Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1910 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-13 / 7. szám

valónak gondoljuk azt. S szinte azok között is, kiknek a Krisztus szűkebb családjához kellene tartozniok: a mi papjaink minden felekezetben, tanítóink, műveltjeink, „a kik szeretik az előlüléseket, a piaczokon való köszöntéseket s hogy az emberektől így szólíttassanak: Mester! Mester!!" ezekben is minő pogány atyafi-lélek munkál. Tekintsünk csak mai társadalmi viszonyainkra, a legfelső országházától a legalsó korcsmai viselkedésig; a legszentségesebb pápától a legalsó sekrestyésig.... minő atyafiságos indulat működik mibennünk !.. Bizony, szükséges, hogy a Krisztus lábaihoz üljünk s ott tanuljuk az igaz atyafiságot. Nem annyira tanuljuk, mint az ő lelkéből örököljük... Mert ez az igazi nagy örökség, mely gazdag atyafisághoz s oly kincshez juttathatja az embert, mely soha el nem múlik I Andrássy Kálmán. A horvát-szlavonországi evangélikusok elszakadása. „A lutheránusok pánszláv törekvése Horvátországban" czímmel már lapunk 1907. évfolyamának 35. számában rámutattunk a horvát-szlavonországi ev. gyülekezetek körében lábrakapott elszakadási törekvésekre. A 38. és 40. számban pedig magyar fordításban közöltük a horvát-szlavon ág ev. esperesség memorandumát, melyet az ág. h. ev. horvát-szlavon theologusok neveltetésének és minősítésének kérdésében, egyházi törvényeik nyílt megszegésével : fölöttös egyházi hatóságaik megkerülésével, egyenesen a horvát-sziavon-dalmát képviselőházhoz intéztek. Ebben a kérvényben részletesen benfoglaltatott az elszakadási törekvések története is. Rámutattunk arra is. hogy egy, magyar származását a legszégyenletesebben megtagadó, pánszláv érzelmű, püspökségre vágyó esperes : Abaffy Miklós az egész törekvés mozgatója, kitől a MÁV. igazgatósága is visszavonta legutóbb vinkovczei ós bródi iskolái ág. ev. vallású növendékeinek hitoktatására adott megbízatását. Már akkor fölhívtuk az illetékes hatóságok figyelmét arra, hogy egy méltatlan ember nagyravágyása miatt ne engedjék az ottani egyházaink létét és jövendőjét biztosító régi kötelékeket elszaggatni. A bányai ev. egyházkerület közgyűlése éveken át sikeresen visszaverte a jogosulatlan elszakadási törekvéseket. Legutóbbi szeptemberi ülésén azonban azt a kevésbbé szerencsésnek mondható határozatot hozta, hogy a horvát-szlavon ev. esperesség, a legközelebbi kerületi közgyűlésen mutassa ki. vájjon az önálló horvát-szlavon egyházkerület alapítási és fönntartási eszközei biztosítva vannak-e ? A határozaton kapva-kapott a neudorfi esperes. A következő hónapban, október 22-én már a bán előtt feküdt kérvénye, melyben az önálló horvát-szlavon ev. egyh.-ker. fölállíthatása érdekében évi szubvencziót kért. A volt bán, ki bezzeg nem sietett a már június óta asztalán fekvő s négy új ref. iskola nyitásának tudomásulvételét kérő kérelmünkre felelni, ugyancsak kapva-kapott az alkalmon. Alig három hétre, már november elején átiratot intézett Prónay Dezső báróhoz, az ev. egyház-egyetemes fölügyelőjéhez ebben a tárgyban. Lapunk legutóbbi számában közölt újabb átiratában pedig tudatta vele, hogy 20,000 korona évi segélyt utalt ki a fölállítandó horvátszlavon egyházkerület számára. Azt is megígérte, hogy ez az összeg az országos költségvetésben is biztosítva lesz. Érdemes a megfontolásra, hogy miért sietett most ennyire a törvények nyílt rendelkezése ellenére négy új ref. iskolánk egyszerű tudomásulvételét annyira halogató volt bán? Miért sietett ennyire, hogy „az önálló horvátszlavon ev. egyházkerület fölállításának útját álló utolsó akadály is elháríttassék" '?! Miért nem átalkodott még Prónay Dezső br. „hatalmas befolyását" is kérni, hogy az önálló horvát-szlavon egyházkerület kérdése az illetékes fórumok előtt „sürgős, kedvező" elintézést nyerjen'? Nagy oka volt reá! Már régi szálka a horvátok szemében az 1898. évi május hó 7-én kelt s a horvátszlavonországi ágostai és helvét hitvallású evangélikus egyházak külső jogviszonyának rendezéséről szóló autonóm törvény. Horvátosító politikájuk megtörik ennek a törvénynek 1. §-án, mely kimondja, hogy „a horvát- és szlavonországi ág. és helv. hitv. ev. egyházközségek a Szt. István koronája országaiban levő ág. és helv. hitv. egységes egyházak kiegészítő részét képezik." Fáj nekik, a mit a 2. § mond, hogy mint ilyenek „vallási, egyházi, iskolai ós alapítványi ügyeik intézésénél, kezelésénél és rendezésénél a zsinatok által már meghozott . . ., valamint a zsinatok által a jövőben hozandó . . . törvények alkalmazandók." A míg ez a törvény érvényben van, csak olyan lelkészek alkalmazhatók a drávántúli ev. gyülekezetben is, kik valamely magyarországi theologián szereztek oklevelet, tehát a kik magyarul tudnak, vagy megtanulnak. S a míg ez a törvény van érvényben, mindennemű elhorvátosító, pánszláv törekvés hajótörést szenved, mert a magyarországi fölöttes hatóságok sújtó keze utolérheti azt a lelkészt, a ki ezeknek a törekvéseknek az eszközévé alacsonyítja le magát. A horvát kormány nagyon szeretné, ha az a három ősi vármegye, melyet az oktalan magyar nagylelkűség ajándékozott nekik a kiegyezés alkalmával, csakugyan egészen horváttá válnék. Már pedig ennek az ev., de kiváltkép a ref. egyház tevékenysége útját állja. Különösen a ref. egyház terjeszti ki féltő, gondviselő kezét a századok óta ott lakó, avagy újabban oda települő testvéreink fölé. Templomokat, iskolákat segít nekik emelni. Elnémult harangjaikat megszólaltatja. Már-már elfeledt anyanyelvükre újra megtanítja őket önfeláldozóan működő igehirdetők és tanítók útján. Ezt látják az ott élő róm. kath. magyarok is. Falvastól térnek át hozzánk, csakhogy anyanyelvüket megőrizhessék, hazaszeretetük tüzét ápolhassák. Az fáj a horvátoknak, hogy míg ev., de különösen ref. lelkészek működnek a Dráván túl, addig a magyar szó se némulhat el, sőt mind erősebben és erősebben hangzik!