Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-19 / 51. szám
hagy olyan nyomot lelkében, mint a milyen talán még ellenségei előtt is teljesen indokolt volna. Az első kötet Kálvin visszahívásával záródik. Az egyetemes egyház, a mikor a jubileumi évet jelölte ki ilynemű munka megjelenésére, bizony jó későn tette azt 1907-ben. A feladat nagyságától megijedtek: vájjon megfelel-e s a magyar református egyházhoz méltó lesz-e egy két esztendő alatt összeállítandó mű? íme megjelent, — de sok esztendő gyümölcseként, mert a szerencsés választás az ezen a téren már régtől fogva munkás emberre esett! Szerencsésnek mondjuk, mert ismeri azt a nyelvet, a mely egyedül teszi képessé a Kálvin-írót hű életrajz megírására. Használ német forrásokat is, de a francziákat is eredetiben, sőt kiutazott Genfbe, Strassburgba, Bázelbe stb. Mindez íme megtermette a gyümölcsét. Munkája a maga egészében azt a benyomást teszi reánk, hogy nemcsak egyházi, hanem egyetemes magyar irodalmi szempontból is nyereség. A sok nyelvű források használatának semmi hatása sem érezhető a magyar nyelv szépségeinek rovására. Előadása könnyen folyó, érdekes, úgy annyira, hogy ha az ember a kezébe veszi, nehezen tudja letenni. Tárgyalása alapos. Adatai mind hitelesek. Egyéni nézetének nagyon kevés helyen enged döntő súlyt, a mi históriai hitelességének erőssége. Stílusa kifogástalan. Egy fölösleges szót, egy oda nem illő mondatrészt nem találunk benne. A mit papírra vet, mind kell. Kifejezései világosak, értelemzavaró mondatnak híre-hamva sincs. Czélját elérte az író. Megismertet Kálvinnal úgy, mintha közöttünk munkálkodnék. Ezenfelül a nagy magyar kálvinista egyháznak is becsületet, elismerést szerzett a külföld előtt is alapos és terjedelmes munkájával. Valóban elmondhatja az öndicséret legkisebb vádja nélkül: Exegi monumentum aere perennius . . . Segítse Isten a többiben is! Kájel István. BELFÖLD. Pár szó az adócsökkentési segélyek ügyéhez. A Magy. Prot. írod. Társaság legutóbbi ülésén tartott előadásában gróf Tisza István főgondnok fájdalmának adott kifejezést azon prédikátor lelkiállapota felett, a ki meggyőződése ellen kénytelen hirdetni olyan dolgokat, a melyekről nem tudja elhinni, hogy igazságok. Gyötrelmes helyzet; de van megoldása. Ott hagyhatja, s ott is kellene hagynia helyét az ilyen prédikátornak. Ilyen gyötrelmes helyzetbe azonban nemcsak az egyház hitczikkeinek igazságában kételkedő prédikátor kerülhet; de belejuthat abba még a leghívőbb és legbuzgóbb lelkipásztor is, ha olyan dolgokat kell igazaknak, helyeseknek vallania az egyházi közigazgatás terén, a melyeknek igaztalanságáról, helytelenségéről valóban meggyőződött. Ilyen a többek között az adócsökkentési segélyek dolga és a konvent ama határozata, a mely szerint az adócsökkentési segély sem a lelkészeket, sem a gyülekezeteket nem kötelezi az ott megállapított összegek elfogadására. Gróf Tisza Istvánról tudjuk, hogy személyesen vizsgálta felül minden egyház iratait; bámultuk is ezirányú munkáját. De ha ennyi fáradságot szentelt ennek az ügynek, még kellett volna tennie valamit. Ki kellett volna szállnia egy-két gyülekezetbe és nem a rubrikákból, hanem a való élet alapján kellett volna képet alkotnia a gyülekezetek helyzetéről, a nép lelkiállapotáról, felfogásáról az adócsökkentés ügyében. Akkor meggyőződött volna arról, hogy a fentebb említett határozattal igazán Eris almáját dobta a konvent a gyülekezetek és a lelkipásztorok közé. Hogy ez egészen világos legyen, szükséges feleleveníteni azt, hogy az 1904-íki összeírás kimutatta, hogy a ref. egyház tagjai országos átlagban állami adójuknak több mint B0%"át fizetik egyházfenntartásra. Lett erre országszerte nagy szörnyűködés és megindult az adócsökkentési segély dolga. Mikor aztán a kisebb gyülekezetek, a melyek állami adójuknak 60—100%"át fizették az egyházfenntartásra, megtették számításaikat, kivetéseiket, akkor kitűnt, hogy az új adó alapján is kell fizetniök 80—40%~°t, a személyi adóval együtt. De kényszerítve voltunk elfogadni a segélyt így is, mert régi adózásunkhoz képest könnyített népünk helyzetén. S gyülekezeteink, a midőn azt hallották, hogy a 10%~o n és a személyi adón felül egyéb kivetéssel nem terheltetnek, az új adórendszert elfogadták. Nagy volt az öröm egész odáig, a míg a bizottsági tárgyalások meg nem kezdődtek. Ezek azonban letörtek minden jó reménységet, a mely arra irányult volna, hogy majd ott legelemibb igazságait érvényesítheti: akár a hivatalnok, akár a gyülekezet. A hivatalnokokat kötötte a konventi utasítás a maga megállapításaival, a melyekből az előadók semmit sem engedtek, mert hogy az „Utasítás"-tói eltérni nem lehet. Kivéve a kukoricza áránál. Az „Utasítás" ugyanis a kukoricza árát literenként 4 fill.-ben állapította meg. Ettől a képtelen ártól mégis csak eltértek és 8 fillérre emelték. Fontosnak tartom ezt, mert bizonyság arra, hogy az „Utasítás" ármegállapításai is változtathatók. A hivatalnokok aztán vesztettek minden tételnél; s ennek a vége az, hogy nem fogadhatják el az új alapot, hanem tartják magukat díjleveleikhez. De vesztettek a gyülekezetek is, mert az építkezéseknél nem kapták meg az öt évi átlagot, nemcsak, de bevették a jövedelmek közé a perselypénzt is, a mi pedig bibliaellenes dolog, mert ha az adócsökkentési alap, nem fedezi egészen az építkezést, akkor nem szabad a perselypénzt bevételeznie, mert a perselypénz az Úr házának építésére való. (II. Kir. XII. r. 9—14 v.) Tehát nemcsak hogy a díjlevél szerinti kötelezettségének nem tehet eleget az egyház, de egyéb terhei födözésére sem elég az adócsökkentési segély. Pedig a
