Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

getése nem tartozik most ide. De hogy a kormány miért csak most, 60 esztendő múlva terjesztette be a r. kath. alsó papság kongrua-rendezésére vonatkozó javaslatot, s miért terjesztette be éppen a tervezett megoldási módozatok mellett? már szükséges, hogy megvilágíttassék mindenek szemei előtt; mert, úgy látszik, hogy igen sokan vannak, nemcsak a törvényhozás házán kívül, hanem azon belől is, a kik nincsenek tisztában a dologgal. A késedelmezés oka, nyiltan és eleve ki kell jelentenünk, nem a kormányokban, hanem a r. kath. nagyjavadalmazási főpapságban rejlett. 1848-tól kezdve egészen a mai koalicziós éráig minden kormány úgy gondolta a r. kath. alsó papság kongrua-rendezését, hogy az, az állam megterhelése nélkül kizárólag a nagy egyházi javadalmasok jövedelemfeleslegéből kell hogy megtörténjék. Már br. Eötvös József, 1848-as kultuszminiszter felhívta erre a r. kath. főpapságot. Simor herczegprimás jelentékeny összeget is szavaztatott meg erre a czélra a nagy javadalmasok által. A megszavazott összegek befizetése azonban elmaradt mind a mai napig ; nemcsak, hanem hajótörést szenvedtek a főpapság ellenállásán a következő alkotmányos kormányok arra irányult igyekezetei is, hogy a főpapi jövedelmek hivatalos felszámítása mellett megállapíttassék a nagy javadalmasoknak az alsó papság fizetésrendezéséhez adandó hozzájárulása. Nem egyszer hangzottak fel a főpapság eme lnizódozása miatt, keserű panaszok, magoknak a róm. katholikusoknak a részéről, úgy a hírlapokban, mint a törvényhozásban. De a panaszkodók között nem akadt egy sem, a ki arra a bázisra helyezkedett volna, a melyen gr. Apponyi törvényjavaslata nyugszik, hogy t. i. ha a főpapság görcsösen szorítja a maga sok millióra menő jövedelmét ós annak legfeljebb csak a morzsalékát hajlandó az alsó papságnak átengedni, hát akkor álljon elő az állam és az oldja mn

g a régen vajúdó kérdést — az adófizető polgárság terhére. Hock János orsz.-gy. képviselő, egyik beszédében, a melyet az összeírás elrendelését magában foglaló s Trefort minisztersége óta évről-évre megismétlődött, stereotyp miniszteri bejelentéssel kapcsolatban mondott, keserűen hangoztatta, hogy „nem összeírás kell az embereknek, hanem kenyér" s nem a kormányok és a püspökök közt folyó eredménytelen irkálásokra van szükség, hanem a kérdés megoldására. Gróf Zichy Nándor, a magyar r. katholiczizmus egyik oszlopférfia hírlapi czikkében egyenesen a kormány kényszerétől várta azt, „a minek a katholikus erkölcstan törvénye szerint, már régen, minden hatalmi kényszer nélkül kellett volna megtörténnie, t. i., hogy a szűkebb ellátású papok a bö ellátású papok feleslegéből kapják a maguk isteni és erkölcsi törvényszabta jussát". PolÓnyi Géza, a nem r. kath. lelkészek kongruarendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, mint r. kath. ember tiltakozott az ellen, hogy a kormány a gazdagon dotált, r. kath. egyház szegény papjainak fizetését az állam pénztárából egészítse ki, ós „ezzel elébe vágjon egy nagy princzipiumnak". „Én -— mondá — ahhoz a borravaló-politikához, mely a püspöki kart azzal akarja megnyugtatni, hogy az állam pénzén segélyezi azokat az embereket, a kiket ők, a püspök urak, százezrekre menő dúslakodó jövedelmeikkel koldulni hagynak, soha hozzájárulni nem fogok. Ez ellen fel fogom emelni tiltakozó szavamat, úgy is, mint magyar ember, úgy is, mint katholikus ember". Wlassics Gyula, akkori kultuszminiszter az 1898: XIV. t.-cz. tárgyalása alkalmával kijelentette, hogy a kormány a r. kath. alsó papság kongrua-rendezését mindig úgy kontemplálta, hogy azt „a katholikusok a saját vagyoni helyzetük keretén belül fogják megoldani". A főpapi jövedelmek összeírását a kormány kezdeményezte ugyan, de sohasem mondta azt, hogy a kongruát maga akarja megoldani az állam segítségével ; s tiltakozott az ellen, mintha a kormány a törvényjavaslat 1. §-ában erre nézve ígéretet tett volna. Ezt — mint mondá — a r. kath. körök nem is kérték. ilyenek voltak a vélemények 1848-tól fogva egész, a mostani időkig a r. kath. kongruarendezést illetőleg. Sőt ínég tovább is folytathatjuk a nézetek ismertetését. Sorompóba idézhetjük, s idézzük is, magát gróf Apponyi Albertet, a kezünk alatti törvényjavaslat beterjesztőjét is. Gróf Apponyi Albert, mint ellenzéki pártvezér és mint a r. kath. egyház buzgóságáról ismeretes és tekintélyes tagja, az 1898. : XIV. t.-cz. tárgyalásánál, Wlassics Gyula és Tisza Kálmán ama felfogásával szemben, a mely szerint a r. kath. alsó papság kongrua-rendezési kérdéseinek különleges elbírálását a r. kath. egyház közjogi helyzete kívánja meg, kijelentette, hogy a különleges rendezést nem az egyház közjogi, hanem vagyoni helyzete teszi szükségessé, a mely „feleslegessé teszi, hogy az állam intézményesen és szervileg foglalkozzék a kongrua rendezésével. Mert ez az egyház teljesen abban a helyzetben van, hogy ezt a feladatot a rendelkezésére álló eszközökkel maga körében oldja meg".* így nyilatkozott egykor, ellenzéki vezér korában gróf Apponyi Albert, a ki ma, az általa beterjesztett törvényjavaslatban arra az álláspontra helyezkedik, hogy a r. kath. alsó papság kongrua-rendezéséhez az államkincstárnak évi 1.300,000 koronával kellene hozzájárulnia. Honnan s miért ez a kardinális álláspontváltozás ? Magyarázatát, indokolását nem hallottuk még eddig a miniszter úrnak a r. kath. kongnia rendezését illetőleg elég sűrűn elhangzott nyilatkozataiban. Pedig valóban igen kíváncsiak vagyunk a magyarázatra! Ez a magyarázat, úgy véljük, kezünkbe adná a kulcsát annak a kérdésnek is, hogy a r. kath. főpapi jövedelmek összeírását illetőleg megindított s évtizedeken át húzódott munkálatmiért jutott gr. Apponyi Albert kultuszminisztersége alatt oly Váratlanul gyors befejeződéshez, s miként sikerült oly egykettőre a nagy egyházi javadalmasok hozzájárulási arányának megállapítása, s végeredményül annak kimutatása, hogy a nagy egyházi javadalmak nem bír* Zsilinszky M;: Miről van szó '? cz. müve 48—4'9. lap.