Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-10 / 41. szám

minket, hogy helyes úton járunk. Nem a betűben, hanem a lélekben ; nem a formákban, hanem a lényegben; nem az embereknek, hanem az Istennek való engedelmességben kívánjuk hivatásunk kötelmeit betölteni ott, a hol a betű, a forma békóba verné azt a szabadságot, a melylyel Üdvözítőnk szabaddá tette az ő benne hívő lelkeket. De ha a keresztyén világnézet általános területéről a református egyház szűkebb életkörébe vonulunk vissza a védelemmel, ennek elméleti és gyakorlati szegelet-köveiből is megdönthetetlen erősséget tudunk magunknak építeni. A reformáczió klasszikus földének, Genfnek alkotmánya, magának a nagy Kálvinnak a lelkészek társaságáról írott apologiája : ezek a mi legközvetlenebb szabadságleveleink, a melyekben meg is van az erő, hogy magunknak előbb-utóbb kivívják a tiszteletet, ha erre mi, a magunk egyénenként való és összes gyarlóságaival, tévedéseivel és szegénységével képtelenek volnánk is. Álláspontunk tiszta: a minden állampolgárt megillető egyesületi jog alapján, szabad társadalmi egyesület akarunk lenni, cselekvésünkben minden egyházjogi és hatósági vonatkozás nélkül; ennélfogva alapszabályunk megerősítéséhez a hivatalos egyház joghatóságának semmi köze. Ilyen minőségünkben állunk legtávolabb a külön egyházi rend gondolatától, a melynek körvonalai azonnal megjelennének, a mint az egyház joghatósága az egyházi élet hivatalos szervévé avatna bennünket. Ekkor már inkább lehetne beszélni „az egyház az egyházban"féle helyzetről, a mit a logika sajátos fejtetőre állításával az ellentétes álláspont szóval és írásban perhorreskál, valóságban pedig elő akar mozdítani. Ha azonban egyesületünk, a. genfi alkotmány példáját követve, az egyházhatósági elhelyezkedés útjára akarna lépni: jogi helyzetének megállapítását, szabadságának körülbástyázását bizonyára nem az arra illetéktelen konventtől, hanem az alkotmányozó jogokkal egyedül és kizárólag felruházott egyetemes zsinattól fogná kérni. Addig is, míg ez elkövetkezhetik, elismertetésünkért, az állampolgári jogok alapján, következetes kitartással fogunk küzdeni, s ha a kormány velünk szemben követett eljárásának iránytűjét az igazság mágnes-sarka felé nem sikerül irányítani: sérelmünk orvosiásásért el fogunk zarándokolni a királyi trón elé, a honnan sugárzott már mentő kegyelem, békítő igazság az üldözött.magyar református lelkipásztorra is. Ha a hivatalos világban nem haladt előre ügyünk, az életben, a valóságban — a melyre legnagyobb súlyt helyezünk — örvendetes fejlődésről számolhatunk. A hév és az elfogultság, a mely minden teremtő erejű kezdet bölcsője körül viharzani szokott, a két táborra oszlott lelkipásztorok között a kölcsönös méltánylás tárgyilagos álláspontjának adta át a helyet. Ma már a kálvinista lelkipásztorok összeségének az az egynegyed része is, a melyik még nem érzi igazaink által meggyőzetve magát, ott .áll közel a kartárs! szeretet összefoglaló otthonának határához. Yajha az onnan áramló varázs eltakarná mielőbb a kölcsönösen kijutott sebek fájó emlékeit s legyőzné azt a tartózkodást, a mit az elmélet alapján túlnövesztett skrupulusok, mint akadályt állítanak a kölcsönös megértés útjába. Azzal a materialisztikus vonással, a melynek a valóság feletti kidomborítását, mint vádat emelik ellenünk, megbékíthet mindeneket a szombaton kalászt szaggató tanítványok s az őket igazoló Úr Jézus példája. Megbékíthet az a pillantás, a melyet kinek-kinek a saját maga élete, lelke, kiílső és belső legközvetlenebb világa, múltja, vágyai, törekvései felé is kellene néha-néha irányítani, a mely pillantás a „ne ítélj, hogy ne ítéltessél" krisztusi intelmet felelevenítené. Megbékíthet az az igazság, hogy a szegénység szániára filozófiát és morált írni nem alkalmas helyek a paloták, s hogy nem az a szó elítélő jelehtményében vett materialista, a ki, mint a magyar kálvinista lelkész, a maga és családja fájó nyomorúságából önerején, becsület útján, a törvény biztosította jog valóságához felfelé küzködik, — hanem sokkal inkább az, a kinek helyét a társadalmi beosztás szeszélye a mindennapi kenyér gondterhes, ködös völgyein felül, az ingyen jött jólét magasságában helyezi el és a ki ebből a magasságból kiirigyel másokat. Ha a mi materializmusunk vétek, vétkes a törvény is ; vétkesek a törvényhozók, mert a mi materializmusunk csak annak a valóságára törekszik, a mit a törvény biztosít. Ebből a biztosított jogból pedig nem engedjük magunkat kiseminiztetni a vizet prédikáló borivás zofizmáival, sem azzal a reánk oktrojálni akart szeméremmel, a mely az üres táskájú koldús tragikumához vezet. Sikertelen marad az a törekvés, mely czélunknak, erőkifejtésünknek egészét az anyagi czélt szolgáló hányadba akarná bele erőltetni, hogy a lelki eszmények szolgálatának tisztességétől megfosztva, a közelítélés vesszőfutásába kergessen bele. Mi czélunk egészét szolgáljuk, Isten országának s benne magyar hazánknak, református egyházunknak nagy érdekeit. Magánérdekünket is a közérdek fényében látjuk tündökölni; mert megtanultuk a történelemből. hogy a magyar kálvinista papság helyzete pontos kifejezője volt mindig a lelkiismereti szabadság és a magyar nemzeti eszme erőmértékének. Jelen kongresszusunk programmja is a mellett bizonyít, hogy a lelki élet és közérdek nagy kérdései dominálnak törekvéseink tárgyai között. A szorosan reánk tartozó anyagiaknak csak annyi rész jut, a mennyi minden életképes mozgalomban a természetes alkotó tényezők egyikét megilleti. Mélyen Tisztelt Közgyűlés! Az elmúlt esztendő történetét röviden így jellemezhetem : Sokat fáradtunk, kevésre értünk. Felette nagy volt az erő, a mellyel jogos és nemes törekvésünk szemben találta magát. A klerikalizinus, a maga enormis anyagi és raffinált szellemi hatalmával, — egyetemes egyházunk legfelső képviselete s a vele egyetértő országos kormány a maga reakcziós egyházpolitikájával s mindenhova elérő apparátusával, — egyik oldalon ez az- óriási hármas alliance.