Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-26 / 39. szám

javára válnék, ha a más véleményűek is közölnék érveléseiket. A kongruás lelkészekre és a fizetéskiegészítésben részesülő tanítókra nézve kimondhatónak, sőt feltétlenül kimondandónak tartóm, hogy kötelesek elfogadni a konventileg megállapított megváltási árak szerint a fizetésüket, mert azok közt nincs egyetlen egy tétel sem, a mely megasabbra ne volna értékelve, mint volt a kongruájuk megállapítása, illetőleg a fizetésük kiegészítése alkalmával. Még a búzának, rozsnak az ára is nagyobb valamivel, ezen valóban alacsony új felvétel szerint is. Ezekkel a belhivatalnokokkal tehát semmi sérelem nem fog történni, ha kötelezve lesznek fizetésüket a normál költségvetés megállapítása szerint elfogadni. Más megítélés alá jönnek a nemkongruás lelkészek és a fizetéskiegészítésben nem részesülő tanítók. Számos ok szól ugyan a mellett, hogy ezeket is lehet kötelezni. Néhányat felhozok. 1. Ha van is néhány fizetési tétel, a mi nekik, az alacsony megváltási ár miatt kárt okoz, jóval több, a mi viszont előnyükre szolgál s ez utóbbiak haszna rekompenzálja őket az előbbiek káráért. 2. A megváltási árakat, az alacsonyakat is, ismerte előre mindenki, mégis egy-két helyet kivéve, magok a belhivatalnokok voltak azok, a kik a népet rábeszélték, hogy hozza be az új adózást. Pedig régi igazság: volenti non fit iniuria. 3. Ha ez a kötelezés esetleg tán 1—2 hivatalnoknak veszteséget okoz is anyagilag, ne felejtsük el, hogy ugyanaz a felsőség hozta e törvényt, a miből az új eljárás következik, a mely a mi javunkra már több üdvös intézményt létesített s a mely folyton napirenden tart oly kérdéseket, melyek anyagi helyzetünk javítását czélozzák. 4. Hajdan a papok és tanítók készek voltak egyházunkért börtönbe, gályára menni; hát mi, mai papok és tanítók, a legkisebb anyagi veszteséget se tudnók eltűrni a közjóért, a jó békességért s néhány koronáért feldúlnók az egyházunk nyugodalmát! De ne háborgassunk senkit se, még a legmagasztosabb érvekkel se, a jogaiban ! Ám legyen szabad a nemkongruás lelkésznek és a fizetéskiegészítésben nem részesülő tanítónak az eddigi díjleveléhez ragaszkodnia, De követeljük meg, hogy ez esetben fizetése egészen az eddigi mód szerint szolgáltassék ki: a termények és szolgáimányok természetben. Ha a búzát, rozsot stb. a belhivatalnok a megváltási árban nem fogadja el, ám vegye meg neki az egyház és adja ki természetben, de adja ki akkor a bort, szénát, káposztát, közmunkát, trágyát stb. szintén természetben. Meg vagyok arról győződve, hogy az egyházakat kár így nem fogja érni; a mit az egyik tételnél veszítenek, az a másiknál megtérül. Ha a belhivatalnoknak szabad lesz a termények ós szolgálmányok egy részét a konventi értékelés szerint, más részét pedig természetben követelni, az illető ekklézsiák pótkivetést lesznek kénytelenek tenni. Mindenki tudja, hogy a hívek nem kötelezhetők több egyházi adóra, mint a 10% os vagyoni és a megfelelő személyi adó megfizetésére. Csak rendkívüli esetekben, pl. nagyobb építkezés alkalmával, szedhető tőlük ezen felül is adó. A lelkész és tanító fizetésének kiszolgáltatása rendes teher lévén, e czímen nem lehet a rendkívüli adókivetés jogának §-át alkalmazni. A mondottakból következik, hogy nem tartom szerencsés gondolatnak az egyetemes adóügyi bizottság nagyérdemű elnökének, a P. E. I. L. aug. í-i számában olvasható véleményét, mely noha szintén a normál költségvetésben felvett készpénzfizetés elfogadását ajánlja hathatós, meggyőző érvekkel, de megengedi a további egyezkedést az egyház és a javadalmas közt. Városi, intelligens gyülekezetben talán lehetséges, de a falusiak nagy részében teljesen lehetetlen újra egyezkedni, a siker reményében. Mert, ha szabad újra kezdeni az önmagunk által megindított s hivatalos hatóságaink által befejezett munkát, mellyel szemben, ha tévedés, vagy más egyéb fordult elő, jogorvoslattal élhetünk, akkor a kedvező tétel leszállítását is lehet az egyháznak követelnie. Itt a közelben egy egyház nem akarta a már megszavazott, sőt megérkezett több ezer kor. segélyt elfogadni azért, mert abból a pap bora per 30 fillér lesz megváltva, holott kapni 20-ért is. Csak hosszas magyarázás és főként azon tény nyugtatta meg az elöljárókat, hogy a rozson elveszt annyit a pap, a mennyit a boron nyer. A legnemesebb ideálizmussal eltelt biz. elnök urat, ha véleményét a konvent szankczionálja, óriási csalódás fogja érni. Gyülekezetek, javadalmasok fognak egymással perlekedni. A nép azt fogja mondani, hogy: „meg vagyunk csalva! Azt mondták, nem kell többet, mint a 10%-os vagyoni és megfelelő személyi adót fizetnünk és íme nem igaz! Rendes kiadásokra is pótkivetést kell tennünk! Mikor a papunk úgyis nyer az új felvétellel! Hát még ez sem elég, most megint több kell'!" stb. stb. A zúgolódás, a felháborodás még igen komoly következményekkel is járhat. A legtöbb helyen a gazdagok úgy sem akarták az új adózást elfogadni; a többség azonban, a kézzelfogható haszna miatt, elfogadta. Csináljunk most még rendes szükségletekre pótkivetést, magunk szerezzünk magunknak izgatókat, kik a zavarosban könnyen halászhatnak. Határozott, félre nem magyarázható s általánosan kötelező intézkedésre van itt szükség és pedig minél előbb. A suprema lex: az egyház érdeke kívánja ezt. Hanem igenis, alkotmányos úton lehet, szabad, sőt — mondhatjuk -— kötelesség oda törekedni, hogy a hiányok javíttassanak, a sérelmek orvosoltassanak. Ha az adócsökkentési segélynek az ideiglenes segélyek felszabadulása, illetőleg visszamaradása utáni összege megengedi, vagy esetleg e czélra még újabb államsegély lesz nyerhető a konventnek — nézetem szerint — hivatalból kell az alacsonyra felvett árakat korrigálni. De pótkivetéssel, vagy a hívek bármi más megterhelésével újra egyezkedésre s ennek a legtöbb helyen bizonyos meghiúsulása után a perlekedésre jogot és alkalmat adni nem szabad ! Kiszámíthatatlan zavarok, és bonyodalmak, per, békétlenség s több ilyen veszedelmes és pusztító betegség keletkeznének belőle. Videant consules ! Turi Károly. A nagykőrösi ref. tanítóképző ügyéhez. Nagytiszteletű Szerkesztő Úr! Becses lapja 37. számában az iskolai hírek rovatában a nagykőrösi tanítóképzőre vonatkozólag megjelent közleményre engedje meg, hogy néhány megjegyzést tegyek. Egyáltalán nem ütközöm meg azon, hogy az alsóbaranya-bács-szlavoniai egyházmegye közgyűlésén megbeszélés tárgyát képezte az a szomorú tanulmányi eredmény, melyet a tanítóképző az 1908/9. évről felmutat. Ez a nyilvánosság elé tartozik már a kibocsátott értesítő folytán is; de bizonyára az itt működő egyházkerületi bizottság is meg fogja tenni erre vonatkozó jelentését.