Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-19 / 38. szám

zsidó népet. Szent Ambrus és Chrysostomus püspökök szava Milánó és Konstantinápoly tömegeit odabilincselte szószékük lábához. Savonarola, a nagy reformátor, két év leforgása alatt átalakította egész Florenczet. Kálvin megszólalt. Huszonöt éven át beszélt. Beszélt, mint lelki­pásztor, beszélt mint tanár, néha minden nap, hónapokon át, néha kétszer is napjában, heteken keresztül. Beszélt az egyháztanácsban, a pénteki összejöveteleken (kongre­gáczió.n), beszélt a városi tanácsban. Beszélt értekezé­seiben, tüzes rögtönzéseiben, melyeket sebtében, egy lélekzetvételre mondott tollba. Beszélt számos leveleiben, vigasztaló leveleiben, kegyességre vezető leveleiben, államférfiúi leveleiben, barátaihoz intézett leveleiben, főképpen ezekben. Titkárai, gyorsírói versengve írták, fordították szavait. Nyomdászok, könyvkereskedők eláru­siták, sokszorosították beszédét. így jutottak el szavai a tudósok dolgozószobáiba, a fejedelmek fényes termeibe, a lelkipásztorok tűzhelyére, a falvak és városok híveinek kezébe, a merre csak keresztyének laktak. íme, ez az igazi, hamisítatlan Kálvin! Kálvin, Genéve prédikátora, a ki szavával átalakítja a XVI. szá­zad reformált lelkét. (Folyt, köv.) Francziából fordította: Dr. Tari Imre. KÖNYVISMERTETÉS. Tanügytörténeti és pedagógiai czikkek repertóriuma 1908-ig bezárólag. (Folytatás.) b) Paedagógia. Adorján Ferencz. Nevelés és a társadalom. (Prot. Egyh. és Isk. L. 1895:754. 1. stb.) — Evangélikus középiskoláink valláserkölcsi neve­léséről. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1899:388. 1.) Andrássy Kálmán. A lelkészképzés reformjáról. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1905:737. 1. stb.) — Középiskolai nevelésünk és a protestáns tanár­képezde szüksége. (Sárospat. L. 1895:66. 1. stb.) Antal Géza dr. Kik tanítsák a vallást- a népisko­lában. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1885:392. 1.) — Tanügyi alkotások. (Dunántúli Prot. Lap 1897: 755. 1. stb.) Antalfi János. Pestalozzi élete és törekvései. (Sá­rospat. Füz. 1:748. 1.) Arvay József. Népiskola és képezde. (Sárospat. Fűz. 1:80. 1.) Babay Kálmán. Vallásoktatás a középiskolában. (Dunántúli Pr. L. 1896:337. 1.) Bacó János. A népiskolai közoktatási törvényjavas­lathoz. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1868:1265. 1.) Baconi Lajos dr. A jogakadémiák reformja. (Debr. Pr. L. 1896:381. 1.) Baqotai Sámuel. A magyar ifjú vallásossá nevelé­séről. (Debr. Pr. L. 1905: 5Ó9. 1. stb.) Ballagi Géza dr. Az elméleti jog- és államtudo­mányi államvizsgálat. (Sárosp. L. 1899:319. 1.) — Ujabb felirat a jogi szakoktatás reformja ügyé­ben. (Sárospat. L. 1902:473. 1.) PÁPA S Ballagi Géza dr. A jogi' szakoktatás reformja és a budapesti tud. egyetem jogi fakultása. (Sárosp. L. 1902 : 882. 1. stb.) Ballagi Mór. A népiskolai közoktatási törvényjavas­lat. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1868:1125. 1.) — Végszó a népiskolai törvényjavaslat ügyében. (Pr. Egyh. és Isk L. 1868:1425. 1.) Baló Benjámin. A népoktatási törvényjavaslatról. (Pr. Egyh. és isk. L. 1868:1145. 1. stb.) Balogh Ferencz. Az összehasonlító vallástan taní­tásáról. (Debr. Pr. L. 1897:145. 1.) Balogh Kálmán. Észrevételek a Néhány szó az ismétlő iskolai tanterv kérdéséhez cz. czikkre. (Sárospat, L. 1898:297. 1.) — A magyar nyelv tanítása a középiskolában. (Sá­rospat. L. 1901:452. 1. stb.) - A régi verses arany ábécé. (Sárospat. L. 1900: 327. 1. stb.) Balogh Károly. A latin nyelv tantervének revíziója. (Erd. Pr. Közi. 1897:151. 1. stb.) V. Balogh Lajos. A vallástanítás reformja. (Prot. Egyh. és Isk. L. 1908:550. 1.) Balogh Sándor. Reformszüksége a népiskolai vallás­tanítás körül. (Erd. Pr. Közi. 1886:467. 1.) — Vallástanítás — tanárképzőintézet. (Erd. Prot. Közi. 1887:233. 1.) Baltazár Dezső dr. A népoktatási törvénytervezet. (Debr. Pr. L. 1904:425. 1. stb.) — A debreczeni egyetem. (Debr. Pr. L. 1905: 561. 1.) Bánffy Dezső br. A magyar nemzetiségi politika és a népoktatás. (Erd. Pr. Közi. 1903:134. 1.) Bánhegyi István. Mi tartozik a népiskolai vallás­erkölcsi tananyaghoz, mi nem ? (Pr. Egyh. és Isk. L. 1874: 423. 1.) Barcsa János dr. Az évvégi vizsgákról. (Pr. Egyh. és Isk. L. 1902:286. 1. stb.) — A tanárválasztásokról. (Debr. Prot. L. 1902: 550. 1.) — A debreczeni ref. tanítóképző-intézet párhuza­mosítása. (Debr. Pr. L. 1902:568. 1.) — Ref. népiskoláink veszedelme. (Debr. Pr. L. 1902:786. 1.) — A vallásos szellem ref. népiskoláinkban. (Debr. Pr. L. 1903:495. 1.) A tanárválasztásokról. (Debr. Pr. L. 1903: 8. 1.) — A tanítók társadalmi helyzetéről. (Debr. Pr. L. 1903:23. 1.) — A gyermekek erkölcsi megóvása. (Debr. Pr. L. 1903 : 37. 1. stb.) — Az évvégi vizsgálatokról. (Debr. Pr. L. 1903: 69. 1.) — A debreczeni ref. tanítóképzőintézet jövője. (Debr. Pr. L. 1903:260. 1.) — A tanítóképesítés emelése. (Debr. Pr. L. 1903 : 230. 1.) — A protestáns tanítóképzés színvonala. (Debr. Pr. L. 1903:324. 1. stb.) — Református népiskolai szervezetünk. (Debr. Pr. L. 1903 : 537. 1.) — Párhuzam a ref. és állami tanítóság viszonyai közt. (Debr. Pr. L. 1903:536. 1.) — A magyar ref. tanítóság feladatai (Debr. Pr. L. 1903:569. 1.) — A tanítás és nevelés sikerének biztosítása. (Debr. Pr. L. 1903 : 582. 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents