Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-19 / 38. szám

így határozza el végre kegyelmesen, hogy olyan értelemben intézkedik véglegesen; az ország karai és rendei a királyi kegyben bízva, remélik előbbiekben kifejezett kérésük kívánt eredményét). Tehát Mária Terézia korában is tudták, hogy királyi beleegyezés nélkül nem alkothatják meg a magyar jezsuita tartományt. Most meg sem a király, sem az országgyűlés beleegyezését nem kérik. Akkor az országgyűlés kérte, a királynő megtagadta: nem történt meg. Most se a király, se az országgyűlés nem akarja: mégis megtörtént! Vagy akarják? Ezt föltétlenül tudnunk kell ! Tudnunk kell, hogy a XX. század elején hátrább állunk-e, mint a XVIII. század derekán ? Meg kell tudnunk, hogy csakugyan annyira úrrá lett-e már a sötétség a világosság fölött?! Emeljék föl egyházmegyéink és egyházkerületeink tiltakozó szavukat állami törvényeinknek Rómából való immár ismételt kijátszása ellen! Egyházunknak a törvényhozásban ülő tagjai pedig bírják állásfoglalásra a kormányt. Hadd tudjuk meg, ki a szuverén Magyarországon : a római pápa s a Rómában székelő jezsuita generális, vagy a magyar király és a magyar országgyűlés ? ! Dr. K. I. Zsilinszky Mihály felügyelő megnyitó beszéde. Elmondotta a bányakeriilet f. hó 8-iki közgyűlésén. FŐtiszteletű és méltóságos egyházkerületi közgyűlés I Egy mozgalmas és küzdelem teljes év lefolyása után, ismét kellemes alkalom nyílik arra, hogy úgy magam, mint elnöktársam nevében is, szívélyesen üdvözölhessem a kerületnek összegyűlt tagjait. De egyúttal arra is, hogy szeretett ev. egyházunknak jól felfogott érdekei, szükségletei és fogyatkozásai felett tanácskozhassunk. Az Isten házában ájtatos imával fordultunk a világalkotó és fenntartó legfőbb hatalomhoz segítségért, hogy közölje velünk a szeretet és igazság lelkét, mely nélkül a mi gyarló munkánk haszontalanná válnék. Most a tanácsteremben fordulok önökhöz, azon kéréssel, hogy közös jóakarattal és buzgalommal méltóztassanak egyházunknak felszaporodott bajain segíteni. Fájdalom, a lefolyt évről sem állíthatom, hogy evangéliumi egyházunk kül- és belügyeiben valami örvendetes változás történt volna; kivéve mégis a régóta vajúdó papi nyugdíj életbeléptetését s ezzel kapcsolatban a közigazgatási költségeknek állami segéllyel való fedezését és egyházi adónknak némi csökkenését. A fennmaradt nehéz kérdések megítélésénél szükségünk van első sorban világosságra, hogy a helyzet komolyságát tisztán felfoghassuk; szükségünk van bölcseségre, hogy az egyházunk javára szolgáló eszközöket helyesen megválogathassuk, — és szükségünk van mindenek felett férfias, erélyes cselekvésre és kitartásra, hogy a javítás, építés és védekezés munkájában el ne fáradjunk. — Mindnyájan érezzük, hogy a XX. század nehéz problémák elé állította egyházunkat, melyek elől ki nem térhetünk. Ezeket meg kell oldanunk, a törvény, jog és igazság alapján. Meg kell oldanunk szeretettel, buzgósággal és czéltudatos közös munkával. Fájdalom, hogy a lefolyt évben soraink megritkultak. Elvesztettük a dunántúli egyházkerület hitbuzgó és áldozatkész felügyelőjét, Ihász Lajost, kinek helyét Véssey Sándor ismert jeles evang. férfiú foglalta el. Amannak elvesztése felett igaz fájdalmunkat, emennek megnyerése felett pedig őszinte örömünket fejeztük ki. Egyházkerületünk elnöksége részt vett dr. Antal Gábor dunántúli református püspök negyvenéves és a dunáninneni ev. egyházkerület elnökeinek ötvenéves jubileumán, Isten áldását kérve buzgó munkálkodásukra. Küzdő egyház vagyunk, s úgy látszik, ez is leszünk mindaddig, a míg ebben az önmagával meghasonlott országban a tökéletes vallási jogegyenlőség ós viszonosság elvét az országos nemzeti köztudat teljes diadalra nem juttatja. Tudjuk, hogy a XVI. század viharai vallási és politikai darabokra szaggatták hazánkat. A XVII. század kegyetlen ellenreformácziója és ennek hallatlan üldözései belforradalinakat és szabadságharczokat idéztek elő; míg a XVIII. században támadt szellemi visszahatás szellője, szövetkezve a politikai és vallási erőkkel, oly viharrá változott, melynek villámai még a XIX. században is fel-feltünedeztek, míg végül Olaszország állami egységének helyreállításával, a római szentszék elvesztvén világi hatalmát, erejének felmaradt részét a róm. katholikus egyház restaurálására foidította. Sajnos, hogy ezt nem a haladó kor szellemében, sem a keresztyén szeretet gyakorlásával, hanem az újkori tudományosságot kárhoztató syllabusok és dekrétumok kibocsátásával és más keresztyén egyházak jogkörének sérelmével tette. Mindenesetre feltűnő, hogy Róma ezt akkor teszi, mikor Európa művelt népei és fejedelmei a közbéke fenntartásán fáradoznak; mikor nemcsak Oroszország, hanem még Törökország parlamentje is, a vallási szabadság biztosításával igyekeznek alkotmányaikat kiépíteni. Ezen irányzattal és üdvös igyekezettel szemben a Vatikán, a vallási szabadság sérelmével, beleavatkozik más államok belügyeibe; sőt a hazai vegyesházasságok családi szentélyébe is. Nem akar tudomást venni arról, hogy Magyarországnak megvan saját polgári házassági törvénye, mely egyedül van hivatva bármely házasság érvénye felett dönteni. Nem akarja figyelembe venni a magyar állam szuverénitását és a király tetszvén}T

jogát, mely nem engedi meg, hogy bármely külföldi hatalom dekrétumai megzavarhassák a békében együtt élő polgárok nyugalmát. Szivesen elismerjük a hazai római kath. főpapságnak abbeli érdemét, hogy a mult évben oly nagy háborúságot előidézett „Ne temere" féle pápai dekrétum visszavonását kieszközölte. Én magam is hajlandó voltam tapsolni a sikerhez; mert nem vagyok barátja a belháborúnak s annál kevésbbé ellensége bármely törvényesen bevett vallásfelekezetnek. De mikor a bölcsen visszavont dekrétum helyett kibocsátott „Provida" kezdetű új dekrétumhoz csatolt utasítást elolvastam, akkor a legkeserűbb érzéssel kellett tapasztalnom, hogy itt egy czukros takaróba burkolt méreggel van dolgunk, mely egyházunk gyengébb tagjainak irtására, vagy elhódítására van készítve. A valóság az, hogy „a gazt lenyesték", de csak azért, hogy még „bujább hajtásokat" növesszen. Nem irtották ki gyökerestül a bűnt. Mert társadalmi bűnnek tartom azt, ha valaki ennek az országnak különböző vallású és nyelvű fiai közé iiszköt dob, mely alkalmas a szenvedélyek felgyújtására. A szóban levő utasításnak sem tartalma, sem alakja nem alkalmas arra, hogy a vallási és társadalmi békét előmozdítsa. Nem egyéb az, mint a inult század negyvenes éveiben felidézett harcznak lelkiismeretlen ismétlése, melyet azonban az akkori művelt róm. kath. világi államférfiak bölcsesége megszűntetett. Szeretném hinni, hogy a most indított vallási háborút hazafiasan és keresztyénileg érző világi róm. kath.