Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-12 / 37. szám

jellege ellen intézett, öntudatos és szervezett nemzetiségi támadásról. Nem is bonczolgatjuk tehát, hogy vájjon a kultuszminiszteri rendelet harmóniában van-e az oláh egyházak „szent kánonjaival" és „törvényileg biztositott autonómiájával". Nem keressük, mert semmiféle egyházi „szent kánonok" és semmiféle „autonomia" nem állhatnak az állami jog és hatalom felett. Ha pedig azzal talán — a jelen esetben azonban ez ki van zárva — nem állanának teljes harmóniában: módosítandók az autonómiát biztosító törvények, az állam legfőbb érdekeinek megfelelőieg. A míg azonban ide jutunk, hadd induljon meg a liarcz, ha az oláhok úgy akarják. Mi a magunk részéről — talán ez alkalommal először! — ott állunk gróf Apponyi Albert kultuszminiszter mellett, és pedig azért, mert rendeletének érvényben tartása és megalkuvás nélküli keresztülvitelében, a magyar állam, a magyar nemzet feltétlen jogainak érvényesülését kívánjuk 1 Egy dolgot azonban legyen szabad figyelmébe ajánlanunk, úgy a miniszter úrnak, mint az oláh püspöki kar által segítségül hívott róm. kath. püspöki karnak. Figyelmébe ajánljuk a miniszter úrnak Metianu metropolita amaz intézkedését, a mely az ellenállási alapra megadóztatja egyházmegyéje papjait és tanítóit. Az a jövedelem, a melynek 2%-át ez a rendelkezés beszolgáltatandónak jelenti ki, a legnagyobb részben a magyar állani pénztárából ered, illetve egészíttetik ki. Mint az ellenállás esetére kilátásba is helyezte a miniszter úr: a hivatalos határozatok kézhezvétele napján függessze fel az összes oláh papok és tanítók fizetéskiegészítését, hogy valamiképen a magyar állam pénzéből ne viselhessenek harczot a magyar állam ellen! — A róm. kath. püspöki karnak pedig arra hívjuk fel a figyelmét, hogy akkor, a mikor gr. Apponyi jóindulatából oly közelinek látszik a róni. kath. autonómia: gondolja meg jól, hogy az „autonómia" védelme czímén segítséget nyújtson-e a nemzetiségi egyházaknak? Gondolja meg jól, mert ha ez a részleges kulturharcz makacs lesz, vagy talán — Deus avertat ! — a kultuszminiszter meghátrálásával végződnék : a róm. kath. autonómiának szépen sülő pecsenyéjét igen könnyen porba ejthetné a magyar nemzeti közvélemény! H. I. TÁRCZA. Kálvin jubileumi emlékbeszéd. Kálvin születésének 400. évfordulója alkalmából, 1909. július 4-én a genfi német evangélikus templomban tartotta D. Dryander, berlini udvari főpap.* (Folytatás és vége.) De bármily hatalmasan emelkedik is ki Kálvin alakja, ő fölötte is elhalad a történelem, sőt már el is haladt. 'Pál és Apollós, Chrysostomus és Augustinus, Kálvin és Luther, mik Ők ? Krisztus szolgái, — nem többek ! S az a legnagyobb érdemük, hogy azok. A hol nem azok voltak, művüknek tönkre kellett mennie és tönkre is ment. Csak Egy nem avul el, csak Egy fölött nem halad el a világtörténelem; ellenkezőleg, valahányszor fejlődése közben elfordul Tőle, mindannyiszor töredelmesen tér vissza Hozzá, az egyediilihez, ki az idők fordulópontja és 0 maga még sincs időhöz kötve : Jézus Krisztushoz, ki tegnap és ma s örökké ugyanaz ! Kicsoda Jézus Krisztus? Goethe elmondja egyhelyütt, hogy a mint svájczi útjában, a Chamonix-völgyön át a Montblanc felé tartott, gomolygó felhők takarták el a hegy lábát, de fönn a magasban biborfényben ragyogott a csúcs. Úgy tünt föl néki — mondja — „mint valami tünemény". így áll Jézus Krisztus is a világtörténelem közepette. Belé tartozik, mert a lába a földön jár és ha valaki, úgy 0 érezte annak szükségeit, nyomorát, bűneit; de feje körül egy másik világ fénye ragyog: a melyből származik. Mindazok a nagyságok, kiket a történelem hasonlók gyanánt elénk állít, eltörpülnek mellette. A többi vallásalapítóktól eltérőleg, nem hirdet valami olyan új tant, mely hirdetője személyiségétől elválasztva is fönnmarad, ha őt magát elfeledik is: 0 önmagát hirdeti. Nemcsak kijelentést hoz, hanem 0 maga is az. Az emberek születnek, elmúlnak; a világ föltartózhatatlanul halad tova ismeretei útján. A mi a nagyapa előtt még elfogadhatónak és hihetőnek látszott, unokája számára már nem az többé, annyira változik minden körülöttünk. Még azok a formulák is megváltoztak és meg is kell változniuk, a melyekben az emberek a vallás titkát és Jézus személyének titkát szavakba foglalni megkísérelték: csak 0 maga nem változik. Az emberek számára ugyanaz tegnap, mint ma. A kor nagy kérdései: a szabadság, a megkötöttség, az isten- és világtudat helyes viszonya, az emberi szív égő vágyakozása békességért és önmagával való kiengesztelődésért, meghasonlásától és terhétől való megszabadulásáért, az egyes osztályok társadalmi kiegyenlítődésének nagy feladatai, mindenek előtt pedig az a sötét kérdés, mely ott szunnyad minden emberi szív mélyén s a mely mindannyiszor fölébred, valahányszor a halál komorsága közelünkbe lép, az örökélet bizonyossága : mindezek megoldást nyernek ma is Benne, szent személyiségének magunkévá tételében és megragadásában, Jézus Krisztusban, ki tegnap és ma s mindörökké ugyanaz. Ha egyházának nagy hőseit ünnepeljük, csak azért tehetjük, mert 0 azokban valami módon testet öltött és mert azok élő hordozói és követei lettek az örökkévalóság amaz erőinek, melyek Belőle áradnak ebbe a szegény világba. Ez áll Kálvinról is. Az a fenkölt érzés, mely isteni hivatása tudatára ébreszti, az a szinte zsarnoki akaraterő, mellyel az egyházat szentek közösségévé akarja alakítani, hol egyedül Krisztus uralkodjék, az a nyugalmat nem ismerő szorgalom, mellyel életerejének roncsait se kíméli, csakhogy tétlenül ne találja Ura, a mikor eljŐ, mindez valóban abból az egy gondolatból fakad: mindent Krisztus dicsőségére 1 Nem egyszerű jelszó, hanem testet öltött valóság az, hogy czímerén az égő szivet tartó kéz körül ez a körirat olvasható : Cor meum velut mactatüm tibi offero !" : Szívem áldozat gyanánt Néked ajánlom föl! Hite szemléletének azonban az Úr iskolájába és követésére kell bennünket vezérelnie, ki ugyanaz számunkra és ugyanazt követeli tőlünk. „Isten eltemeti munkását, de művét fölségesen végrehajtja", olvasható Kálvin egyik nagy tanítványának, WesJey Jánosnak sírkövén a londoni Westminster-templomban. Eletük láttára tekintsünk Jézusra, ki nagy művének munkálására hív bennünket, ki életünket szentté akarja tenni, akaratunkat az ő védelmébe, erőnket az ő szolgálatába akarja fogadni és föl akar bennünket szerelni, hogy segíthessünk egyházát építeni s országa ügyét előbbre