Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-29 / 35. szám

félévi takarmány, ennek hiányában pedig a lefoglalható készpénzből a beszerzéséhez szükséges összeg; 14. a mezei gazdálkodással foglalkozók részére, de legfölebb csak 12 holdnyi szántóföld műveléséhez szükséges vetőmag, igavonó jószág, egy félévre szükséges takarmány és szalma, gazdasági eszköz és trágya; vetőmag hiányában pedig a lefoglalható készpénzből a beszerzéséhez szükséges összeg ; 15. azoknál, a kiknek járandóságai le nem foglalhatók, a náluk talált készpénzből az az összeg, mely a foglalástól a legközelebbi esedékességig terjedő időre a le nem foglalható járandóság összegének megfelel. Ezek kétségtelenül humánus intézkedések, de ha elgondolom, hogy az elsorolt ingóságokon kívül a szegényebb néposztálynál más ingóságok egyáltalában nincsenek, sőt a középosztálynál is ritkábban találhatók : jogosultnak kell tartanom amaz aggályomat, hogy ezek a humánus intézkedések kártékonyán fognak visszahatni egyházaink anyagi helyzetére. Ennek közelebbi bizonyítására íme egy példa: X. községben lakik egy szabó, a ki 200 korona házbért fizet. Van házi és konyhabűtora, szerszáma, 150 korona értékű posztója, három métermázsa szene, 50 korona készpénze, egy tehene és egy kis kazal szénája. Ettől egyházi adóhátralékot behajtani nem lehet, mert a felsorolt ingóságok a foglalás alul mind mentesek. Vájjon hova fog ez vezetni? Szerintem az adós jogvédelme csak addig a határig jogosult, a meddig a köztartozások behajtásának lehetősége is biztosítva van. A végrehajtási novella s az ezzel kapcsolatos tételes törvények még újak s nem mentek át a nép köztudatába. Ennek daczára már is hallhatók az ország egyes részeiből panaszok s Nógrádvármegye közigazgatási bizottsága már jelentésében rámutatott, hogy az egyházi tartozások behajtása leküzdhetetlen néhézségekbe ütközik s a jogosított egyházi személyeket a lét kérdése elé fogja állítani. Én csak rá akartam mutatni erre a kérdésre, mely bizonyára foglalkoztatni fogja még egyházi hatóságainkat. Benedek Sándor. ISKOLAÜGY. A középiskolai vallástanárképesítés. Mint ismeretes, az Egyházi Törvény ref. középiskoláink vallástanárai képesítésének szabályozását az Egyetemes Konventre bízta. A konvent még 1908-ban felhívta az egyházkerületek útján a theologiai akadémiák és a középiskolák tanári karait, hogy e tárgyban készítsenek javaslatokat. A felhívott intézetek a felszólításnak eleget is tettek s ennek alapján az Egyetemes Tanügyi Bizottság el is készítette javaslatát, melyet a konvent ez évi áprilisi gyűlésében határozattá emelt. Az ügy közérdekű voltára tekintettel, az alábbiakban közöljük az Egyetemes Tanügyi Bizottság jegyzőkönyvének idevonatkozó pontját, mely a bizottsági szakelőadó, dr. Antal Géza részletes előterjesztését s a bizottságnak ez alapon hozott határozati javaslatát foglalja magában. A konvent, mint föntebb említettük, ezt a határozati javaslatot minden változtatás nélkül elfogadta. A kérdéses jegyzőkönyvi pont következőkép hangzik: „A fŐtiszteletű és méltóságos konvent múlt évi áprilisi ülése jegyzőkönyvének 53. a) pontja értelmében íelhívta az egyházkerületek útján a theol. akadémiák és a gimnáziumok tanárkarát, hogy a középiskolai vallástanárképesités szabályozását illetőleg, a VI. törvényczikk 78. §-ának figyelembevételével, 1908. év végéig terjeszszék be javaslataikat az egyetemes konventhez. E felhívásnak az összes theologiai akadémiák ós főgimnáziumok eleget tettek s a vallástanárképesítésre vonatkozó javaslatukat részint a konventi elnökséghez, részint az egyetemes tanügyi bizottság elnökéhez, részint a bizottság jegyzőjéhez beterjesztették, úgy, hogy ezek folytán egyetemes tanügyi bizottságunk abban a helyzetben van, hogy javaslatát az összes idevonatkozó tanárkari vélemények figyelembevételével készítheti el és terjesztheti a fŐtiszteletű egyetemes konvent elé. A javaslatok igen divergálok, a min nem is csodálkozhatunk, ha a tárgyban magában levő nehézségre gondolunk. A helyzet ugyanis az, hogy a legegyszerűbb s legtermészetesebb megoldástól, attól t. i., hogy a lelkészi oklevelet a középiskolai vallástanításra minden megszorítás nélkül képesítőnek mondjuk ki, részint a történelmi előzmények, részint a középiskolai vallásoktatás specziális szempontjai s a vallástanároknak a középiskolai tanárok sorában elfoglalt helyzete miatt el kell térnünk s kivételes eljárást kell statuálnunk azokkal szemben, kik valamely református középiskolában, mint a középiskolai tanártestületnek rendes tagjai, a többi tanárokkal egyenlő jogokban részesülnek és egyenlő kötelességeket viselnek, míg a nem református középiskolákban tanító hitoktatók ezt a munkát továbbra is lelkészi oklevelük birtokában minden külön eljárásra szoríttatás nélkül fogják végezni. A történeti előzményekből fölemlíthetjük, hogy a középiskolai vallástanári alkalmazhatóságot maga a konvent 1898. évi határozatában mindkét lelkészi vizsga jeles eredményéhez kötötte; továbbá, hogy a zsinat Egyházi Törvényünk V. t.-cz. 78. §-ában hármas jogot állapit meg a vallástanári állás elnyerésére, t. i. vagy theologiai magántanári oklevél, vagy kiváló theologiai irodalmi működés, vagy középiskolai tanári oklevél bármely szakcsoportból. Úgy a konventnek, mint zsinatunknak eljárása nyilvánvalóan mutatja, hogy a rendes lelkészi oklevél mellett még valami különleges képesítést is kíván azoknál, kik középiskolai tanári állásra pályáznak s csak a konvent és zsinat által elfoglalt álláspont szellemében állónak kell tekintenünk azt, hogy az összes beérkezett javaslatok a középiskolákban működő rendes vallástanárok minősítésére a lelkészi oklevélen kívül még valami különleges minősítő intézkedést is szükségesnek tartanak. A javaslatok közül egyesek (Karczag, Nagykőrös,