Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-08 / 32. szám

társadalmi szervezetnek: az Evangéliumi-Szövetségnek minél előbb való megalkotására 1 Vallásegyenlőségi, Belmissziói és Kálvin-Szövetség, M. P. Irodalmi-Társaság, Luther-Társaság, Ev. és Ref. Lelkész-, Tanár-, Tanító- s Enekvezér-Egyesületek, Evangéliumi hitápoló és keresztyén jótékonysági férfi,- nő-és ifjúsági-egyesületeink és szövetségeink, Theologus-Szövetség és minden más társulatok, egyesületek, szövetségek és körök : mind tagjai lehetnének annak a hatalmas társadalmi szervezetnek, mely egyházpolitikai, egyháztársadalmi, szocziális, belmissziói, irodalmi, lelkipásztori, tanári, tanítói, énekvezéri, jótékonysági, stb. szakosztályokban nagyszerű munkafelosztással végezné hatalmas és áldásos élettevékenységét. Ez a hatalmas egyháztársadalmi szervezet, az Evangéliumi-Szövetség sikeresebben megvalósítható és áldásosabb hatású lenne, mint az erőltetett protestáns egyházi unió-Az így egységes szövetségbe tömörült magyar protestantizmusnak be kell lépnie a protestáns világkeresztyénség nagy Evangéliumi-Szövetségébe, s azzal összhangban kell folytatnia magas hivatású nemes életét. Ez a belső és külső szervezkedés, a hazai és az egyetemes Evangéliumi-Szövetség, biztosíthatja az anyagi szellemi, erkölcsi és hitbeli erők szétforgácsolásának megakadályozását, egységes nagy czél szolgálatában való összhangos munkásságát s a magyar protestantizmus diadalmas jövendőjét. Ezeket teremtsük meg a genfi világünnep nagy esztendejében ! Genf. V. J. TÁRCZA. Gyakorlati keresztyénség. (Folytatás.) Mi alapja van mégis hát az ellenvetésnek? Az az alapja, hogy a ref. egyház a maga egész hitrendszeréből tagadja, hogy a jócselekedetek órdemszerzők volnának. Az isteni kegyelem feltétlen volta áll a ref. ember hittudata középpontjában. Pál apostolnak éles dialektikával felállított dilemmája képezi a ref. hitrendszer alapgondolatát. Ha a mi váltságunk és megigazulásunk „kegyelemből van, tehát nem cselekedetekből, mert úgy a kegyelem nem volna kegyelem; hogy ha pedig cselekedetekből: tehát nem kegyelemből, mert úgy a cselekedet nem volna cselekedet" (Róm. 11.e

). A kérdés tényleg idecsúcsosodik ki : Isten adja-e kegyelemből az embernek a megigazálást, vagy az ember képes azt önmagának kiérdemelni? Az alternatíva utóbbi része ellen fordul a ref. egyház felfogása a maga meggyőződése egész hevével, mert hisz e feltevés mellett az isteni mindenhatóság gondolata szenvedne csorbát, s a gyarló bűnökkel terhelt ember hatalmasabb volna Istennél. Ezért nem ismeri el, hogy a cselekedetek érdemszerzők lehetnének, bár szükségességüket, mint a valódi keresztyén hit bizonyítékait, ugyancsak nyomatékosan hangoztatja. Református egyházunk hittudata szeriut tehát nem a jövő megjutalmazása reményében és feltétele mellett kell a jócselekedeteket végrehajtanunk, hanem azért, mert ezek az élő hit gyümölcsei, s ezekről a gyümölcsökről ismerni meg a fát. Nem szabad a jövő megjutalmazás önző gondolatát vegyíteni cselekvésünkbe, melynek a feltétlen isteni kegyelem hitéből, s az ember bűnösségének s Isten irgalmának érzetétől kell fakadnia. Ha az ember jót cselekszik, ezt joggal tekintheti úgy, mint a benne is élő hit tettekben megnyilatkozását, a mint a Heidelbergi Káté is mondja, azért is kell jót cselekednünk, hogy a mi hitünk felől annak gyümölcseiből mi magunk is bizonyosak legyünk. Jakab apostol követelménye : „Mutasd meg nekem a te hitedet a te cselekedeteidből, én is megmutatom neked az én hitemet az én cselekedeteimből" (Jak. 2.1

8

), épúgy, mint a János által felállított ismertető jegy: „Azáltal tudhatjuk meg, hogy őt ismerjük, ha az ő parancsolatait megtartjuk" (I. János 2.3

_4

), a kálvinizmusban mindig nyomatékosan volt hangoztatva. Az ember csak akkor lehet valóban nyugodt a felől, hogy keresztyénnek vallott hite nem tévedés, ha ez a hit megfelelő jó cselekedetekben nyilvánul. Mivel pedig ez a hit maga is Isten ajándéka, azt, hogy Isten engem e hittel megajándékozott, s így a maga országának örökösévé választott, csak úgy tudhatom, ha látom, hogy hitem jócselekedetekben bizonyítja meg magát, s ezért kell akaratomat arra irányítanom, hogy már e földön egész életemmel és cselekedeteimmel az Isten országa méltó polgárának bizonyuljak. így forr össze ref. egyházunk hittudatával, s az ennek nyomában támadó, vallásos érzéssel akaró erőnk irányítása, egy szóval gyakorlati keresztyénségünk. Ficlite úgy határozta meg a vallást, hogy az az Isten törvényeinek örömteljes teljesítése. Nem kívánom e definicziót fejtegetni, de az kétségtelen, hogy a keresztyén vallás a maga egész fenségében akkor tűnik ki, ha parancsolatait készséggel igyekszünk a gyakorlati életben megvalósítani, nem díjért és nem jutalomért, hanem azért, mert ezek megvalósítására az Isten kegyelmében való hit s méltatlan voltunkból megváltatásunk felett érzett örömteljes hálánk indítanak. * Nemsokára négy évtizede lesz annak, hogy egy, a hegeli bölcsészetből kiinduló s pályáját a materiálizmus eszmevilágában végző theologus Strausz Dávid Frigyes, „Régi és új hit" czím alatt egy nagy feltűnést keltett munkát írt, melyben a régi hittel: a keresztyén hittel szembeállítja az új hitet, a materialisztikus világnézlet hitét. Munkájának első fejezetét e kérdés taglalásának szenteli: keresztyének vagyunk-e még? S a keresztyén vallás hitrendszere theoretikus bírálgatása után kimondja, mint a maga s a vele hasonló nézetűek meggyőződését, hogy már nem vagyunk keresztyének. Ha nézem azokat a feladatokat, a melyek a ker. vallás valódi megnyilatkozása terén a gyakorlati keresztyénségben reánk várakoznak, ha nézem azt a bellumomnium contra omnes-t, mely társadalmunk minden réte-