Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-25 / 30. szám

tében így látjuk felváltva érvényesülni a vallás egy-egy alkotó elemét, s a következő hót század alatt megismétlődik ugyanez a jelenség. A scholastica-theologia Plató és Aristoteles bölcsészeiének hatása alatt nagy arányokban építi ki a keresztyén hit rendszerét. Majd a XIV. században, mintegy visszahatásként, látjuk megjelenni az érzelmi miszticzizmust, melyet a XV. században az egyház kebelén belül s részben azon kívül álló gyakorlati irányú egyesületek működése vált fel. Ismeret, érzés és akarat, mint a vallás más és más korszakban leglényegesebbnek tartott elemei, így váltakoznak egymással. Nincs ez különben a reformáczió történetében sem. A XVI. század hitvitái elsősorban a hitczikkek megalapozására s kifejtésére irányítják a vallásos lelkek figyelmét. A XVI. század második felében már úgy a lutheri, mint a kálvini reformáczió megnyeri a maga orthodox alakját, s ez az orthodoxia mintegy 100 éven keresztül uralja a lelkeket. A bibliából merített vallásos ismeret a vallás leglényegesebb eleme s a tiszta tudomány a keresztyénnek legszebb ékessége. A XVII. század második felében az érzés világa kezdi egyre hangosabban követelni a maga jogait. A pietizmus, Hollandiából kiindulva, Németországban új irányzatot létesít, mely ha nem tud is elhatolni mindenüvé, elég alkalmas arra, hogy élő tiltakozásul szolgáljon az ellen a felfogás ellen, mintha a vallás lényege a puszta ismeretben teljesen kimerülne. A pietizmus mellett végre a XVIII. század végével megjelenik az az irányzat, mely a vallás lényegét a vallásos cselekvésben s az ennek alapjául szolgáló vallásos akaratban látja, s mely így az akaró lelki erőnek adja az elsőséget az ismerő és érző erő felett. Szándékosan választottuk ez egyoldalú irányokat, hogy ezek szélsőségében mutassuk fel, miszerint a vallásban tényleg lelki életünk mindhárom alapműködése megvan. Nem fejlődhettek volna ugyanis ez irányzatok a maguk egyoldalúságában annyira, ha nem a vallásban találnák alapjukat, melynek csak egyoldalú s épen ezért nem teljesen kimerítő megjelenési formái. Ha a vallást a maga teljes mivoltában akarjuk felfogni; ha azt akarjuk, hogy saját vallásos életünk ment legyen az egyoldalúságtól : úgy ez alapelemeket harmonikusan kell fejlesztenünk s vallásunkban éppúgy meg kell lenni az összes ismereteinket egybefoglaló vallásos világnézletet alkotó ismeretnek, mint az Isten végtelen tökéletességéből s a mi tökéletlen végességünkből fakadó érzelemnek és az isteni törvény végrehajtására irányuló készséges akaratnak. Külső megnyilatkozásukat tekintve azonban, a vallás ezen alapelemei között nincs meg az a teljes egyenlőség, mely belül a lélekben magában vallás-psychologiailag kimutatható. Az érzelem világa általában sokkal bensőbb, hogysem az megfelelő külső kifejezésre jutni képes volna. Mindnyájan ismerjük a képzőművészet, főleg a festészet és szobrászat sikertelen erőlködését, hogy a vásznon vagy a kőben plasztikai kifejezésre juttassa azt, a mit az ember belsejében érez. Még a szó, vagy a hang is csak tökéletlenül képes a bensőnkben zajló érzelmeket kifejezésre juttatni, úgy hogy igaza van a költőnek, mikor azt mondja: „Nem érez, a ki érez Szavakkal mondhatót." Az érzelem maga tehát csak ritkán jut kifejezésre ; ellenben ez vonja be a valódi nemesség zománczával lelkünk másik két ható erejének megnyilatkozását, a szót és a cselekedetet. A szó, mellyel gondolatainkat — s hogy tárgyunknál maradjunk — vallásos képzeteinket fejezzük ki, hasonlithatlanul tökéletesebb eszköze lelkünk ismerő ereje megnyilatkozásának, mint a mily eszközökkel az érzelem rendelkezik, ha kifejezésre akar jutni. De szerepe a vallás külső megnyilatkozása terén egyoldalú, majdnem azt mondhatnók, formális. Csak mintegy körvonalakban mutatja fel vallásos világnézletünket, de hogy ez a világnézlet nem elvont gondolkodás, nem puszta séma, tisztán az elvonódó értelem alkotása, hanem élő valóság, mely az embert uralja s életútján irányítja : ezt a szó pusztán sohasem képes igazolni, s ha az elméletileg kifejtett vallásos világnézlet máskép, mint elméletileg, nem jut kife jezésre, nem is tarthat igényt arra, hogy a szó szoros értelmében vallásosnak neveztessék. Fauszt, az örökké tépelődő ember tipikus megtestesülése, a János evangéliumának ismert szavait: „Kezdetben vala amaz Ige", értelmezni akarva, keresi, hogy az ige mely jelentéssel volna legjobban magyarázható, s nem nyugszik meg az önmaga által felhozott magyarázatokban mindaddig, míg ehhez az értelemhez nem jut: „Kezdetben volt a tett." Ha a vallás legteljesebb megnyilatkozását keressük, nekünk is ide kell fordulnunk. A tett, a cselekvés az, a mi az ember egész valóját, s mivel a vallás az emberi lélek mindhárom irányú tevékenységét lekötve tartja: a vallás lényegét is legigazabban s egyúttal legérthetőbben juttatja kifejezésre. A keresztyén vallás lényege is csak akkor tűnik szemünkbe, ha mindaz, a mi a keresztyén vallás hitigazságai révén lelkünk ismerő erejét eltölti; ha mindaz, a mi a váltság és kiengesztelődés nagy gondolatának megragadásával szivünket az alázatosság és hála érzetével árasztja el: mindaz tettekben, életünk egész folytatásában is kifejezésre jut. Szóval, ha a keresztyénség, melyet vallunk s melynek boldogító voltát szívünkben érezzük, tettekben megnyilatkozó, gyakorlati keresztyénséggé lesz. (Folyt, köv.) Dr. Antal Géza. KÖNYVISMERTETÉS. Franczia könyv egyházunkról. Alex. Claparede: L'Eglise Réformée Hongroise. Coup d'oeil sur son passé et son état actuel. Genéve, Libraire A. Juliién 1909. 72. lap. Ara 1 franc. A Genfbe érkező magyarokat több kellemes meglepetés várta. Ezek között az egyik legkedvesebb volt az, hogy a könyvkereskedések kirakataiban egyházunk-