Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-20 / 25. szám

közé állítani: annak olyan vagyona van, a milyenre az emberiségnek sokkal nagyobb szüksége van, mint a pénzre. Az ő vagyonuk: az Isten ereje. Péter azt a szegény embert nem gyógyíthatta volna meg, ha benső összeköttetésben nem lett volna a Jézus Krisztus tiszta, erős Lelkével. 0 hitt a Feltámadottban, s ez a hit volt ereje. Erezte, hogy őt az Úr fogja és viszi, a ki hatalmasabb volt a halálnál. Jézussal való összeköttetése megkétszerezte erejét, megsokszorozta szeretetét és megnövelte munkája arányait. Az 0 nevében odalépett a nyomorhoz és azt parancsolta annak: Távozz innen! Ebben a névben még ma is kimeríthetetlen erőforrás rejlik. Több élet van benne, mint a Föld minden Mammonában! Naumann Frigyes.

Ford. V. J. Tisza István beszéde. Tisza István grófnak a dunántúli egyházkerület június 9-iki ülésén tartott beszéde az egész magyar közvéleményt forrongásba hozta. Ha a politika nagy, időszerű kérdései nem kötnék le annyira az ország figyelmét, bizonyára még erősebb visszhangot keltett volna országszerte. Hiszszük így is, bogy egyházmegyéink, egyházkerületeink, lelkészi értekezleteink is foglalkoznak majd vele. A napilapok úgyszólván egész terjedelmében közölték a beszédet. A „Budapesti Hírlap" kivételével mindegyiknek volt valami hozzáfűzni valója. Több lap vezérczikket írt róla. Mind elismerte a benne foglalt érvek tárgyilagos és súlyos voltát. Csak az Alkotmány „rugódozott az igazság ellen." Beszéde bizonyos megnyugvással töltött el bennünket. A mi lapunk hívta föl legelőször a figyelmet a Provida konstituczióban és a r. kath. püspöki karnak ahhoz fűzött instrukcziójában foglalt sérelmekre. Nagy sajnálatunkra, czikkeinknek nem támadt visszhangja többi egyházi lapjainkban. Czéljukat, íme, mégis elérték: ráterelték Tisza István gr. figyelmét erre a nagy kérdésre. Az ő szavát azután az egész ország meghallotta. Tisza István nyugodt, tárgyilagos hangját mi is helyeseljük. Mi is valljuk, hogy az ilyen kényes kérdéseket nem lehet az izzó szenvedély hangján elintézni. Örömmel vesszük mi is észre, hogy nemcsak a bölcs mérséklet, hanem az elhatározó lépésre való készség is kicsendül szavaiból. De nagyfokú optimizmusát nem oszthatjuk. Beszéde elején meghajtja az elismerés zászlaját Róma előtt, a miért a Provida konstituczió hatályát Magyarországra is kiterjesztette. Elismeréssel szeretne szólni az ebben közreniunkálkodó magyar róm. kath. püspöki karról is, de fájó szívvel kell látnia, hogy annak az alsó papsághoz intézett instrukcziója miként mérgesíti el az elintézés felé közeledő ügyet. Nagy sajnálatunkra, beszédének csak eme második részével érthetünk egyet. Sajnos, nagyrészt igazat kell adnunk az Alkotmány jún. 10-iki czikkének, mely szerint a püspöki instrukczió egész szellemében benne van magában a pápai konstituczióban is. Ez azután nagyon sokat levon a Rómának adresszált elismerésből! Lapunk 21. számában részletesen rámutattunk arra, bogy Rómát és a magyar püspöki kart nem annyira a békességszeretete, avagy az ország közvéleményének erőteljes fölháborodása indította a Ne temere legsérelmesebb §-ának visszavonására, mint inkább saját jól fölfogott érdeke. Részletesen rámutattunk arra is, hogy a Provida konstitúció a több mint hat évtizedes múlttal bíró Lambruschini-féle instrukczióval szemben minő visszaesést jelent. Ezért nem oszthatjuk Tisza István ama kijelentését, hogy „ha nem felel is meg mindenben a Provida konstituczió a Lambruschini-féle instrukcziónak, ... a szentszék megtette azt, a mit adott viszonyok közt megtehetettSzerintünk, s több elfogulatlan r. kath. egyházjogász szerint is, csak egy megoldás lett volna kielégítő: a Lambruschini instrukczió teremtette régi, több mint félszázados jogállapot fönntartása. Rámutattunk arra is, hogy a Provida a Ne temerének csak egyetlenegy §-át szűntette meg és változatlanul fönntartotta többek között azt a §-át is, mely olyanokat is r. kath.-oknak minősít, kiknek állami törvényeink szerint semmi köze sincs a római egyházhoz. Tisza István erre a súlyos sérelemre nem terjeszkedett ki. Nem említette föl a Congregatio Concilii-nek a Ne temerére és a Providára vonatkozólag mult év elején kiadott kijelentéseit sem, melyek szintén többrendbeli sérelmes megszorítást tartalmaznak. Nem emelte ki a püspöki kar instrukeziójának ama fölöttébb sérelmes részét se, mely az elkeresztelt gyermekek nagy tömegét szintén r. kath.-oknak minősíti. Mindössze két dolog ellen kelt ki. Az ellen, hogy a r. kath. püspöki kar a reverzálisok kierőszakolására irányuló régi törekvését „minden eddiginél élesebb és agresszívebb formában hozza köztudomásra" s erre épen a jelen pillanatot: „az erős izgalmak lecsöndesítésére hivatott bölcs pápai döntés kibocsátásának pillanatát; választotta". Hangja csak a másik kérdésben válik erőteljesebbé, mondhatnók hatalmassá, mikor a magyar törvény sérthetetlenségét, a családi béke szentségét védi a r. kath. püspöki kar tervbevett aknamunkája: a más vallású gyermekek elnevelésére buzdítása ellenében. De újból fölülkerekedik optimizmusa. Kérve-