Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-17 / 3. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP Hirdetési díjak : Két hasábos egész oldal .... 40 kor. Fél oldal 20 kor. Negyed oldal 10 kor. Nyolczad oldal 5 kor. Laptulajdonos, kiadó és felelős szerkesztő : HAMAR ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Kálvin-tér 7. sz., a hová a kéziratok, előfizetési és hirdetési díjak stb. intézendók. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára: Egész évre: 18 kor., félévre: 9 korona, negyedévre : 4 kor. 50 fillér. TARTALOM. Vezérczikk: Protestáns tanárok mellőztetése. H. I. — Iskolaügy: Református gimnáziumaink működése az 1907/8. iskolai évben. Dr. Batta István. — Tárcza: A Servet ügy aktái. Dr. Kováts J. István. — Könyvismertetés : Igehirdető. Keresztesi Samu. — Estéli órák. — Belföld: Falusi levél. Balatoni I. — Külföld : 4 genfi egyetem háromszázötven éves jubileuma. (Dr. K. ,J.) — Régiség: A sárospataki főiskola történetéhez. Molnár János. — Irodalom. — Egyház. — Iskola. — Gyászrovat. — Adakozás. — Szerkesztői üzenetek. — Különfélék. — Hirdetések. A protestáns tanárok mellőztetése. Nem szívesen nyúlunk ahhoz a kérdéshez, a melyet czikkünk czíme magában foglal, mert úgy is az van kikiáltva felőlünk, hogy keresve keressük az alkalmat, hogy a jelenlegi kultuszminiszter kultusz- és kultúrpolitikáját támadhassuk. Pedig, Isten látja lelkünket, sokkal szívesebben nyújtanánk az elismerés koszorúját gróf Apponyi Albertnek, ha tehetnők, mintsem hogy újból és újból keserű kritikát írjunk politikájáról. Ha azonban az általa kitűzött czélok és a hozzájuk alkalmazott módok csak újabb és újabb adatokat szolgáltatnak a miniszter úr politikájának antiprotestáns jellege felől: lapszerkesztői, őrállói kötelességünket szegnénk meg és a protestantizmus jogait és jogos érdekeit árulnánk el, ha azok láttára szemet hunynánk és a bennünket érő sérelmekre reá nem mutatnánk. Kénytelenek vagyunk most is rámutatni egy olyan jelenségre, a mely prostáns középiskoláink tanáraira nézve a leghatározottabban sérelmes. Kénytelenek vagyunk, annyival is inkább, mivel ez a jelenség nem egyedül álló vagy esetleges, hanem az újabb kultúrpolitika czéltudatos és következetes eljárása eredményének tűnik fel a tények logikája szerint. A tény, a mely szólásra késztet és a mely arra kényszerít bennünket, hogy az előzményeket is logikai rendbe állítva, feljajdulásunkat indokoljuk, a következő. A „Budapesti Közlöny" f. hó 6-diki és a „Középiskolai Tanáregyesületi Közlöny" f. hó 7-diki számában egy tanári pályázati hirdetés jelent meg, 18 állami főgimnáziumi, és 21 állami főreáliskolai tanári állásra nézve. A pályázati hirdetmény azonban megjegyzi, hogy ezek az állások „áthelyezés" útján fognak betöltetni, a minél fogva azokra csak olyan képesített tanárok pályázhatnak, „a kik fizetésüket közvetlenül valamelyik m. kir. állampénztárból (adóhivatalból) húzzák". Ez a pályázati hirdetmény tehát kirekeszti a pályázhatásból protestáns középiskoláink tanárait, s a pályázhatást csak az állami és valószínűleg a kir. katholikus intézetek tanáraira korlátozza. Nem kell kákán csomót keresnünk, hogy ezt a korlátozást protestáns középiskoláink tanáraira nézve a leghatározottabban sérelmesnek minősítsük; mert hiszen kvalifikáczionális törvényeink és rendeleteink az ilyetén megszorításokról semmit sem tudnak és ez a korlátozás a tanárságnak egy tekintélyes seregét, pusztán azon a lehetetlen jogczímen, hogy fizetését nem az állampénztárból nyeri, elüti attól, hogy esetleg az állami intézetekbe mehessen át s élvezhesse az állami tanársággal együtt járó, nem csekélyelhető előnyöket. Ez a pályázati hirdetmény egymagában is elég ok lehetne arra, hogy a benne rejlő, a törvények által nem ismert, sőt az azokban letett egyenlőségi és viszonossági elvekkel ellenkező korlátozás ellen felemeljük tiltakozó szavunkat. Azonban, mint már jeleztük, ez a jelenség nem egyedül álló, nem esetleges, hanem a mai kultúrpolitika következetes, a protestáns tanárokat mellőző eljárásának logikai eredménye; tehát tiltakozásunknak annál hangosabbnak és erőteljesebbnek kell lennie. Azt, hogy a kedvezmények nyújtása tekintetében, testületek és tanügyi hatóságok felterjesztései daczára is, még mindig megvan az egyenlőtlenség az állami és a felekezeti tanárok, sőt ez utóbbiak körében a felekezeti iskolafenntartók által választott és a kultuszminiszter által kinevezett tanárok között, — nem is akarjuk pertraktálni, mert hiszen ez az egyenlőtlenség régebbi keletű. Bár joggal panaszolhatnánk fel ezt is, egy olyan kultuszminiszterrel szemben, a ki untalan a tökéletes egyenlőség és viszonosság elvét hangoztatja politikája vezérelve gyanánt. De mint