Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-30 / 22. szám

dán Martensen dogmatikáit használja. Az orthodox és pozitív, meg a modern theologia tárgyalásában is egyoldalú. A pozitív irányt sem főképviselői műveiből, illetőleg az egyházi hitvallásból írja le, hanem főleg Kaftán Gyula után. A Jézus istensége bizonyításánál meg a mű terjedelméhez mérten aránytalan részletezéssel, elvi kérdések helyett, aprólékos bibliai hely-felsorolásba merül. A modern krisztologiát sem teljes forrásismerettel kezeli. Az idézés körül sem a legkifogástalanabb módon jár el. Az idézések jelzése sok helyen teljesen elmaradt. Más helyütt csak a szerző nevére szorítkozik, de a művet közelebbről nem jelöli meg. Pár helyen csak a szóban levő irány kiváló képviselőjét általában emlegeti közelebbi megnevezés nélkül. Aztán meg a szerzőnek az a különös szokása, hogy únos-untalan a Debreczeni Protestáns Lapban, meg a theologiai ifjúság Közlőidében megjelent czikkeire utal. Tudományos műben apró czikkekre így hivatkozni, módszeihiba. A lényeget röviden össze kell foglalnia s a mű szervezetébe illesztenie a rendszeresen alkotónak, hogy egészet kapjunk. Örökös elhallgatásokkal és apróságokra való utalással nem szabad zavarnia a teljességet kereső olvasót. Irodalmi szemfényvesztés, tudományos önfitogtatás, sőt tudományos módszersértés hibájába esik, a ki rendszeresen ilyet művel. A mi a mű tartalmát illeti, arra vonatkozólag előre is meg kell jegyeznünk, hogy nem kevés számú tévedései mindenikének feltüntetésére és javítására nem terjeszkedhetünk ki. Általában megállapítható, hogy eredetisége meglehetősen kevés. Az orthodox, bibliai pozitív, közvetítő, Rithschl-irányú, modern és modern-pozitív s ebben is a különféle árnyalatú theologiai műveket alapíellemök és sajátságaik szerint nem tudja megkülönböztetni és minden aggodalom nélkül fűz össze eltérő irányú felfogásokat, némi áthidalásokkal. Úgy látszik, hogy olvasmányai uralkodnak felette és nem a szerző uralkodik tárgyán. Az előszónak ezt a kijelentését: „minden elmélet fokmérőjét a népiéleknek iránta tanúsított fogékonyságában találjuk meg" (4. 1.), fentartás nélkül nem írhatjuk alá. A Jézus életéről szóló müvek közül csak a régebbieket említi. Az újabbakról és legújabbakról: Schmidt Vilmos, Stalker James, Holtzmann Oszkár, Frenssen Gusztáv, Neumann Arno, Daab Frigyes és mások Jézus-életrajzairól említést sem tesz. Itt is csak azt vesszük tudomásul, a mi már történetileg elkönyveltetett és az eleven életet nem ? Hogy „minden tudományban a ekklekticzizmus nyújt legtöbb hasznot ós előnyt a gyakorlati életre nézve", vallhatja a szerző Martensennel és másokkal, de szerintünk az érett, egységes rendszerességet nem szerető lelkek kedvelt és kényelmes bitvallása az. Mint a merev, kizáró rendszerbálványozás visszahatását viszonylagosan jogosultnak, de tárgyilag képtelenségnek, a pogány Pantheon modern kiadásának tartjuk. A könyv első fejezetében a dogmák keletkezését, azok modern felfogását, a Szentíráshoz, az egyházhoz való viszonyát, fejlődési fokozatait, a hitvallásokhoz való viszonyát s az orthodoxia és heterodoxia fogalmát tárgyalja, Kaftán és Martensen vezérlete mellett. A második fejezetben a modern theologiát ismerteti: a modern fogalma és bírálata, a modern ember viszonya a keresztyénséghez, a modern theologia előállása, a kultúra befolyása a vallás formáira és a modern theologia képviselői alczímek alatt A német források hatása itt is, mint az egész művön, a többek között azon is meglátszik, hogy Lutherre többször hivatkozik, de más reformátorra, pl. Kálvinra sehol sem. Az irány képviselőinek a jegyzéke nem pontos és nem telies. A harmadik fejezet külön-külön ismerteti a pozitív és a modern theologia krisztológiáját a következő alczímek alatt: Ütköző pont a pozitív és a modern theologia között, Jézus önvallomásai istenségéről, Pál, János és az egyház krisztologiája; a modern krisztologiáról szóló szakaszban pedig (Jézus a történelmi kritika fényénél): Reimarus, Paulus, Lessing, Strauss Dávid, Bauer Brúnó ; (Jézus a liberális theologiában): Renan, Tsehirn, Egidy-féle mozgalom, Kirchbach; (Jézus szocziális világításban): Wagnér, Losinsky, Woltmann, Naumann, Peabody, Söderblom, Bonhoff felfogását futólag érinti. Aztán a modern krisztologia alapelveit adja elő Sulze Emil és Harnack után egy pár más rövid idézettel megtoldva. A Jézus-kérdés történeti ismertetése nagyon vázlatos és Weinel nyomán járó. Ha a szerző ismerné Schweitzer: Von Reimarus zu Wrede (1906.), Riehl: Jesus im Wahdel der Zeiten (1908.), Pfanmüller: Jesus im Urteil der Jahrliunderte (1908.) cz. műveit, talán arányosabban és gondosabban végezhette volna a történeti bevezetést. A negyedik fejezet szerfölött elnagyolt. A modern-pozitiv theologia legfőbb alapelveiről sem kapunk kielégítő tájékozást, ínég a mű felett dr. Lencz Géza és szerző közt megindult vita folyamán támadt toldásban sem. Csupán Griitzmacher: „Modern-pozitive Vortrage" cz. művét említi. A vita folyamán tett kijelentése szerint, a szerző nem a német modern-pozitiv theol. művekből, hanem a gyakorlati életből merítette modern-pozitiv elveit. Akkor miért nevezi meg könyve 7. lapján a theol. iskolát, a melyhez tartozik? Miért nem ad önálló programmot? Az új iskola híveinek a 7. lapon közölt névsora téves és hiányos. Kaftan Gyula, Stöcker, Naumann, Bonhoff, Orelli nem tartoznak oda. Ellenben Seeberg az alapító, Betli, Feine, Girqensohn, Simon, Hunzinger, Kaftan Tódor és mások hol maradnak ? Seeberg alapvető müvét (Die Kirche Deutschlands im 19. Jahrhundert) saját bevallása szerint nem ismeri. Az elhalt h'öberte, Griitzmacher, Hunzinger, Walther, Frey és Sachsse „Die Tlieologie der Gegenwart" cz. folyóiratát nem ismeri. A Kaftan Tódor „Moderne Tlieologie des altén Glaubens" cz, művét (I. kiadás 1905. II.: 1900. 122. 1.) szintén nem. Pedig ismertette a Protestáns Szemle is (1906 4. f. 279—282. 1.), sőt a Griitzmacher „Studién zur system. Theol." cz. művének a modern-pozitiv theol. követelményeiről — Die Forderung einer mod-pos. Theol. — szóló szakaszát és Schmidt