Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-23 / 21. szám

nemcsak a gyülekezethez tartozó hívek, hanem a kívülálló, névleges keresztyének összetartására, lelki nevelésére, illetőleg megnyerésére szolgálnak. Különösen a methodista, e par excellence missziói egyház fejt ki dicséretes nagyszerű munkát e téren. A nagy világváros minden részén vannak hatalmas termei és ezekkel kapcsolatos olyan helyiségei, a melyek a keresztyén egyháztársadalmi munkák végzését is lehetővé teszik. Már évek óta nagy izgalomban tartják a kedélyeket Angliában az iskolai törvény reformálására irányuló törekvések. Az uralmon levő szabadelvű párt, illetve az ebből kialakult minisztérium már három ízben tett kísérletet az 1902-iki Balfóur-féle iskolai törvény megváltoztatására. A szabad egyházak, Cliiford vezérlete alatt, a felekezeti vallásoktatásnak az összes közadókból segélyezett iskolákból való kirekesztését sürgetik és csak az egyszerű bibliai oktatást hajlandók ezekben megtűrni. Az anglikánok és a róm. katholikusok a segélyezett iskolákban fenn akarják tartani a jelenlegi helyzetet, a mely szerint a felekezeti vallásoktatás a segélyezett iskolákban is megengedtetik ós ez a tanító által is teljesíthető; de ezen résztvenni az ú. n. „lelkiismereti záradék" — conscience clouse — értelmében a másvallású gyermek nem kényszeríthető és a mellett minden felekezetnek jogában van ott, a hol 30 gyermek van, külön iskolát állítani és erre a közadóból — school rate — segítségét igénybe venni. Legutóbb hosszas tárgyalások folytak a közoktatási államtitkár, a canterburyi érsek és a szabadegyházak Vezérférfiai között, az éles ellentétek kiegyenlítése czóljából, de ezek eredménytelenek voltak és most az egész kérdés holt pontra jutott. A free őhurch councilban az ifjabb lelkészek most ama radikális megoldás mellett kardoskodtak, hogy a vallásoktatás az összes segélyezett nyilvános iskolákból mindenestől fogva kiküszöböltessék és az teljesen az egyházak hatáskörébe utaltassék. De a többség mégis az egyszerű bibliai oktatás megtartása mellett nyilatkozott, kijelentvén, hogy többé semmiféle alkudozásba az ellenpárttal nem bocsátkozik. De igen helyesen mutattak reá a higgadtabbak, hogy az egyszerű bibliai oktatás, minden felekezeti vonatkozás nélkül, csak nehezen valósítható meg és szinte alig képzelhető. Most már többen hangoztatják a bonyolult csomónak akként való megoldását, mint az már a britt gyarmatok egy részében, p. o. Ausztráliában megtörtént, hogy t. i. a vallásoktatást nem teljesítik a tanítók, hanem minden felekezetnek megvan a rendes iskolai oktatás idején való „belépési joga" — right of entry — a vallásoktatás ezéljából, a költségeket az illető felekezetek viselik. Ez olyanforma állapot, mint a minő nálunk is van az állami iskolákban. Hogy mily fontosnak tartja a közoktatási kormány az angol szabad egyházak eme szövetségét és mily nagy súlyt helyez annak véleménynyilvánítására, kitűnik onnan is, hogy az államtitkár: Runciman, megígérte agyülésen való részvételét és akadályozva lévén a megjelenésben, a minisztérium második tisztviselőjét, Trevelyant küldötte el a gyűlésre, a ki helyeselte is az itt elfogadott határozati javaslatot. Ezzel kapcsolatban megemlékezem arról a nagy mozgalomról, a mely a német és különösen a szász tanítók körében megnyilvánult a vallásoktatás mai módszere ellen. A szász tanítók u. i. egy, e tárgyban tartott kongresszusukon azt határozták, hogy a vallásoktatás terén nem ismerik el az egyházi hatóságok felügyeleti jogát, sem az "elvégzendő tananyag, sem a vallás tanítására szánt órák mennyiségének és beosztásának meghatározására nézve. Ez utóbbira nézve azt hangoztatták, hogy a tanító csak akkor taníthat eredményesen hittant, ha arra nézve épen a kellő hangulatban van, már pedig azt előre megállapítani, hogy ő mikor és hányszor nyer ihletést a hit és erkölcsi igazságok életteljes magyarázására, előre megállapítani nem lehet, e nélkül pedig a vallásoktatás nem ér semmit. Hogy Angliában és másutt miként nyer megoldást e nehéz probléma, valóban nem tudjuk, de én azt hiszem, hogy a jövő fejlődés oda vezet, hogy a tanítás szolgálatának terén mind nagyobb és nagyobb teher hárul majd az egyházra, ennek pásztoraira és a hivő gyülekezeti tagokra. Angliában némileg elszomorító jelenség az, hogy a protestáns egyházakat nem annyira a hitre, mint inkább a szervezetre vonatkozó kérdések oly annyira elkülönítik egymástól. Sokan ápolják ugyan a jó egyetértést és közeledést az anglikán és nonkonformista egyházak között, de azért untalan felcsendülnek a disszonánczia hangjai is. így nem rég történt, hogy egy anglikán westminsteri kanonok, Henson, egy, a birminghami püspök dr. Grore diöcezisében fekvő independens templomban akart fungálni. Az illető anglikán lelkész feljelentésére a püspök a kanonokot eltiltotta a szolgálattól de ez nem tágított és előzetes ígéretéhez képest teljesítette azt, sőt az egész ügyre vonatkozó levelezést a Times-ban közzétette. így azután ez a dolog sok keserűségnek és ízetlenségnek lőn forrásává. Az angol magas egyházi párt türelmetlen papjai a nonkonformistáktól, ott, a hol ezeknek lelkészeik nincsenek, megtagadják az úrvacsorát, azon a czímen. hogy nem részesültek püspöki kontirmáczióban. Most a legutóbbi szabad egyházi tanácsgyűlésen is sok szó esett eme súrlódásokról. De ezenkívül a gyűlés egy tagja: Rocking, vehemens támadást intézett a róm. klerikálizmus túlkapásai és előrenyomulása ellen is. Kimutatta beszédében, hogy a róm. kath. egyháznak 1851-ben 958, 1908-ban 4193 papja volt. A róm. kath. férfi és női zárdák száma pedig azon időtől kezdve 70-ről 1131-re emelkedett. Elpanaszolta, hogy az angol állam nem gyakorolja ezekre, a minden más intézménnyel szemben fennálló legfőbb felügyeleti jogát és így nem vesz tudomást arról, hogy mi történik eme zárdák falain belül; sőt midőn nemrég egy angol képviselő oly törvényjavaslatot nyújtott be, a mely ezen jognak érvényesítését czélozta, még a nonkonformista 180 képviselő közül is csak 80 szavazott a javaslat mellett.