Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-23 / 21. szám

Congrégatiö Conciíiinek az eléje terjesztett V. pontra adott felelete szerint nemcsak azok róm. katholikusok, kik annak születtek és abban mindvégig megmaradtak, hanem azok is róm. katholikusoknak tekintetnek, kik később „haeretiJcus vagy schizmatikus felekezetbe léptek át vagy a kik a róm. kath, hitre tértek, de attól akár gyermek (/), akár ifjú korukban ismét elszakadtak" ! Ezek. ha róm. katholikusokkal lépnek házasságra, tiszta róm. kath. házasulandó pároknak tekintelnek s mint ilyenekre, ezután is kötelező a Ne temere ! Tehát ha egy protestáns, ki a római egyházhoz tartozott valaha, róm. kath. nőt vesz el s nem a róm. kath. pap előtt esküsznek, az ilyen házasság „nemcsak tilos, hanem egyenesen érvénytelen, semmis".1

Sőt még abban az esetben is ágyasoknak tekinti Őket az egyház, gyermekeiket pedig törvényteleneknek, ha ügy a férfi, mint a nő róm. kath. volt valamikor, most pedig mindketten — mondjuk — protestánsok és a törvények értelmében is mint tiszta protestáns pár, saját egyházuk lelkésze előtt mernek megesküdni 1 A Congr. Conc. döntésének ama szavai, hogy „akár gyermek, akár ifjú korukban ismét elszakadtak", figyelmessé tesz bennünket arra is, liogy azt is róm. kath.nak tekintik, kinek apja, illetve anyja az ő születése után róm. kath. lett, de azután, még mielőtt a gyermek hét éves elmúlt volna, régi vallására visszatért vagy egy másikra tért. A gyermekek hét éves koruk előtt a törvény szerint követik áttérő szüleik vallását, minden két hétben cserélik is. A római egyház hűségesen kebelére fogadja a hozzátérő szülők gyermekeit, de hiába térnek azok vissza — akár mindjárt két hót múlva — a gyermekeket hét éves koruk előtt se engedik szüleik után. Ha fölnövekednek s róm. kath. házastársat választanak — ágyasság terhe alatt — nyakukba akasztja a Ne temerét. A Congr. Conc. V. döntvénye szerint ilyenkor fölment vény se kell, mert tiszta róm. kath. házasoknak tekintetnek s így egyedül a Ne temere irányadó rájuk nézve. Nem lelketlenség így büntetni a gyermekeket a szülők megbánt és később jóvá tett lépéséért? ! Dr. K. I. TÁRCZA. A történelmi Jézus. (Folytatás.) Kalthoffnak egy másik érve az, hogy az evangéliumokból nem lehet egy reális, történelmi, valóban e földön élt személyiség képét kialakítanunk. Ez a legnagyobb mértékben merész és képtelen feltevés. A János evangéliumán kívül mind a három evangélium nagyon is világos realitással beszél. Sőt a János evangéliuma is súlyt helyez a históriai realitásra azáltal, hogy a történetek idejét és helyét pontosan feljegyzi. Csak az elfogultság nem látja be, hogy a benne levő csodás elbeszélések daczára is, az eseményekben és azok mögött nem fantasztikus, hanem valóban történelmi egyéniség él és cselekszik. Kalthoff érvei elfogultak és keresetek a források, mint történelmi adatok ellen. Azt a benyomást keltik, hogy ő ezekkel a „kutatás"-okkal inkább csak történelmi-materialista felfogását akarta mindenáron igazolni és megerősíteni, mert annak gyengeségét bizonyára ő maga is erősen érezte. Kalthoff a Jézus alakját nem tudta, vagy inkább mint szoczialista, nem akarta megérteni. A mi pedig azt a felfogását illeti, hogy nagy szellemek és nagy egyéniségek a társadalmat döntőleg nem irányíthatják és nem befolyásolhatják, mivel minden tömegmozgalomnak, tömeggondolkodásnak az eredménye s így Jézusnak, mint vallásalapítónak, tehát mint tisztán szellemi eszközökkel dolgozó, hatalmas valláserkölcsi újjászülő erőnek a szerepe elfogadhatatlan : arra is megfelelhetünk néhány szóval. Fentebb már rámutattunk arra. hogy elnyomott tömegektől, a melyek földi nyomorúságot éreznek, tehát első sorban az abból való megszabadulásra függesztik szemeiket, vallás-erkölcsi eszmék megteremtését nem várhatjuk. Annál szembetűnőbb tehát, hogy az elnyomott tömeg nem hatalom és gazdagság után törekszik és e mozgalom folytán nem új társadalmi osztály áll elő, hanem egyház, mélységes, vallásos tartalommal és fenséges erkölcsi erőkkel, a mely minden földi és anyagi érdeknek messze fölötte áll, sőt azoknak haszontalanságát hirdeti.1 Tömegmozgalmak folytán is alakulnak különböző eszmék és áramlatok, az kétségtelen. A történelmi materializmussal szemben nekünk sem szabad abba az ellenkező végletbe esni, hogy a gazdasági viszonyoknak a társadalom vagy az egyén életére semmiféle befolyást ne tulajdonítsunk. Bizonyos, hogy mind a római, mind a zsidó nép körében a nagy tömegek lelkében különféle váradalmak, eszmék és gondolatok éltek. De az is bizonyos, hogy ezeknél a tömegeknél mindig hiányzik az erő arra, hogy a saját erejükből eljussanak a fejlődés magasabb fokára. Ehhez mindig nagy szellemek hatalmas közbelépése szükséges, a kik megmozdítják az áradatot, lelket adnak neki, s mint hatalmas teremtő erők, összeszedik a szétszórt csontokat és testet adnak nekik. Ezért mondjuk, hogy a tömeg mindig csak eszköz. Az egyesek, a nagyok vezetnek, s ők kezdenek új világot alkotni. Sőt mi több, arra is van példa a világtörténelemben, hogy nemcsak hogy a gazdasági viszonyok nem teremtik meg a nagy eszméket, hanem épen a nagy szellemek nagy eszméi teremtenek egészen új gazdasági viszonyokat. Barth említi például Rousseau-t, a kinek az egyenlőségről s a népfenségről szóló elméletét a konvent átvette, s ezáltal a filozófia nemcsak a politikát, hanem közvetve a gazda-1 L. a püspöki kar instrukozióját V. pont első bekezdés. 1 Dr. Titius A. „Der Bremer Radikalismus". 112. 1.