Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-18 / 16. szám

az ember munkája (Zsolt. 39.7), minden hiábavalóság" (Pred. 1.2). Fogadd el a régi szent isteni Ígéretet: „Nem fáradnak hiába" (Ézs. 65*23). Ragadd meg a krisztusi bizonyosságot: „Én élek, ti is éltek." Állj rá a húsvéti kőre, az egyetlen Alapkőre és vésd lelkedbe az apostoli szót: „a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban". Lelkipásztorok 1 Ha meglep hűséges munkátok sikertelensége miatt az elkeseredés : „Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek" (Róm. 10.16), a páli pásztori bizonyossággal, megújult erővel folytassátok a pásztori munkát! Tanítók, tanárok, nevelők, ha látjátok, hogy a sok drága erő elveszett és sem az Istenkóp, sem az emberkép nem akar felragyogni az emberagyagon és szomorúan panaszkodtok: „Ki hitt a mi tanításunknak?" (Ezs. 53.1. Ján. 12.38), a páli tanítói hittel fáradozzatok tovább! Magyar evangéliumi Sión ! Ha a magyar közéletben való jogos helyedért, az egyenlőség állapotáért való százados harczod és munkád kevés eredménye csüggeszt, e hittel küzdj tovább! Sión feltámasztásának s diadalmas életének munkásai ! Ha látjátok, hogy a sok reformnak, prófétai tűznek, apostoli hitnek, a holt tagok elevenítósére törekvő munkának, a krisztusi áldozatos szeretetnek alig van némi eredménye, sok az aratni való, kevés a munkás s kevés az aratott gabona (Mt. 9.37): a diadalmas Úrban való hittel tusakodjatok tovább ! Ha keresztyén munkánk eredménytelen, mint a hét halászó tanítvány halászata (Ján. 21.3), lássuk meg Jánossal az örökké élő Krisztust, ússzunk hozzá Péterrel (Ján. 21.7) és dolgozzunk többet Pállal, mint más boldogabb keresztyén népek apostoli munkásai és nem lesz hiába való munkánk, mert nem lehet hiábavaló az Istennek hozzánk való kegyelme (I Kor. 15.10). Lesz még kivirágzott puszta, feltámadott élet, diadalmas Sión! V. J. A boszniai protestár.sok. Idegenbe szakadt hitrokonainkkal a legutóbbi időkig alig foglalkoztunk. Csak akkor terelődött reájuk a figyelmünk, mikor az Amerikába és Romániába való kivándorlás szinte ijesztő mérveket kezdett már ölteni. Pedig ha idejében gondoskodtunk volna Amerikába vándorolt testvéreinkről is, elejét vettük volna azoknak az áldatlan testvérharczoknak, melyek az amerikai magyar református egyházat három részre szakították s a melyek csak most kezdenek lecsillapulni. Sokkal sikeresebbnek mondható a horvát-szlavonországi hitrokonaink körében végzett missziói munkánk. Horvát-Szlavonország jogilag nem külföld ugyan reánk nézve, de a lakosság és bizonyos intéző körök ellenséges érzületét tekintve, kétszeresen is külföldi missziói munkának tekinthető, a mit ott vég'ünk. Ámde még a horvát-szlavonországi elismerésre méltó tevékenységünk mellett is hol maradunk más külföldi nemzeteknek idegenbe szakadt hitrokonaik körében véglett munkájához képest! Nézzük csak meg az angol és skót egyházakat. Ha csak néhány család él is közülük valamelyik külföldi városban s ha csak néhány hónapra mennek is oda akár nyaralásra, akár fürdőzésre, már is megjelenik a lelkészük. Egész sereg európai városban tartanak a nyári hónapokban angol nyelvű istentiszteleteket. E mellett a nagyobb világvárosokban állandó gyülekezetek alakulnak. Budapesten is úgy a skót szabad egyház, mint az anglikán egyház rendszeresen tart istentiszteleteket. De nemcsak a gazdag angol és skót egyházak teszik ezt meg. A németek öntudatos munkáját jobbára ismerjük. Hány magyarországi és horvát-szlavonországi templom, iskola épült német pénzen és részesül ma is segélyben! íme a svájczi egyházak is küldenek lelkészt Budapestre szakadt fiaik és leányaik számára is majd minden hónapban. Szép otthont is szereztek a számukra. Ott van a kis franczia protestáns egyház, avagy a még szegényebb, úgyszólván a protestáns nemzetek adományaiból élő olasz valdensi egyház s mégis mindkettőnek a tagjai saját anyanyelvükön hallhatják Isten igéjét hazájuktól távol több helyütt. Edinburgh-ban magam is többször részt vettem a franczia protestáns istentiszteleteken, az olaszokén is, itt Budapesten a skótokén, meg a svájcziak istentiszteletén. Fájó szívvel gondoltam ilyenkor azokra a nagyobb világvárosokban : Bécsben, Berlinben, Münchenben, Parisban, Londonban, stb. száz- és ezerszámra élő magyar testvéreinkre és hitrokonainkra, kikhez nem ér el magyarországi testvéreik áldozatkész, szerető karja, kik nem hallhatják anyanyelvünkön az Isten igéjét. Mindezeket azért mondottuk el, hogy rámutassunk arra a kötelességre, mely protestáns egyházainkra vár Boszniába szakadt hitrokonaink körében is. Ott élő hitrokonaink száma ma még nem nagy. Az 1891-iki népszámlálás adatai szerint mindössze 658 protestáns volt ott. Tizennyolcz év óta alighanem megkétszereződött már a számuk. A mult évi annexió folytán még fokozottabb odavándorlás várható Katonáink ezreit és ezreit viszik oda évente. Több évi ottlétük alatt a nép nyelvét is megtanulják s látják, mily nagy becse van az ottani kezdetleges ipari állapotok mellett az ügyes iparoskéznek. Annyi protestáns katona van ott állandóan, hogy immár külön protestáns tábori lelkészi állást is szerveztek — pedig a közös hadsereg vezetői ugyancsak fukarkodnak, mikor a protestáns tábori lelkészek feltűnően csekély számának növeléséről esik szó. Ilyen körülmények között a magyar protestánsok közül is bizonyára nagyobb számmal akadnak a közel jövőben odavándorlók. De ha nem vándorolnának is oda újabb családok, az eddig ezer, avagy akár csak hatszáz lélekről se szabad megfeledkeznünk. Nem politikai jogaikért kívánunk sikraszállní, bár végtelenül megütköztünk azon, hogy a Bosznia számára készített alkotmánytervezet felekezetek szerint tervezi a választókerületek szervezését. Ez, úgy hisszük, egyedül állana a népek alkotmányos életében s határozott meg-