Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1909-03-14 / 11. szám

egyház javára, viszont soha kevesebb a r. kath. egyház javára nem volt, mint éppen tavaly, a „Ne temere" első esztendejében; hanem azt a tényt akarom megállapítani és felmutatni, hogy a „Ne temere" érvénybelépte óta, a r. kath. és görög kath. papság, különösen az intelligens családok körében előfordult s nem nálok kötött vegyesházasságoknál, nem az illető r. kath. vagy görög kath. fél kérésére, hanem saját kezdeményezéséből, proprio motu, megszerzi s illető hívével közli a „Ne temere" hatálya alól felmentő s a házasságot „az egyház" előtt is érvényesítő püspöki dispenzácziót! Mit jelent ez mást, minthogy a hazai r. kath. klérus belátta már kezdettől fogva, hogy a „Ne temere", a maga szigorúságában fentartva. csakis saját egyháza érdekeinek árthat, s igyekezik e káros hatást a dispenzácziónak, a fél kérése nélkül, hivatalból való kieszközlésével csökkenteni vagy elhárítani. íme, itt van egy ilyen dispenzáczió, szóról -szóra, de természetesen a nevek elhallgatásával. „Nagyságos Asszony ! Bizonyára méltóztatik tudni, hogy a pápa Ne temere kezdetű köriratában megvonta a vegyesházasságoktól, melyek nem a katholikus templomban köttettek, azt a privilégiumot, mellyel eddig Magyarországban bírtak, úgy hogy ez évi húsvét után ilyképpen kötött vegyesházasságok az egyház szemében érvényteleneknek tekintetnek ; megadatott azonban a püspököknek a felhatalmazás, hogy ily házasságokra nézve, egy féléven át, a régi szokás szerint, utólag dispenzálhassanak. A *i görög szertartású plébános útján, Nagyságod házassága érdekében az **i püspök úrhoz fordultam dispenzáczióért, a ki azt folyó évi október . . . ről . . . szám alatt kelt iratával meg is adta, úgy hogy Nagyságodnak az evangélikus templomban kötött házassága, most már a kath. egyház előtt is érvényes s az egyház szentségeiben és áldásaiban minden akadály nélkül részesülhet. Miről Nagyságodat, lelki megnyugtatására, kötelességemnek tartottam értesíteni, oly hozzáadással, hogy jelen levelemet későbbi esetleges igazolás végett megtartani s megőrizni szíveskedjék. Kiváló tisztelettel (kelet) N. N. apátplébános." Az aláírás mellett ott van a r. kath. plébánia hivatalos pecséte. Ezek után csak annyit még, hogy nem a „Ne temere" nekünk a legnagyobb bajunk; nem is az, hogy a római kath. püspökök esküt tesznek az eretnekek persequálására, hanem sokkal nagyobb bajaink vannak nekiink — intra muros, a melyekről esetleg máskor fogok szólani. Révész Kálmán. * * V * Érdemes munkatársunk e czikkére a következő megjegyzéseket tesszük: A „Ne temere" dekrétum kétségtelenül nem magában álló jelenség, hanem csak egy mozzanat a római pápaság egyeduralmi igényeinek, az idő és a korszellem haladását figyelembe nem vevő nyilvánulásaiban, — s mint ilyen, szintén egy ok lehet arra, hogy a keresztyén emberiség elforduljon a pápa egyházától s csatlakozzék a Krisztus evangéliomi egyházához. Ez a lehetőseg azonban csak úgy válik valósággá, ha az evangeliomi protestantizmus, világszerte is, Magyarországon is, nem összetett kezekkel nézi a lelkeknek a „Ne temere" által okozott kínos vergődéseit, önmagokra bízván a pápaság egyházával való leszámolást, hanem, ha hivatása egyik oldalának megfelelőleg, a lelki és lelkiismereti felvilágosítás munkáját erőteljesen kezébe veszi. Hogy a római és görög katholikus^ papság érzi a „Ne temere" által teremtett helyzetnek a maga egyházára nézve veszedelmessé válható természetét s ebből kifolyólag kéretlenül is, proprio motu igyekszik megszerezni vegyesházas feleinek az utólagos püspöki dispenzácziót: elhisszük. Ez azonban még egyáltalában nem nyugtathat meg bennünket. Ilyen dispenzácziókat a róm. és gör.-kath. papság csak az intelligens felek számára eszközöl ki, a kiknek intelligencziája esetleg bajt támaszthatna. A köznép tagjaiért azonban, a kik az intelligenczia hiányában nem veszedelmesek s a kik még könnyen kezelhetők az egyház fegyelmi eszközei által, nem veti magát közbe, hanem inkább szigorúan fogja azokat, számítván az általuk elérhető lélekhalászó sikerekre. S itt van a „Ne temere" dolgának az az eleme, a melyet semmiképpen sem szabad kicsinylenünk, sem pedig olyannak tekintenünk, a mely talán maga magától is a protestantizmus javára billenthetné az áttérések és a vegyesházassági reverzálisok mérlegét. Hogy ezeknek mérlege javunkra billenjen, megint csak hűségesen kell forgolódnunk a lelki és lelkiismereti felvilágosítás és az evangéliomi hittudat emelése munkájában, mert különben, míg csendes szemlélődéssel várjuk a nagy bálvány összedőltét, addig annak ügyes és agilis szolgái a lelkek sokaságát hódíthatják el tőlünk. A reverzálisos új házasságkötési törvény életbeléptetésétől egész tavalyig nem volt „Ne temere" s mégis azt bizonyítja a statisztika, hogy kitérések és reverzális adások révén a protestáns egyházak vesztettek legtöbbet s a legnagyobb nyereséget a pápás egyház könyvelte el. Eltekintve tehát attól, hogy a „Ne temere", mint R. K. is vallja, súlyos támadás a felekezeti egyenjogúság és a magyar állam tekintélye ellen, tisztán az evangéliomi protestantizmus érdekéből is küzdenünk kell a dekrétum