Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1909 (52. évfolyam, 1-52. szám)
1909-01-03 / 1. szám
ISKOLA. A kolozsvári ref. theol. fakultás új elöljárósága a mult hónap 17-én tartotta meg alakuló gyűlését. A hivatali eskíi letétele után Kenessey Béla püspök, mint az intézet főfelügyelője üdvözölte ez elöljáróság tagjait, lelkükre kötvén, az intézet anyagi gondozása mellett, főként a lelkésznevelés körében reájuk váró nagyfontosságú feladatok hűséges szolgálatát. A megalakult előljárösági gyűlés megválasztotta a fakultás tisztikarát is. Igazgatóvá Nagy Károly, gazdasági felügyelővé és könyvtárossá Pokoly József, internátusi-konviktusi felügyelőnek és előljárósági jegyzőnek dr. Ravasz László választatott meg. Iskolai alapítványok. Bodor. Géza, K. Nagy Elek és Benedek Károly esperesek a kolozsvári kerületi ref. felsőbb leánynevelő intézet javára 1000 4000 korona alapítványt tettek. Róm. kath. számtan és fizika. Szabadka városa községi főgimnáziumában, nyugalomba vonulás folytán megürült a számtan-fizikai tanszék. Pályázat hirdettetett reá. Pályáztak is vagy hatan, mind jeles és jó képesítéssel. De, óh borzalom! a pályázók közül egyik sem volt római katholikus! Mit cselekedett tehát a városi képviselőtestület'? Talán megválasztotta a pályázó „eretnekek" valamelyikét? Apage Satanas! hiszen akkor a számtan és a fizika — á la tudós professzor Hatvani — csakugyan az ördög tudományává lett volna! A választás helyett tehát elhatározták, hogy a nyugalomba vonult és nyugdíjat élvező tanárt kérik fel, hogy iMő tiszteletdíj mellett, tanítsa tovább is a számtant és fizikát, mindaddig, a míg majd egy igazhitű pályázó fog akadni a tanszékre ! így történt ez a« Urnák 1908-dik esztendejében, ad majoréin glóriám Dei et Apponyii!. EGYESÜLET. Jubiláló nöegyesület. A miskolczi evang. nőegyesúlet január 2-án érte meg alapittatásának 50 dik évfordulóját. Eredetileg arra a czélra alakult, hogy olyan tőkét gyűjtsön, a melynek jövedelméből a lelkészi fizetés 2000 koronára kiegészíthető legyen. 1866-ban, Zelenka Pál lelkész indítványára, czélt változtatott és a szegény iskolás tanulók istápolását tűzte ki feladatául. 1891-ben magára vállalta a gyülekezet összes szegény sorsú tanulóinak taníttatását, iskolakönyvekkel ellátását és felruházását. Munkakörébe ölelte fel ezeken kívül az Úr háza ékesítését és általában a könyörülő szeretet gyakorlását. Nemes működése megszerezte a jó emberek erkölcsi és anyagi támogatását, úgyannyira, hogy bár fennállása óta több mint 100.000 koronát fordított a kitűzött czélokra, mégis 34,000 korona tőkevagyonnal rendelkezik. Az érdemes nőegylet, a melynek élén Markó Lászlóné elnöknő és Lehoczky György né alelnöknő állanak, a mult hónap 8-án tartotta meg jubiláris ünnepélyét, a melyen az egyház, a városi felekezeti nőegyesületek és az országos nőegyesület hivatalosan képviseltették magukat. Az ünnepélyt Zelenka Pál püspök imádsága és üdvözlő beszéde vezette be. Hronyecz József titkár az egyesület történetét és működését ismertette. Fábián Gyula tanító az egyesület által szeretettel gondozott szegénysorsú iskolás gyermekek köszönetét tolmácsolta. Marké Lászlóné elnöknőnek az egyház üdvözletét megköszönő és az egyesületi tagokat a további odaadó munkálkodásra buzdító beszéde után a diósgyőri vasgyár dalárdája énekelt, A szép ünnepélyt Zelenka Pál püspök imádsága rekesztette be. Adjon az Isten a miskolczi evang. nőegyesületnek hosszú életet és folyton fokozódó virágzást! A kolozsvári Bethlen Gábor kör igen szép munkarendet állapított meg az 1908/9. iskolai évre. Az ifjúság körében főiskolai diákszövetséget kíván létesíteni és a szövetségi tagok részére hetenkint egyszer bibliaolvasó gyűlést rendez. A középosztályú iparos és kereskedő s gazdálkodó ifjúságot ifjúsági egyesületbe óhajtja tömöríteni és számára hetenkint egy bibliamagyarázó és egy ismeretterjesztő, hazafias és egyházias irányú felolvasó estét rendez; könyvtárában pedig alkalmas olvasmányokat bocsát a tagok rendelkezésére. A népiskolás gyermekeket négy iskolában gyűjti össze vasárnapi iskolai oktatásra. A társadalmi téren a következő munkákat fejti ki: Minden vasárnap délután bibliamagyarázó öszszejövetelt rendez a theol. fakultás dísztermében. Minden pénteken este protestáns estélyeket tart a theologia dísztermében, előre megállapított, cziklikus előadásokkal. Minden második vasárnapon protestáns estélyeket rendez három helyen, a ref. iskolák helyiségeiben. Minden két hónapban felolvasó estélyeket tart az egyetemi aulában és vasárnapi iskolai ünnepélyeket a ref. iskolák helyiségeiben. Február második vasárnapján nagyobbszabású diákestélyt rendez, a melynek tiszta jövedelmét a magyar ker. diákszövetség czéljaira fordítja. Van a körnek hatalmas énekkara is, a mely az estélyeken közhasználatú és régi magyar énekeket ad elő. — A kolozsvári Bethlen Gábor kör, a mint programmjának e kivonatos közlése is mutatja, valóban szép feladatokat tűzött ki maga elé. Isten és a jó emberek segítsék azok megvalósítására! GYÁSZROVAT. Borsos Sándor, a kolozsi ref. gyülekezet nyugalomba vonult lelkipásztora, volt 48-as honvéd, életének 82-dik esztendejében, 1908. decz. 17-én elhunyt. Legyen áldott emlékezete! KÜLÖNFÉLÉK. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. Lapunk igog-íki, 52-ik év évfolyamára meghirdetjük az előfizetést. Előfizetési felhívásunkkal bizalommal fordulunk a protestáns közönséghez. Bizalmunkra feljogosít lelkünk amaz öntudata, hogy kötelességeinket híven igyekeztünk teljesíteni, egyházunk belső építésében, jogaink, igazaink védelmezésében, a bennünket fenyegető veszedelmek felmutatásában és a protestantizmus tömörítésére irányuló munkában. A veszedelmek nemcsak nem multak még el, hanem inkább tornyosulnak egyházunk és hazánk egén. S ezekkel szemben még mindig nem vagyunk sem elég éberek, sem elég szervezettek, sem elég elhatározottak. Nagyon sok még a teendő, benr: és künn egyaránt. De éppen ezért úgy ítéljük, hogy nemcsak arra van szükség, hogy a sajtó vezetői a legéberebb szemekkel őrködjenek s híradásaikkal, fejtegetéseikkel felmutassák a veszedelmeket és az azokkal szemben szükséges teendőket; de szükség volna arra is, hogy a protestáns nagyközönség e kritikus időben fokozottabb mértékben sietne a sajtó szellemi és anyagi támoga-