Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-27 / 52. szám

korpótlékkal nem hajlandó a miniszter háromemeletesre felemelni. Egész czikkéből az irigység és a lelkipásztorhoz nem illő szeretetlenség beszél; fáj neki, hogy ő korpótlékot nem kaphat, de sokkal jobban fáj az, hogy mások kapnak. De lássuk sorra. Czikkíró bemutatja magát, hogy ő 12,000 lélekből álló fényes gyülekezet papja, kinek javadalma a közhiedelemben 8000 koronára van becsülve, de a valóságban a stóla megcsappanása folytán (a minek oka — valószínűleg — az egyénben keresendő) leszállt 4800 koronára; sőt, ha az anyakönyvi kiadványozások megszűnnek, nem lesz több 4000 koronánál, a mire azt mondja: „Hát ez nem egyéb, mint czifra nyomorúság". Itt azonban nem állapodik meg, hanem városi papságának görögtűzben égő fényéből kiszáll falura és megsokalja vagy helyesen : megirígyli a falusi lelkészek tervbevett fizetés-javítását, a mely 25—30 éves szolgálat után 3600 koronáig emelkednék, de a mely ő szerinte gazdálkodás, szőlőtelepítés és a falusi élet közvetett jövedelme által a 4000 koronán is felül emelkedhetik. Keresztyén lelke itt így kiált föl: kiáltó lesz az igazságtalanság ;! T. kollégám! Ön talán más anyagból van gyúrva mint mi, falusi papok? Ön talán nem is azt a tanfolyamot végezte, a melyet mi? Ugye, ha az ön fényes városi fizetését 2000 koronával kiegészítenék, a mi 1600 korona fizetésünket pedig a régi állapotban hagynák, akkor nem lenne kiáltó az igazságtalanság? Mondok én önnek egyet. Cseréljünk. Én odaadom önnek az én állásomat kongruával, szőlőtelepítéssel és minden egyenes és közvetett jövedelmekkel, annak a görögtűzben égő fényes gyülekezetnek fogyó jövedelméért és nem fogom megirigyelni, ha a miniszter az ön fizetését 4000 koronán felüli összegre egészíti is ki. És ha majd legalább is annyi időt eltölt itt, mint a mennyit ama fényes gyülekezetben eltöltött, — merem állítani, hogy könnyen ki tudja fejézni a különbséget a falusi és városi lelkész életmódja között. Hogy „a városi lelkész többet dolgozik egy hét alatt, mint egy 3—600 lelket számláló falusi gyülekezet papja egy esztendő alatt", ez egy olyan kiváló Erőtől, mint ön, nagyon meggondolatlan állítás. Elismerem, hogy többet keresztel és többet temet, mint mi, falusi lelkészek (a mely munkáért külön fizetés jár), de hogy templomi szolgálatot a legkisebb falusi gyülekezet papjánál is többet végezne: kereken tagadom; sőt állítom, hogy felényit sem, mert önök legalább is ketten lehetnek, mit következtetek abból, hogy czikkében a 12,000 főből álló gyülekezet lelkészi állásairól beszél. így hetenkint felváltva végzik a templomi szolgálatot; ehhez járul még a nagy ünnepek alkalmával a legátus megjelenése, a mikor megtörténik, hogy ön azért a czifra nyomorúságos 4800 korona fizetésért még talán katedrába sem lép, míg az a falusi pap minden vasár- és ünnepnapon, minden segítség nélkül végzi kötelességét az 1600 koronás fizetésért. Hát itt nem kiáltó az igazságtalanság ?! Hogy „a nagy gyülekezetek szétzüllenek, mert ha nem lesz korpótlék, a selejtes elem íog odahúzódni". Erre azt felelem : Malachiás régen meghalt! De van itt egy kifejezés, a mi nagyon bántja az én fiilemet, nevezetesen az egyetemi képzettséggel biró ref. papság egy részéről, éppen pap szájából ezt olvassuk: „selejtes elem". Beszélhetünk képzett és kevésbbé képzett, tehetséges és kevésbbé tehetséges papról, de selejtesről nem. Vallja be, kedves kollegám ! hogy ezt nem így gondolta, nem így értette. Hogy véletlenül a czikkébe bekerült, ön nem oka, hanem a házi sapka, a mely czikkírás közben véletlenül a fején volt (mert oly fényes gyülekezetben még a házi sapka is nagy tekintély)! Mert mi, falusi papok, oly krudelis gyerekek vagyunk, hogy ezt a kifejezést önnek nem bocsáthatjuk meg, de a házi sapkának igen Végre azon saját találmányú, de idézőjel között mondott felsóhajtására: „Nem láttam én még meggazdagodott városi papot, de kicsiny egyház papját nem egyet" kijelentem, hogy mi, falusi papok, kivétel nélkül gazdagok vagyunk .., lélekben, mert egyértelmüleg hiszszük és hirdetjük Pál apostollal: Nem szégyenlem a Krisztus evangéliomát, a kinek én prédikátora lettem, mert tudom, hogy kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy az én Ő nála letett kincsemet megtartja ama napra. De úgy látszik, hogy ön olyan gazdagság, olyan kincs után sóvárog, a minek a Jézus Krisztus azon tanítványa volt a gondozója, a kiről az mondatik: az erszény ő nála vala és a mit abba adnak, hordozza vala. Ilyen gondolattal, ilyen vágyakkal nem a Krisztus evangéliomának szolgálatába kellett volna állania! Bezárom válaszom azzal, a mivel ön kezdette: „Tehát sohasem tudjuk magunkat úgy előkészítgetni, hogy meglepetés ne érjen bennünket. Sohase vagyunk képesek várakozásunkat úgy leszorítani, hogy csalódást ne lássunk". Különben béke velünk. Egy falusi lelkész. Egyházalakulás és református áldozatkészség. — Egy fiókegyház küzdelmeiből. — Majdnem azt kell hinnem, hogy manapság nálunk, az úgynevezett boldogabb vidéken, a jelen soraim czíméül választott két tényező, az egyházalakulás, meg a kálvinista áldozatkészség alighanem kizárja egymást, vagy legalább is az utóbbi tényező, megfoghatatlan módon, idegenkedni kezd az előbbitől, a mely áldatlan körülménynek aztán mindenesetre csakis az egyházalakulás eszméje adja meg az árát. Magyarán szólva: egy csirájában levő református egyház a mai zűrzavaros világban nagyon is keserves sorsnak nézne elébe, ha egyedül a református áldozatkészség megnyilvánulásától tenné függővé létezését. Lehet, hogy kissé „haza" beszélek. De igazat beszélek. Sóhajtozva kell tudomásul vennem olyan jelenségeket, melyeket mostanság módomban van közvetlenül is tapasztalnom. Idelenn, a Bácska nemzetiségi káoszában, Nagy-Zombor városában, beékelve sok ezer görög-keleti, meg