Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-27 / 52. szám

Milton. 1608 nov. 9. —1908 nov. 9. Deczember hó 9-én az angol nemzet nagy kegyelettel ünnepelte nagy puritán költőjének, Miltonnak emlékezetét, születésnapjának háromszázadik évfordulója alkalmából. A költő, a ki legnagyobb műveit, fenséges látásait, életének utolsó, legszomorúbb korszakában, nagy testi fogyatkozással és sok lelki bánat közepette mondta tollba, valóban megérdemelte, hogy nemzete kegyelettel és hálával újítsa fel emlékezetét. Milton nemcsak a világirodalomnak, hanem a protestáns keresztyénségnek is egyik legnagyobb alakja. 0 a lelkiismereti szabadságnak, az emberi jogoknak egyik legkiválóbb és legékesebben szóló bajnoka volt. Az angol nemzet életében a legválságosabb korszakok egyike volt az, a melyben ő élt, és szolgálta a szabadságnak és mindannak ügyét, a mi az ember előtt szent és becses lehet. Válságos volt e korszak, mert az Erzsébet-éra letűnte után egy évszázadon át folyt Angliában az a nagy, véres küzdelem, a mely a nagy nemzetnek legnagyobb erőpróbája volt. Ha általánosítani akarunk, mondhatjuk, hogy Európaszerte folyt és dúlt a nagy küzdelem a 17. század folyamán mérkőző hatalmak között. Elég, ha emlékünkbe idézzük a 30 éves háborút, a franczia protestantizmus nagy küzdelmeit és a mi dicsőséges, de nemzetpusztító harczainkat e század folyamán. Az angol nemzetnek a Stuartok gyászos emlékű nemzetsége ellen kellett megvívnia a nagy élet-halál harczot, a nemzet legszentebb jogai és szabadsága megvédelmezésének érdekében. Változó szerencsével folyt a küzdelem. Milton életének, működésének javarésze e nagy változások és válságok idejére esik; arra a korszakra t. i., midőn a Stuartok szerencséjének hőmérője, a király lefejeztetése idejében, a legmélyebbre sülyedt; és arra, a midőn a restauráczió után egyszerre a legmagasabb fokra szökkent. Élt akkor, midőn a párt, a melyhez odaszegődött, élvezte győzelmeinek gyümölcseit; akkor, midőn a puritán név tiszteletet ébresztő, félelmet gerjesztő volt, nemcsak Angliában, hanem itt, a kontinensen is. És élt akkor szomorú magányban, vakon, megvetve vagy elfeledve, midőn egy szinte példátlan fordulat következtében, egy nap leforgása után, a restauráczió alkalmával, az angol nemzet nagyobb része, szinte őrületes mámorban tagadta meg mindazon elveket és eszméket, a melyek néki erőt és dicsőséget adtak. Midőn II. Károlylyal újra uralomra jutott a régi, vérbe fojtott rendszer, ez gúnnyal és vad kegyetlenséggel töltötte bosszúját mindazon élőkön és holtakon, a kik a puritánizmus munkájában, győzelmében részesek voltak. A király gyilkosok proscribáltattak. Nem védelmezte őket senki és semmi. A puritánizmus zászlóvivői elmenekültek, elhallgattak, börtönben ültek vagy vérpadra kerültek. És ekkor következett az a korszak, Milton életében a legszomorúbb és legdicsőségesebb, a melyet Macaulay mesteri tollával ekként jellemez : „ekkor következtek azok a napok, a melyekre nem lehet pirulás nélkül emlékeznünk: a szolgaság napjai, lovalitás nélkül, az érzékiségé, szeretet nélkül; a törpe talentumok és iszonyú bűnök napjai; jött azon idő, a mely a gyávára, a bigottra, a rabszolgaként ineghunyászkodóra nézve paradicsomi idő volt. A kormánynak éppen csak annyi képessége volt, hogy tudott csalni ós éppen csak annyi vallása, hogy tudott üldözni. A szabadság elve mosolygó udvaronczok és hízelgő papok gúny tárgya volt. Minden helyen Beliálnak és Molochnak, Károlynak és Jakabnak áldoztak és Anglia e két szörnyeteget legjobb fiainak vérével engesztelte ,. . míg végre ezen, Isten és ember által elátkozott nemzetséget másodszor is elűzte a nemzet". Milton bőven kivette részét a magán- és politikai élet küzdelmeiből és megpróbáltatásaiból, és életének mindkét szakában számtalan jelét adta lelke nemességének, fenséges egyensúlyának. Milton puritán volt a szó nemes, igaz értelmében. Ez magyarázza meg nekünk hivatalos szolgálatát, nagy hitét, türelmét, nagyszerű prózai munkáit, a melyeket az egyéni- és gondolatszabadság érdekében írt. Ez magyarázza meg az ő életében gyökerező, abból fakadó, átélt és leírt költészetét. Puritán volt a szó nemes értelmében. A puritanizmus kinövéseiről, félszegségeiről sokat regéltek már; sokan mondottak felette kicsinylő, kárhoztató ítéletet. Ruházatuk keresett egyszerűsége, merevségük, ó-testamentumi neveik, a bibliából vett idézeteik, ehhez alkalmazott beszédmodoruk, és az, hogy az emberi tudományt és még az önmagukban ártatlan szórakozásokat is megvetették, hálás anyagául szolgáltak a gúnyolódóknak. A restauráczió utáni ledér angol vígjátékok egyikéből sem hiányzott a puritánnak eltorzított alakja, mint a nevetségességnek leghálásabb objektuma. De jól mondja Macaulay, hogy azok, a kik a nemzet szabadságának a zsarnokság ellen védelmére keltek; a kik a leghatalmasabb és legfegyelmezettebb hadsereget állították akkor talpra; a kik eltiporták a zsarnok királyt, egyházat és arisztokrácziát; a kik tiszteltté és félelmessé tették Anglia nevét Európa minden népei előtt: azok nem közönséges fanatikusok voltak. A puritán teljesen át volt hatva azon tudat által, hogy ő Isten közelében, Isten közvetlen uralma, felvigyázása, kegyelme alatt él és jár mindenütt, úgy békés otthonában, mint a vad csatazaj közepette. És ezen tudat oly mérhetetlen szent félelemmel, de egyszersmind törhetlen bizalommal töltötte el lelkét ama „Nagy valóság" iránt, hogy nem félt semmi földitől, semmitől, a mi változó és elmúlandó. Egész lelkével odakapcsolódott az örök, változhatlan, hatalmas Úrhoz, mennyei királyhoz, és így földi nagyság, földi változó szerencse iránt lelke nyugodt és bízó maradt. Földi fény, pompa, kitüntetés nem imponált azoknak, a kik e szilárd hitük és meggyőződésük szerint naponta megfürösztötték lelküket a