Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-20 / 51. szám

beletalálta magát. Pontosan kiadványozott, szorgalmasan adminisztrált, sőt főnöke elaggottsága miatt, nem egy ízben intézkedett és irányított is, de mindig oly tapintatosan, az egyházkerület közönségének oly osztatlan elismerése mellett, hogy mikor 1860 nyarán az új püspököt Török Pál személyében megválasztották, a püspöki iroda volt vezetőjét egyhangúlag a pesti theologiai intézet egyháztörténelmi tanszékére előbb ideiglenes, majd rendes tanárnak állította be a dunamelléki egyházkerület rendes közgyűlése (1860 júl. 29). Ez idő óta egész haláláig Budapesten oktatta-nevelte az ifjú Temotheusokat, élő szóval és írott szóval, tanári kathedráról^és szép keresztyén életpéldával. Pestre jutva, Török Pál és Ballagi Mór révén, Farkas József egyszerre belekerült annak a tervszerű és nagyszabású protestáns tevékenységnek a sodrába, melyet a Török, Székács, Ballagi, Gönczy társasága a fővárosi és az egész magyarországi protestantizmus föllendítésére megindított. Szervezni, iskolákkal megerősíteni, irodalmilag központtá tenni, társadalmilag vezető állásra juttatni igyekeztek a fővárosi ós a magyar protestantizmust. Ez alkotó protestantizmusnak Török Pál és Székács József a szellemi vezetői, Ballagi Mór az irodalmi tolmácsa, Gönczy Pál a tanügyi mestere, a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap" a sajtóorgánuma és mindazok természetes munkatársai, a kik e vezető elmék társaságába jutottak. E dicső törekvésnek elvi alapja az a magyar közélettel egybeforrott nemzeti és kulturprotestantizmus volt, mely a két evangélikus egyházban elvszerűleg azt kereste, a mi egyesít s nem azt, a mi szétválaszt; mely a protestantizmusnak különösen magyar nemzeti és szabadelvű társadalmi eszméit és intézményeit kultiválta. Ebből az újjáalkotó munkából Farkas József is kivette a maga részét, kivette az időszaki sajtóban és az egyháztársadalmi tevékenységben; de kivette a maga szerény, visszahúzódó, egyéniségét soha előtérbe nem toló és mindig békés és konciliáns modorában. Alig melegedett meg pesti új fészkében, ritka szép családja körében, pár óv múlva már belső, nemsokára főmunkatársa és segédszerkesztője a Prot. Egyh. és Isk. Lapnak, melynek azidei programmeszméit senki jobban magáévá nem tette, mint az erős magyar érzésű és meleghitű Farkas József. Szervezetileg egyesíteni az öt egyházkerületben öt felé sántikáló magyar reformátusságot, hogy kifelé tekintélyesebb, bent erőteljesebb legyen. A szervezetben egységes reformátusságot azután irodalmi, egyháztársadalmi és egyházpolitikai unióba forrasztani a testvér evangelikus egyházzal, hogy közös nagy ezélokra egységesen működhessék a mult közös szenvedései és a jövő nagy feladatai által különben is egymásra utalt kálvini és lutheri két egyház. Öntndatos és tervszerű fejlesztés által a változott viszonyoknak megfelőleg megerősíteni és megszaporítani az egyházi iskolákat, hogy a protestantizmus kulturális jó hírneve csorbát ne szenvedjen. Erőteljes egyházi irodalmat teremteni a magyar protestantizmus számára, hogy a mult nehéz idők nagy mulasztásai pótoltassanak és a jövő protestantizmusa minél előbb ismét nyugoteurópai színvonalra emelkedjék. Új humanitárius szerveket és intézményeket alkotni az egyházban, hogy ezek által a magyar protestantizmusban is virágozzék a keresztyén szeretet és lendületbe jöjjön az evangéliumi jótékonyság. A magyar protestantizmus e belső új jászervezésében és tervszerű kiépítésében Farkas József különösen irodalmilag, egyházkormányzati úton és egyháztársadalmilag vett tevékeny részt. Irodalmi munkássága két tekintetben kiváló. Kezdettől végig, egy félszázadon át buzgón ós eredményesen műveli az egyháztörténeti irodalmat és kezdettől végig kiváló munkása az időszaki sajtónak. Az egyháztörténet volt a Farkas József szaktudománya, s a mit e téren írt, az a legjava közé tartozik a magyar egyháztörténeti irodalomnak. Nem a buvárlat, nem a részletkutatás terén, hanem a feldolgozásban, összefoglalásban és a népszerűsítésben mester. Hase tanítványa, hívő protestáns, a kinek a keresztyénség az első és nem a felekezeteskedés, a ki jó református ember, de a más felekezetűek iránt sohasem türelmetlen és elfogult. Az volt a vezér elve, hogy jó református ember senkit sem bánt, mindenkit keblére ölel, a kiben lát valamit a Krisztusból. Főbb művei: Magyar prot. hitvallók és vértanúk, 1861; Keresztyén Egyháztörténelem, 2 K 1865—66; Bibliai földrajz, 1870; Bibliai Régiségtan, 1872; Magyar protestáns egyháztörténelem, 1881 ; Úr Siona, 1898; Budapesti egyház története, 1901; a XVI. század magyar prot. egyháztörténete (a Zsilinszky-féle nagy munkában), 1906. Nagyon értékes része Farkas József szakirodalmi munkásságának a Pallas Nagy Lexikonának prot. theologiai része is, a melynek ő volt a szerkesztője és nagy részben az írója is. Az időszaki sajtó terén több mint húsz éven át főmunkatársa a Prot. Egyházi és Iskolai Lapnak, melyben kivált mint vezérczikkíró excellált. A hetvenes évek elején Kovács Alberttel együtt szerkeszti a Keresztyén Család cz. népszerű vallásos lapot, melybe Diósi Márton álnév alatt kitűnő népies czikkeket ír. 1874— 1890-ig szerkeszti a Protestáns Árvaházi Naptárt; a kilenczvenes években két füzetet ír a M. P. I. T. Koszorú cz. kiadványába. Egyházkormányzati tevékenysége is értékes munka. Két ízben, 1859 ben Maller, 1884-ben Sipos Pál h. püspökök mellett egy-egy esztendeig vezeti a püspöki irodát. 1863-tól 1893-ig, tehát 30 esztendeig lelkészi aljegyzője s azóta haláláig tanácsbírája a dunamelléki egyházkerületnek. Egyházkormányzati munkásságának legnagyobb részét azonban a budapesti egyháznak szentelte, a melynek egyik legrégibb presbytere és 1870 óta 38 éven át jegyzője volt. A mi fontosabb esemény budapesti egyházunkban az utolsó 40 év óta fölmerült annak Farkas József a presbyteriumban előadója, a jegyzőkönyvekben hűséges megörökítője volt. Kocsiszámra mennek e hosszú idő alatt szerkesztett jegyzőkönyvei és előterjesztései, a melyek között irodalmi értékűek azok az évi jelentései,