Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-20 / 51. szám

jai nem engedik tárgyalni; könyveket azonban, a miket csak kért, részint saját könyvtáramból, részint máshonnan, szivesen kölcsönöztem néki. Valószínű, hogy valaki nagyon bíztathatta, mert olyan fölfuvalkodott volt. Azt mondhatja valaki, mért léptem át Pál parancsat, a ki Timotheusnak azt írja, hogy a javíthatatlan eretnekeket csak kerülni kell. Könnyű felelnem a vádra. Nekem, a ki ismertem jól az ő sajnálatraméltó gonoszságát, elég volt kerülni őt, és másokat is erre inteni; de ez az óvatosság még sem engem, sem másokat nem akadályozott meg abban, hogy őt megfékezzük, amennyire csak bírjuk. Ugyanaz az apostol, a ki Timotheust az eretnekkel való érintkezéstől eltiltja, nyíltan megvallja, hogy Hymenaeust és Alexandert átadta a sátánnak (I. Timoth. 1:20.), hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak. Azt hiszem, ha akkor Pál rendelkezésére ott lett volna valamelyes hatóság, vagy Krisztus dicsőségét védő valamelyes biró, bizonyára örömest ezekre, bízta volna azon gazok megfenyítését, kiket Istentől nyert hatalmánál fogva maga büntetett meg. De a mi nekem és az ige minden szolgájának meg van parancsolva, az még éppen nem kötelezi a bírákat s nem köti meg kezöket Istentől reájuk rótt kötelességük teljesítésében, és engem sem akadályoz meg abban, hogy az isteni igazságot, a hol csak kell, lelkükbe ajánlom. Ha valaki azt tartja, hogy az az ember még sem volt annyira közveszélyes, hogy el kellett tenni láb alól, erre én ismét megfelelek, s a józanok, tanulékonyak szivesen meghallgatnak. Két okból kell a tévtanok szerzőit nagyobb szigorral sújtani, s ezt kiki be fogja látni: ha féktelen nagy a makacsságuk, úgy hogy ők s az általuk megrontott egyének veszedelemmel fenyegetnek; másodszor, ha magoknak a tévtanoknak undok és tűrhetetlen nagy a gonoszságuk. Most csak azt kutassuk, vájjon Servetben meg volt-e mind a kettő ? Hogy milyen hajthatatlan makacs volt, arról már nem is akarok szólani. Mégis elmondok egyet-mást, hogy olvasóim ennek az embernek lelkületébe némileg bepillantsanak. Már említém fentebb, hogy őt javulásra akartam bírni. Mindent elmondani hosszú volna és unalmas.1

Mikor még Lyonban volt, csúfolódva, három kérdést intézett hozzám, hogy feleljek. Azon nem csodálkozom, hogy válaszom nem elégítette ki. Először2

szelíden intém őt, azután keményebben, — mit heves természete elviselni nem bírt — hogy mérsékelje magát jobban ; mint olvasóim láthatják, ő maga volt az oka annak, hogy gyógyíthatatlan betegségnek lőn áldozata.3

A mit alább közlök, azt a kiadók jóhiszeműleg maguk vették át tőle Az én válaszaimon egy betűt se változtattam. Szerénységemet, úgy hiszem, mindenki ismeri, mely inkább már gyengeségnek is mondható. Mintha csak mérgesítő italt ivott volna, ahol csak könyvem keze ügyébe került, minden lapját förtelmes gyalázatokkal illette. Mit tehettem egyebet? — hallgattam. 1 Annyira mentem, hogy Páris közelében saját életem veszélyeztetésével is meg akartam őt nyerni az Űrnak ; de nem volt lehetséges, mert föltételeimet nem fogadta el. 3 Mert azt mondhatná valaki, hogy az ember nem igen enged hamarjában abból, a mit fejébe vett, bármint érveljünk is ellene ; ezt a hibáját elnézve, később érdesebben tárgyaltam véle, erre ő mint dühödt eb, rám rontott. 3 Korántsem voltam oly érdes, mint a hogy megérdemelte volna. BELFÖLD. Törvényjavaslat a lelkészi jövedelem kiegészítéséről szóló 1898. évi XIV. t.-ezikk módosításáról. Gróf Apponyi Albert kultuszminiszter a képviselőház f. hó 14-diki ülésében benyújtotta az 1898. XIV. t.-cz. módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, a mely a nevezett törvény rendelkezéseit kiterjeszti a latin-, görög-és örményszertartású róm. kath. egyház lelkészeire s az összes egyházak segédlelkészeire is, s hivatva van arra, hogy a kongrua-törvény némely hiányait orvosolja. A kiegészítő törvényjavaslat sokkal fontosabb kérdéseket érint, semhogy annak bírálatába, komoly tanulmányozás nélkül belemehetnénk. Most tehát csak a javaslatot közöljük s véleményünket a következő számban fogjuk elmondani. A felette való gondolkozásra olvasóinkat is felkérjük, s kérjük véleményüknek hozzánk való beküldését, hogy ez a nagyfontosságú ügy minél bővebb megvitatásban részesüljön. A törvényjavaslat így hangzik: 1- §• Az 1898. évi XIV. t.-cz. 1. és 2. §§-ai a következőképen módosíttatnak: A törvényesen bevett vallásfelekezetek lelkészi (helyi kápláni, külön rendszeresített missziói lelkészi) állásainak jövedelme a törvényben megállapított feltételek mellett az államkincstár terhére évi 1600, illetőleg 800 koronára, a segédlelkészi állások jövedelme pedig évi 1000, illetőleg 800 koronára egészíttetik ki, olyképen, hogy a segédlelkész jövedelmébe az általa élvezett teljes ellátásnak 500 koronával számított pénzértéke betudandó. A latin, görög és örmény szertartású róm. kath. egyház lelkészi (helyi kápláni) és segédlelkészi állásai ebben a jövedelmi kiegészítésben csak azon feltétel mellett részesíthetők, hogy a jelen törvényben megjelölt czélhoz a kath. nagyobb egyházi javadalmak évi 700,000 koronával, a magyar vallásalap pedig legalább évi 1.200,000 koronával járulnak, a mely utóbbi hozzájárulási összegben azonban benfoglaltnak tekintendő az az összeg, a mely nevezett alapból állandó kongrua-kiegészítés, lótartási átalány és földadó megtérítés czímén egyes lelkészeknek már eddigelé is kiutaltatott. Az 1898. évi XIV. t.-cz. mindazon intézkedései, a melyeket a jelen törvény hatályon kívül nem helyez, az állami forrásból nyert jövedelmi kiegészítés tekintetében a latin, görög és örmény szertartású róm. kath. lelkészekre (helyi káplánokra) valamint, bármely törvényesen bevett vallásfetekezetekhez tartozó segédlelkészekre is kiterjesztetnek. 2. §• Jövedelmi kiegészítésre csak azok a lelkészi (helyi kápláni, missziói lelkészi) és segédlelkészi állások tarthatnak igényt, a melyek 1908. évi január hó l-ig már rendszeresítve és betöltve voltak.