Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-22 / 47. szám

előhaladásában hatalmas tényező volt. Az alkotmány védelmében és megszilárdításában elülj árt mindig a munka és véráldozatban. Hazája érdekében tett áldozataiért saját hitsorsosainak szegényes filléreiből nyert szűkös tápláltatást, nem pedig az állam gazdag tárházából méltán megillető anyagi méltatást. Tűrt, várt sokáig, míg végre a megdrágult életviszonyok, az a változott világnézet, a mely a szegénységnek nem ad többé glóriát, — továbbá a társadalom által támasztott fokozódó igények s az ezekkel szemben az anyagi nyomorúság által megkötött kezű s kinos szellemi küzdelem csordultig töltötte a poharat. A magyar állam jog-, rend-, tudomány-, műveltség-, hit- és erkölcsföntartó többi tényezőinek megadta már az illő ellátást, egyik-másiknál talán fényűzési eljárás szerint; joggal állhatunk tehát szerény számokban beszélő igényünkkel mi is elő, a legmagyarabb egyház papjai. Multunk érdemeire, jelenünk küzdelmeire, jövőnk hivatására tekintve, azt kérjük, a mit koronás királyunk már, mint minket illetőt, elismert, a mikor egyházi törvényünkre a legfelsőbb jóváhagyását adta; kérjük attól a képviselőháztól, a melynek többsége annak az 1848-iki törvényhozásnak politikai alapján áll, a melynek dicső alkotása a XX. törvényczikk, jogos igényeink s a becsületes egyházpolitikai magna chartája. Nagyméltóságodnak liberális fölfogását van szerencsénk ismerni és tisztelni; ez adja a bizalommal teljes kérést ajkainkra, hogy törvényen alapuló kérvényünket, becses jóindulatával támogatva, méltóztassék a képviselőház elé terjeszteni. Justh Gyula a következőkép válaszolt: Elsősorban is nagyon köszönöm, és mondhatom, nagyon jól esik lelkemnek, hogy önök megjelentek én előttem. Igen jól esik annak a bizalomnak a megnyilvánulása is, a melyet szónokuk az önök nevében kegyes volt velem szemben kifejezésre juttatni. Én nagyon tudom a magyarországi református egyház bajait, nagyon jól ismerem a lelkészek sanyarú helyzetét, másfelől azt is, — fölösleges is rámutatni bárkinek — hogy milyen óriási szolgálatokat tettek a reformátusok a magyar haza megvédelmezésekor és hogy a református egyház mindenkor híven, becsületesen, önzetlenül és önfeláldozóan küzdött ennek a hazának fönnmaradásáért. A dolog érdemében jelenlegi állásomnál fogva nem nyilatkozhatom; de, azt hiszem, nem csalódom, ha abban fejezem ki válaszomat, hogy abban a bizalomban, a mit a törvényhozásba helyeztek önök, nem fognak csalódni, s hogy úgy a képviselőház, mint a kormány meg fogják találni azt a helyes utat, a mely az önök jogos igényeinek kielégítésére fog vezetni. A kérvényt a képviselőháznak szíves készséggel fogom bemutatni. A küldöttség ezután Wekerle Sándor dr. miniszterelnököt kereste föl, a kinél dr. Tüdős István nyújtotta át a küldöttség memorandumát és kérte a kérelem támogatását a kongrua kiegészítése, a törvényben megállapított lelkészi fizetés végleges rendezése és a lelkészi korpótlék biztosítása ügyében. Wekerle Sándor dr. miniszterelnök a következőleg válaszolt: Tisztelt uraim! Az 1848. XX. törvényczikk követelményének és annak az Ígéretnek végrehajtását, a mely parancsolólag van lefektetve e törvényben, kötelességünk véghez vinni. Az a körülmény, hogy az önök hazafias működése, a melyet ismerek, mert nrndig figyelemmel kisértem, köztudattá vált: arra indít engem, hogy a lehető legnagyobb jóindulattal és méltányossággal igyekezzem az önök jogos kérését teljesíteni. Legyenek meggyőződve, hogy nemcsak én, de a kormány minden tagja szívén hordja ezt a nagyfontosságú ügyet és megoldásra kívánja juttatni. Megoldásra kívánja juttatni pedig nemcsak a lelkészi kongruának rendezése által, hanem egyúttal a református egyház anyagi igényeinek végleges megoldása és a református papság törvényben megállapított fizetésének végleges biztosítása által is. S mondhatom, hogy ez volt tanácskozásaink tárgya a napokban is minekünk, és a mennyire az állam pénzügyi helyzete megengedi, talán több évre beosztva, sikerülni fog e kérdéseket véglegesen megoldani. Nekem, mint pénzügyminiszternek ís föladatom az, hogy ebben közreműködjem, mert ez olyan nagyfontosságú közkérdés, a mely tőlem jóindulatot és méltányosságot kiván. Majd a küldöttség tagjaival kezet fogva, mintegy husz perczig beszélgetett a kormánynak e nagyfontosságú kérdések végleges rendezésére vonatkozó szándékairól, terveiről és megállapodásairól. A küldöttség innen Apponyi Albert gróf vallás-és közoktatásügyi miniszternél tisztelgett, a hol Ferenczy Gyula terjesztette elő a küldöttség kérelmét, beszédében rajzolva a református papság nehéz helyzetét és különösen azt az anomáliát, mely a századokkal azelőtt megállapított lelkészi fizetések és a mai kornak a családföntartó papságra nehezedett igényei között van. Apponyi Albert gróf válaszában kijelentette-, hogy mióta a kultuszminiszteri tárczát elfoglalta, a református lelkészek fizetésrendezésével állandóan foglalkozott és foglalkozik. A legjobb indulattal és a legjobb szándékkal kereste és keresi e nagyfontosságú kérdéseknek méltányos megoldását s azt hiszi, hogy ezek a megvalósításhoz már közel is állanak. Kijelentheti, hogy úgy ö » nála, mint a kormánynál megvan a megállapodás, hogy a magyar református lelkészeknek törvenyben megállapított fizetését s azt a szükségletet, mely a református egyházat, mint a magyar hazát és nemzeti létünket biztosító tényezőt jogosan megilletti, véglegesen rendezzék és biztosítsák. Legyenek szívesek e biztató szót, mely nem üres biztatás, hanem a kormánynak határozott szándéka és megállapodása, magukkal hazavinni. Meg lehetnek győződve, hogy az állam súlyos anyagi inegterheltetése ellenére, a református egyház és a református lelkészek anyagi ügyeinek jogos és méltányos rendezése a közel jövőben meg fog történni. Az 184S. évi XX. törvényczikk végrehajtását szintén meg fogjuk valósítani. Végül biztosította a küldöttséget arról, hogy a legjobb indulattal van a református lelkészek iránt és a jogos