Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-15 / 46. szám

törvénytisztelete. Megismerheti belőle mindenki, a a ki gondolkozik felette, hogy mennyiben lehet a klerikalizmus az állami és a társadalmi rend konzerváló) a ! Mindezeknek konstatálásával azonban megelégednünk nem szabad. Ha látjuk azokat a veszedelmeket, a melyeket a klerikalizmus magában rejt: kötelességünknek kell ismernünk azt is, hogy azok elhárításában közreműködjünk. Egyesüljön tehát ebben a hazában minden józan, a klerikalizmus által még el nem vakított honpolgár s kezdje meg az irtó harczot, necsak a vörös, hanem a fekete internaczionále ellen is, hogy biztosítva legyen az állam legfőbb joga és java minden olyan törekvések ellenében, a melyek az állam épületének alapjait bontogatják! H. I. KÖNYVISMERTETÉS. I ., !:

: Mészáros János: A1

keresztyénség lényege szósz$ki egyházi beszédek? £lakjábanf

. I. ^öt^t A) és B) ré^z: A Krisztus. (Folytatás,) Mészáros tudományos theologiai álláspontjáról a műve I. kötete A) része elé előszó gyanánt írt „Egy kis theologiai önvallomás"-ban számol be, melynek ezt a főczímet adja: „A damaszkusi úton Isten országa felé". Ebben írja le szellemi fejlődését, theologiai felfogása genézisét. Ebben fejti ki theologiája alapelveit és alapvonalait. Ebben igazolja hitét és alapozza meg igehirdetését. Természetesen a czélnak megfelelő gyakorlati irányú értekezésben. A bírálók, különböző álláspontjukból kifolyólag, eltérőleg ítélik meg ezt az önvallomást. A Szemle dicsérettel szól e „tanulságos lelki tükörkép "ről és annak megragadó őszinteségéről. Marton János a benne foglalt tartalom, a theologiai álláspont ellen támad, hol tudományos érvekkel, hol szenvedélyes gúnynyal, hol mindkettő vegyülékével. A Szaklap bírálója arra figyelmezteti a szerzőt, hogy jobb lett volna egyáltalában nem adni ezt az önvallomást. Azonban erre más okot nem hoz fel, mint azt, hogy sokan elhallgatták ezt az az egész életüket megváltoztató „szót". De ugyanakkor azt is említi, hogy sokan meg feltárták azt. Ebből pedig az következik, hogy Mészáros előtt is ez a két lehetőség állott s ez utóbbit éppen úgy tehette, mint az előbbit. Mi ellenkezőleg azt tartjuk helyesnek, hogy megtette ezt az önvallomást. Szerettük volna, hogy kifogástalanabb legyen, de így is becsesnek tartjuk. Gárdonyi Géza néhány évvel ezelőtt (1903) gyermekkori emlékei közlése alkalmával azt a fontos kijelentést tette, hogy ha az emberekigaziönéletrajzokat írnának, fölöslegessé tennének minden regényt, mert az igazi önéletrajz a legjobb regény, sőt annál többet ér. Ebből a kijelentésből kétségtelenül igaz az, hogy a valódi, az ember egész világát és életét őszintén feltáró életrajz rendkívül értékes és tanulságos olvasmány. Németországban lelkipásztori életrajzok és önéletrajzok jelennek meg. Gondoljunk nálunk is a Dobos János önéletrajzára. Milyen tanulságos olvasmány az! Pedig az sem igazi lelkipásztori önéletrajz. A Mészárosé közelebb jár hozzá. Egy ifjú lelkipásztor hitbeli és tudományos lelki tusáit tárja elénk nagy vonásokkal tanulságosan. Bár minden lelkipásztornál ennyire hivatáskérdós lenne a hivatal kérdése és ennyire életkérdés a megélhetés kérdése! A mi már most e theologiai önvallomást közelebbről illeti, hangsúlyoznunk kell, hogy nem tiszta tudományos jellegű értekezés, hanem — mint a szerző is őszintén és szerényen elismeri — gyakorlati irányú. Ezt a tényt a helyes ítélet nélkülözhetetlen tényének tartjuk. Marton kifogásolja, hogy Mészáros a Pál apostol damaszkusi útján járónak tünteti fel magát. Le akarja vettetni vele a Pál apostol ruháját, mert e nagy élményeket a világtörténelemben csak Pál élte és élhette át. Igen, Pál apostol világtörténelmi élményeit egyedül csak ő élte át, de az üdvtörténeti, üdvéleti tapasztalatai lényegükben a hosszú századok s korunk minden igaz keresztyén enlberériek életében megújulnak. E szerint Mészárosnak. is át lehetett, sőt át kellett mindezeket $nie<t A hibája csupán az, hogy a lélek belső élményeinek kivetítésénél néha az arányosság, az adaequatio törvényét megsérti. A Pokoly József idézett kijelentése nem a damaszkusi út villáma, csak egy vezető azon az úton, a damaszkusi út villáma a Jézus Krisztus Pálokat teremtő lelke. - .,„.. ,..., De az is bizonyos, hogy Marton sem igen hallgatott a „keble istenére", midőn azt állítja, hogy Mészáros saját vallomása túl van az újkor nagy bölcsészein. 0 egyszerűen felemlíti őket theologiai és egyetemi tanulmányai között, de rendszereik tudományos fejtegetésével egy kis önvallomás keretében nem foglalkozhatik. Hogy Reimarusnál kereste volna üdvösségét, az sem áll. Az egészből annyi igaz, hogy raczionalista professzora hatása alatt ideiglenesen Reimarus elméletének ingoványai között is tévedezett. Bár olyan halott volna Reimarus, mint Marton mondja. Sajnos, hogy annak a rajta messze túl menő abszurd elméletnek is vannak hívei napjainkban Hollandiában és Németországban, mely szerint Jézus egyáltalában nem történeti személy. Fejes és Molnár Albert mesteri ékeszszólását egy szóval sem vonta kétségbe Mészáros. Hogy raczionalista, illetőleg modern liberális felfogásukkal nem ért egyet, ahhoz van feltétlenül annyi joga és tárgyi alapja, mint Martonnak a virágszórásra. Ellenben sem a tudományos kritika, sem a keresztyén embertestvéri szeretet nem ad jogot Marton kartársunknak arra, hogy kiszakított mondásokkal „ bolond "-nak czímezgesse szolgatársát. Végre megtalálta Mészáros a valódi Krisztust. Marton kigúnyolja az ezt megelőző nagy „hűhó"-ért, hiszen a ref. lelkész természetesen nem hirdethet mást, mint a Krisztust. Igen, de Marton is jól tudja mily óriási különbségek vannak a Jézusról való felfogásban. Mészáros azt