Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-08 / 45. szám

magasabb államsegély kieszközlésére van szükség. A gyűlés ki is mondta, hogy a kerület útján felkéri a konventet a szükségletek új, pontos felszámíttatására és a megfelelő államsegély megadásának szorgalmazására. Csatlakozás az Orsz. Yallásegyenlöségi Szövet­séghez. A debreczeni ref. egyházmegye, október 14-én tartott ülésében, Dávidházy János esperes indítványára a következő határozatot hozta: „Kimondja közgyűlésünk, hogy a Yallásegyenlöségi Szövetség kebelébe egyház­megyénk testületileg belép, egyúttal ugyanerre felhívja az összes — egyházmegyénk kebelében levő — külön­böző testületeket, egyházakat. Különösen kéri a lelkészi és a tanítói kart, hogy mind magok egyénenkint lépje­nek be, mind az egyháztagokat buzdítsák a belépésre". — Az alsószabolcs-hajduvidéhi ref. egyházmegye okt. 20-án tartott közgyűlése, ugyanezen tárgyban a következőleg határozott: „Egyházmegyei közgyűlés, midőn a szövet­ség létrejöttét örvendetes tudomásul veszi, annak ter­jesztését s magasztos czéljainak a szivekbe átplántálását erkölcsi támogatásában részesíti, s a gyülekezetek tag­jait felhívja a szövetségbe való tömeges belépésre." A Kath. Népszövetség és a sajtó. A r. kath. nép­szövetség legközelebb egy röpiratot bocsátott ki a r. kath. sajtó támogatása és az ultramontán vizeken evezni nem akaródí : sajtó leszorítása érdekében. Érdekes ennek a röpiratnak a „keresztényellenes lapok"-ra vonatkozó' része. Ezek a lapok, mondja a .röpirat, a zsidók, szabadkőmű­vesek és szocziáldemokraták kezében vannak. „A Magyar­országon megjelenő lapok 90%_ a — úgymond — a kezükben van. Ezek közül a szabadkőművesek a leg­rosszabbak ; pestises papirosok ezek közül : a Pesti Hirlap, börzelovagok, a papiros-búzagyárosok lapja; a Pesti Napló, Független Magyarország, a szabadkőművesek és szabadgondolkozók újságja; a fajzsidó Budapesti Naplóval összeházasodott fajprotestáns Magyar Szó; a reczipiált honfiaknak Vázsonyi által dirigált Polgárja, — a szájbő-iparos Jakabok Népszavája. A leghitvá­nyabbak pedig a rablógyilkosok és életunt szerelmesek hivatalos közlönye : a Nap, a Friss Újság és Kis Újság. Van ezeken kívül még egy egész szemétládára való német papirrongy." Vannak azután ezeken a veszedelmes lapokon kívül még színtelen újságok is, a melyek olyanok, mint a denevér: se nem egér, se nem madár. Ezek állítólag pártok fölött állanak, valójában azonban azt szolgálják, a ki őket megfizeti; mert egyetlen elvük csak az, hogy: a pénznek nincs szaga. Megbízhatók, igazat mondók csupán a r. kath. lapok: az Alkotmány, az Uj Lap s egynehány becsületes újság ezeken kívül. (Ezeknek a listája bizonyára külön közöltetik a népszövetségi vezetőkkel, hogy a világ ne igen tudjon róla, melyek a titkos klerikális lapok ! SzerJc.), ezeket kell tehát a Népszövetség tagjainak támogatniok. „Ki minden házból a pestises papirosokkal! Ki a keresztényellenes, ki a színtelen sajtóval! Foglalja el helyét a katholikus újság. Legyen ez minden háznak állandó vendége és megbíz­hatótanácsadója !" — így dolgozik a r.kath. Népszövetség. Munkája nem a legfinomabb, de öntudatos! Mikor lát­juk felébredni nemesebb formában ezt az öntudatot a magyar protestantizmusban ? ! A Ne temere bonyodalmai. Az „Az Újság" f. hó 1-én megjelent száma érdekes közleményt hoz a Ne temere által teremtett újabb bonyodalmakról. Felemlíti azt, a róm. katholikus tábori püspök felszólítására a megyés püspökök által a plebánusoknak adott és az Egyházi Közlöny által is reprodukált rendelkezést, a mely szerint a plebánusok minden olyan esetben, a mikor a jegyesek katonai leszármazottak és valamelyik katonai lelkészi hivatal által kiállított keresztlevelet mutatnak fel, a születési anyakönyvbe való bejegyzés végett ki­állított házasságkötési bejelentést azon katonai lelkészi hivatalnak küldjék be, a mely a keresztlevelet kiállította. E rendelkezés szerint tehát a Ne temere intézkedései nem csupán a tényleges katonákra, hanem még azok leszármazottaira is kiterjesztetnek. Hogy mi ebben a fontos, könnyű megérteni, ha tudjuk, hogy a katonaság­nál nem csupán a polgári, hanem az egyházi házasság­kötésről is okmányt kell felmutatni. Már most egy katona­tiszt, ha vegyesházasságra lép, ha csak azt nem akarja, hogy az anyakönyvvezető római kath. tábori lelkész házasságát claudestinum conjugiumnak s abból szárma­zandó gyermekeit törvényteleneknek bélyegezze: kény­telen róm. kath. pappal áldatni meg házasságát; hogy pedig ezt az áldást megnyerhesse: kénytelen születendő gyermekeiről reverzálist adni! Azt írja továbbá a neve­zett lap, hogy a Ne temere rendelkezését oly módon próbálták volna a koncziliánsabb szellemű róm. kath. papok megkerülni, hogy reverzális nem adás esetén a plebánusok passiva assistentiával kötötték volna meg a házasságot; s ezt a róm. kath. egyház törvényes házas­ságnak ismerte volna el. Ezt az eljárást azonban felső helyről leintették és kijelentették, hogy passiva assis­tentiával többé egyházilag érvényes házasságot kötni nem lehet. Sőt utasításul adatott a plebánusoknak az is, hogy az activa assistentiával összeadott vegyespároknak tiltsák meg még azt is, hogy házasságukat a másik fél lelkésze által megáldassák. íme, ilyen bonyodalmakat szül a Ne temere. De azért csak hirdessük, hogy nincs kulturharcz Magyarországon ! Eröss Lajos püspök beiktatása. A tiszántúli refor­mátus egyházkerület új püspökét, Erőss Lajost november hó 17-én iktatják be ünnepélyesen új méltóságába. Az ünnepély programmja a következő. Délelőtt tíz órakor gyülekeznek a főiskola dísztermében, honnan gróf Degen­feld József egyházkerületi főgondnok vezetése alatt a nagy templomba vonulnak át. A beiktatási ünnepélyt a főiskolai énekkar zsoltár-éneke nyitja meg. Ezután Erőss Lajos püspök imát mond. Gróf Degenfeld József egyház­kerületi főgondnok kihirdeti a választás eredményét s felhívja az új püspököt esküje letételére. Az esküformát Dicsőfi József egyházkerületi főjegyző olvassa fel. A három legidősebb esperes megáldja a térdelő püspököt, s a legidősebb esperes : Dávidházi János hálaadó imát mond. Ezután következik a szertartás második része. Gróf Degenfeld József főgondnok ünnepi beszéd kisé­retében átadja a püspöknek az egyházkerület pecsétjét. Ennek átadása után odalépnek az esperesek, egyház­megyeigondnokok, egyházkerületi tanácsbirák és jegyzők, ünnepélyes kézfogásra. Erőss Lajos püspök ezután az úr asztala mellől alkalmi beszédet mond; majd SiitŐ Kálmán üdvözli az új püspököt, a ki végül megáldja a gyülekezetet. A befejező karének után az egyházkerületi közgyűlés tagjai visszatérnek a főiskolai díszterembe, a hol az új püspök az üdvözlő küldöttségeket fogadja. Délután 2 órakor a Bika-szálló dísztermében bankett lesz. Kormánytámogatás. Dr. Darányi Ignácz földmű­velésügyi miniszter kiváló gondot fordít arra, hogy a telepítéseknél a telepesek megfelelő lelki gondozásban részesüljenek, s e végre, a hol szükséges, államsegéllyel is támogatja, felekezeti különbség nélkül a telepeseket, vagy az azok gondozását elvállalt egyházközségeket. Legközelebb a marosludasi ref. egyházközségnek utal­ványozott a kántori állás szervezhetésére 6000 koronát, hogy ezáltal is hozzájáruljon az Ecken-féle telepítés megerősítéséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents