Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-08 / 45. szám

MISSZIÓÜGY. Társadalmi tevékenység az egyházban. Felolvastatott a dunamelléki ref. egyházkerület egyházi értekezletén. Nagyon tanulságosak és a magyar prot. egyház mai helyzetét jellemző módon világítják meg azok a czikkek, melyek egyházi lapjainkban csak ebben az esz­tendőben is megjelentek; azok a beszédek, melyek az egyház vezető egyéniségeinek ajkáról elhangzottak, s azok a tömörülések, melyeknek szükségességét talán éppen egyházunk mai helyzete teremtette meg. Ha csak ezeket ismernénk s csak ezekből óhajtanánk a mai helyzet képét magunknak megrajzolni, azt kérdezhetnénk, hogy az írók, szónokok nem használtak-e nagyon sötét színeket? A komor, fájdalmas, sokszor erősen hangzó szózat, mely lelkünkbe markol, talán csak az aggódó lelkek mélyei­ből zúgott elő ? Azonban, ha körültekintünk magunk körül s halljuk a fegyverbe öltözött harczosok harczi lármáját, látjuk a tömegek érzelmi világának mozdulásait, a nagy szervezkedéseket körülöttünk, sokszor ellenünk; mikor zászlókat lenget a szél, melyekre nem a szeretet van ráírva: akkor mi is arra a meggyőződésre jutunk, hogy valóban, a mai helyzet képét nehéz megrajzolni a sötét színek használata nélkül. De ez a körülmény is azt mutatja, hogy nagy feladatok megoldása vár reánk, érezzük, hogy dicsőséges küzdelmek megvívása előtt állunk ! Méltóztassanak megengedni, ha egy pillantást vetek a mai állapotokra, különösen azokra az irányzatokra, melyek a tömegek érzelmi világát hullámzásba hozták. A szocziál­demokráczia aránylag rövid idő alatt tudta nálunk a tömegek egy részét eszméinek megnyerni. Igaz, hogy eszközeiben nem volt válogatós, s míg a szabadságot kiáltozta, másfelől a terrorizmus használatától sem riadt vissza ; jogokról beszélt, de a lélek jogait gúny tárgyává tette; a hol virágok nyíltak azelőtt, azokat is letaposta. Fanatikus sereget szervezett, mely tud küzdeni minden nemes, magasztos ellen, sőt még saját nemzete ellen is. A tömegekre kétségtelenül tudott hatást gyakorolni, s mert ez a hatás a néplélekre nézve romboló, hiszen a hit és erkölcsi élet pusztulását vonja maga után, világos, hogy a magyar protestáns egyház sem nézheti összetett kezekkel, mint akarják pusztasággá változtatni a magyar nemzeti élet és a magyar protestantizmus virágos mezejét. A római katholiczizmus különösen érezte a szocziál­demokráczia pusztításait; mert hiszen tagadhatatlan, hogy a munkások tömegéből egy nagy részt nemcsak elveszí­tett, de mint ellenségeket látta maga ellen fölvonulni. Bele áll tehát ő is a szervezkedésnek, hívei tömörítésé­nek munkájába; kürtösei egyszerre harczi riadóba kez­denek, s a paloták uraihoz csak úgy, mint a falusi kis ház jámbor lakóihoz bekopogtat, bebocsáttatást kérve a „Keresztény szocziálizmus" és a „Népszövetség". Azon­ban a nagy erővel megindult csatározásban, midőn min­den társadalmi kört megmozdítani törekszik fanatizmusá­val, anyagi erőinek felhasználásával, ebben a csatáro­zásban a protestáns mezőket sem hagyta figyelmen kívül, s mintha úgy tűnnék fel, hogy nemcsak a virágok kellenek neki, de már a mezőből is egy darab. Akár egyleti munkáit nézzük, akár harczolásának eszközeit és modorát, mindenütt: a politikában, sajtójukban, tudo­mányos irodalmukban, szövetkezéseikben, a nagy város zajában csak úgy, mint a falusi csendben, nagy törte­téssel küzdenek czéljaik megvalósításáért, a mi nem egyéb, mint érdekeik diadalra juttatása nemzeti, politikai, társadalmi életünkben, a társadalom minden rétegében, s a mi ezzel a gyakorlati élet bizonysága szerint egy jelen­tőségű lett: minden másnak a küzdtérről való leszorítása. Vegyük most mindezekhez a gúnyolódó hitetlen­séget, az ásítozó közönyt, a magyar prot. középosztály elhidegülését egyháza iránt, népünk nagy zömének az anya­giakban való nehéz viszonyait; hallgassuk meg az esz­ményeit veszített társadalom szomorú embereinek jaj­kiáltását, s midőn így látjuk mai helyzetünket, valóban azt kell éreznünk, hogy a komor, fájdalmas hangok a mai helyzet megrajzolásánál nem ok nélkül hangzanak. Ám igaz, hogy nehéz a jelenünk, -óriási feladataink vannak, különösen szocziális téren ; igaz, hogy nagyobb erővel kell dolgoznunk, mint valaha; de az is bizonyos, hogy nekünk van a leghatalmasabb fegyverünk, szegény­ségünkben gazdagságunk: Isten igéje, örömet hirdető evangéliom 1 Mi ezzel akarjuk új életre ébreszteni az eszményeit veszített társadalmat; ezzel akarunk az egyes telkekhez menni. A szeretet evangéliomával, örömmel a szivünkben. Új reménység járja át bensőnket, új bizo­nyossság, hogy nem bukás előtt állunk, hanem dicsőséges diadalok előtt! * * * Az egyháztársadalmi tevékenység tehát nemcsak nagyfontosságú, de mai viszonyaink között égetően szük­séges! Tudományosan sokat is írtak már róla tudós férfiak ; különféle vélemények hangzottak el e tárgyban; ismertették a külföldi intézményeket, kiterjeszkedtek az egyháztársadalmi tevékenység minden ágára, nagy álta­lánosságban bizonyos elveket felállítottak, hangoztatták egyletek alakításának fontosságát stb. Ezeket olvasva, kétségtelen sokat tanulhatunk; azonban méltóztassa­nak megengedni, ha én most egészen más módon kezdek hozzá s a magam kis munkaköréből indulok ki. Mint hitoktató, a mikor tehettem, a hittanra hozzám járó kis fiaim s leányaim szüleit, illetve azoknak egy részét meglátogattam. Nem is tudom elmondani, mennyi örömnek volt ez forrása. A Ferenczváros külső részein laknak az én embereim, többnyire szegény napszámosok, gyári munkások, iparossegédek, szolgák, villamosvasúti alkalmazottak. Átlag 40—50 forint keresetből élnek. Sok helyen az apa s anya együtt járnak munkába. Ilyenkor a kis gyermekre vigyáznak a jó szomszédok, vagy a nagyobbik gyermek vigyáz kis testvérére. Akárhányszor a hittanóra elmulasztását azzal indokolják: „vigyázni kellett a kis testvéremre". Sokszor bizony szomorú lát­vány tárul szemünk elé s a zúgolódásnak hangjai ugyan-

Next

/
Thumbnails
Contents