Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-04 / 40. szám

életünkfbizonyos köreinek neheztelését vonja magára. Egyházi életünk annak idején a reá nézve kedvező liberális politikai időszakban összekapcsolódott az állammal, s most sem tud lemondani a belső viszonnyal járó, de hallgatás és elnézés ellenszolgáltatását igénylő kényelemről, a mikor az uralkodó politika éppen ellenkező sarokra fordult. Ezért kell fokozott éberséggel ügyelni egyháztársadalmi téren egyházunk liberális közszellemére, a mely a lelkiismereti szabadság és ennek ikertestvére: a magyar alkotmányos szabadság lefőbb biztosítékát képezi. A mai idők jelei szomorúak. A tárgyilagos bírálatot idegesség fogadja. Az igazság kimondásának kemény emberei üldözés tárgyaivá lesznek a kis-királyrendszer uralma alatt, a mely rendszer lehet gépszerűségig pontos kormányzati rendszer, de a demokratikus kálvinista szellem romjain. Ez a szellem emberben tekintélyt csak az Úr Jézus Krisztusban imád, a ki Isten is volt. Az érdemek előtt tisztelettel meghajlik, de hatalomszerző erőt nekik nem tulajdonít. Nem emberek, hanem az Isten hatalmának szükségét látja, a mely hatalom, ha szeretet által lesz munkás bennünk, nem a hatalmaskodásban, hanem az önzetlen szolgálatban igyekszik versenyezni. Letennénk mi a belső harczok kínzó fegyverét szívesen, — de paizs, vért és kivédő kard nélkül maradni halált jelentene. Még kevésbbé lehet csodálni, ha az uralkodó politikai irányzat találja kellemetlennek egyesületünket, a mely a maga demokratikus, liberális és nemzeti határozott programmjával intézményes vétó mindazon politikai kormányzati és törvényhozási tények ellen, a melyekből a még be nem vallott, de tényleg elkövetkezett reakcziós helyzet kialakult. Alapszabályunk megerősítésének késedelmét is erre a forrásra vagyunk kénytelenek visszavinni. Elvi és taktikai konczessziókat téve, talán ki lehetett volna könyörögni a megerősítést, — de erre az útra lépni sem belső meggyőződésünk, sem egyesületünk komolysága, méltósága nem engedett. Ha multunk érdeme, czélunk hazafiassága, eszközeink valláserkölcsi nemessége, törekvéseink tisztasága s a magyar egyesületi jog ereje nem nyom eleget a mérlegben, s ha ebbe a mérlegbe Brennus kardját nincs módunkban belevetni: önérzetünk árát nem fogjuk belevetni soha. A legmagyarabb egyház papságának országos egyesülete élni és működni kénytelen, élni és működni fog, a magyar állam hivatalos jogi védelme nélkül, — dicsőségére a fennen hirdetett nemzeti iránynak, a mely — úgy látszik — a legmagyarabb elem mellőzésében s az idegen nemzetiségek erősítésében találta fel a magyar nemzeti állam kiépítésének rég keresett titkát. Egyesületünk nem pártpolitikai tényező, pártpolitikai akczióval tehát nem foglalkozhatik; de egyéneinek politikai hatásában bizonyára meg fogják érezni a méltatlan bánásmód ellenszolgálatát. A míg egyik kezünkben a karddal, másikban a vakoló kanállal,^küzdve és bízva, adva méregtelen, kapva mérgezett fegyverek sebeit, szenvedve és tűrve, kérve buzdítva, bátorítva folytattuk a szervezés következetes, szakadatlan, verejtékes munkáját, addig nem szűntünk meg figyelni a nagy egyházpolitikai mezőn felmerülő aggasztó jelenségeket, a veszélyre figyelmeztetve, a védelemre felhíva a közvéleményt; egyúttal lelkesen s nem eredménytelenül munkálva egy nagy liberális szövetség létrejöttét, melyben összeadhassa és kifejthesse hazafias munkáját minden ember, a ki a klerikális reakczióban nemzeti veszedelmet lát. Ez a veszedelem pedig elérkezett aggressziv provokáló módon, kikényszerítve bennünket békés otthonunkból a keserű küzdelem terére. A klerikális katholikum molochja előtérbe lépett. Tisztelettel hajlunk meg az előtt a katholikum előtt, a mely a krisztusi szeretettel és világossággal átölelő egyetemességre törekszik ; ebben az egyetemességben általunk mindig nagyrabecsült testvéri viszony kapcsai fűznek össze bennünket, protestánsokat, felvilágosult római katholikus testvéreinkkel. De annak a katholikumnak, a mely istenített emberi parancsra ma is képes volna praetoriánus légiókkal Róma igája alá hajtani a szabad népeket; a melynek egyszínű világtérképe van t. i. fekete, ... a mely a feszületet az utcza hitetlen, erkölcstelen ádázatának koczkázatos provokálására, az imádságot a világosság és szabadság intézményének, a protestantizmusnak gúnyolására, sértegetésére használja fel: annak a katholikumnak ellene állunk; annak ellensúlyozására fokozott buzgósággal, ezerszeres kötelezettség erejével fogjuk megünnepelni a lelki újjászületés negyedszázados ünnepét; mert azt a katholikumot a haladó emberiség és haladó nemzet veszélyének tartjuk. Egyik oldalon a fekete, másik oldalon a vörös nemzetköziség sűríti az ellentéteket. A rettentő feszültségből könnyen forradalom lehet, a forradalomból rom. De a romokból épület lesz: erős és örök, a protestantizmus békés építő keze által. A vég felől bizonyosak vagyunk; de addig romlások és veszteségek gyászos sora következik. Legyenek érette felelősök azok, a kiket a földi hatalom szertelen bírvágya a vallási római katholiczizmusról a politikai római katholiczizmusra tévelyített, a kik ennélfogva a többi vallások tisztes intézményeit is a lelki verseny nemes küzdőteréről a politikai mérkőzés áldatlan lejtőjére kényszerítik. Valóban csak a léleknélküli anyagelvűség mai korában válhat hatalmassá a klerikális katholikum, a mikor az aranykereszttel lehet hódítani, nem pedig azzal, a mely szegénységet, alázatosságot, de az igazságért vértanúságot jelent. A reakczió politikai berendezkedésének általános keretét az 1848. évi XX. t.-cz.-ben kijelentett teljes viszonosság és egyenlőség elvének illetékes helyen történt elejtése szabja meg; részleteit az állami törvény elleni belső tüntetés, a Csernoch-féle praecedentalis összeférhetőségi eset, az állami tulajdon-jognak a róm. kath. autonómia javára tervezett megcsonkítása, állami kinevezéseknél a nem róm. katholikusok rendszeres, czélzatos mellőzése, önkormányzatunk határvonalainak állami beszaggatása, külső támaszát a vatikán által állami suve-