Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-27 / 39. szám

A tettek katholiezizmusa. — Reflexiók a r. kath. nagygyűlésre. — A magyar római katholikusok nyolczadik nagygyűlése a szokottnál nagyobb érdeklődés mellett folyt le. A nagyobb érdeklődés általános oka az agressziv klerikálizmus világszerte és országszerte való elhatalmasodása. Alkalmi oka a veszélyeztetett protestantizmusnak a klerikálizmus ellen való erőteljes állásfoglalása Zsilinszky kemény beszédében. Ez az érdeklődés nemcsak a résztvevők számán és hangulatán, hanem a napilapokban is meglátszott, a melyek részletesebben ismertették a nagygyűlés lefolyását. A néppárti lap, az Alkotmány pedig a gyűlések legkisebb mozzanatáról is pontosan beszámolt, az elhangzott beszédeket csaknem mind teljesen közölte. Heti közlönyeik szintén részletesen ismertették és méltatták a nagygyűlést. Röviden mi is hirt adtunk róla. Ez alkalommal az egész gyűlés lefolyását nyugodt tárgyilagossággal akarjuk áttekinteni és méltatni. Egyfelől rámutatunk a belőle kivilágító tanulságokra, másfelől pedig a ránk nézve sérelmes magatartásra, elméleti ós gyakorlati állásfoglalásra. Az első, a mit ki kell emelnünk, a nagygyűlés általános jelleme. Nem egyházi, hanem egyháztársadalmi, még inkább egyházpolitikai, sőt politikai jellegű az egész gyűlés. Nem egyházi, mert a római egyház hierarchikus szervezete kizárja azt, hogy a tulajdonképpeni egyházi ügyekben a laikus világi elem aktiv részvételt nyerjen. Az arisztokratikus egyházszervezet nem tűri meg a demokratikus autonómiát. Autonómikus törekvései pedig vannak az öntudatos laikusoknak, az egyháztagok nagy tömegének. A római katholiczizmus úgy oldja meg a nehéz kérdést, hogy a tulajdonkópeni egyházi életben a hierarchiának egész jogkörét megóvja és a hívek tettvágyát az egyháztársadalmi, egyházpolitikai, sőt politikai térre viszi át. Hitrendszerének, egyházi szertartásának, egyházalkotmányának és az egyházfegyelemnek ügyeiben a passzív engedelmesség kötelessége érintetlenül marad. Az egyháztársadalmi és egyházpolitikai téren is csupán szónoklási, tanácskozási szabadságot ad az egyházközönségnek és pedig különösen az intelligens elemnek, meg azt a kötelességet, hogy a hierarchia kedve szerint szavazzon. Az az autonómiai tervezgetés is, melynek Keményffy K. Dániel volt a tolmácsa a nagygyűlésen, a Népszövetség szocziális szakosztálya ülésén, csak népgyűlési, véleménynyilvánítási jogot akar a laikusoknak nyújtani. Saját állításuk szerint azt a jogot nyernék a hívek az autonómiában, a mit eddig a kultuszminisztérium gyakorolt. Valóban még ennél is kevesebb az, a mit az autonómiának hajlandó volna átengedni a hierarchia. Árnyékautonómia, czímzetes önállóság és önjogúság. Bizonyos szólásszabadság, a hierarchiához való engedelmes hűség keretében. Klerikális találmány. Az egyház ó tömlőjét feszítik az autonómiára vágyó erők. Az egyház tehát lecsapolja ezeket az egyháztársadalmi és egyházpolitikai, népgyűlési és értekezleti térre, hogy a hierarchia teljes tekintélyét és hatalmi jogkörét megőrizze a par excellence egyházi dolgokban, sőt okkal-móddal átvigye azt az egyháztársadalmi és egyházpolitikai térre s részben a politika és a közélet tereire is. Eddig a róm. kath. egyházon kivül csak haeresist, schismát és proáfn életet láttak. Most a klérust beleviszik ebbe a profán életbe és előáll a szocziális és politikai klerikálizinus. Színjátszás ez ! Az igazi medréből semlegesebb mezőkre vezetett autonómikus demokráczia, az arisztokratikus hierarchia kreatúrája és játékszere. A név és látszat autonómia és Prohászka szava szerint, keresztyén demokráczia; a lényeg és valóságj: heteronomia és arisztokratikus hierarchia. Mily tiszta és értékes intézmény ezzel szemben az evangéliumi protestáns keresztyénség autonómikus egyházszervezete. Az egyetemes papság nagy keresztyén elvét egységesen és következetesen viszi keresztül a magyar protestantizmus. A lelkészi és világi elem harmonikus együttműködése minden demokratikus színjátszást fölöslegessé tesz és kizár, hiszen a protestáns egyházalkotmány a valódi autonómia és a protestáns egyháztársadalom a valódi demokráczia. Csak meg kell tölteni az egyházat, az egyházat alkotó egyháztagok egyetemét a krisztusi eszmény valósításának nagy vágyával és eleven tevékenységével. Csak egyháztársadalmi életet kell teremteni a protestáns elv értelmében. A liturgián, az adminisztráczión és ünnepi szónokló gyűléseken kívül az egyház egész közönségét egyháztársadalmi és módjával egyházpolitikai állandó tevékenységre kell szervezni és vezetni. Az ú. n. hivatalos egyházat kellett volna megtölteni ezzel a változatos gazdag élettevékenységgel. Minthogy nem sikerült, vele kapcsolatosan a protestáns egyháztársadalmi szeryezést kell alaposan megalkotni és vezetni — az Országos Evangéliumi Szövetségben. A másik dolog, a mire rá kell mutatnunk az, hogy a római katholiczizmus nem elégszik meg azzal, hogy a templomok és paróchiák r. katholiezizmusa legyen, hanem az élet, helyesebben a közélet, a „tettek" katholiezizmusa akar lenni. A fentebbiekben a rkatholiczizmus élettevékenységének az alakjára mutattunk rá. Itt a tartalmát vesszük szemügyre. A szocziális törekvések ura akar lenni, mint keresztény szocziálizmus. Ováry Károly dr. szerint „olyan szocziális kuruzsló, mely minden sebet egy írral, a vallással (értsd a politikai róm. katholiczizmussal) akar gyógyítani". Ezzel akarja elvesztett tekintélyét visszaszerezni. A tekintélyvallás és hatalmi tekintély „agyaglábú kolosszusa" pedig képtelen megoldani azt a nagy problémát, melyet csak az embertestvéri szeretet krisztusi kommunizmusával lehet megoldani és azzal is csak a krisztusi eszményt igazán valósító állandó szocziálreform és keresztyén pedadogia útján. A tudományban nemcsak a szűkebb értelemben vett modernizmusnak, hanem az egész modern gondolatvilágnak ellensége, bármily nagy hangon igyekszik egyik-másik reformra vágyó embere, egy-egy Prohászka a „modern katholiczizmus" Janus-arczának feldicsérésére. A közoktatás terén, midőn az erkölcsi nevelés nagy s igaz ideálját emlegeti, vele együtt a róm. kath. felekezeti elnevelés egész hatalmát akarja a keresztyén szellem rovására érvényesíteni. Az irodalom terén, midőn a pornográfia ellen helyesen küzd, a római katholiczizmussal rokon romantikus irányt és annak legendák felhőiben járó festett életét propagálja. A házasságok törvényesítése körüli egyleti működésével, a gyermekvédéssel, a patronázszsal, a közjótékonysággalpedig főleg lélekhalászatot végez. A sajtóért való nagyarányú tevékenységével a felekezeti ellentét szítását és igazságtalan hatalmi érvényesülését munkálja. Népszövetségi tevékenységével a klerikális politikát szolgálja, a mely minden hazafias nagyhangúsága mellett is két idegen hatalmasság: Róma és Bécs czéljait mozdítja elő. Hitbuzgalmi munkája, eucharisztikus körmenetei és kongresszusai bigottériát és a vallási materiálizmust, a kereszténymázú pogányságot terjesztik. A mily helyes, hogy az élet irányító tényezője akar lenni a r. kath. keresztyénség, épp oly veszélyes és vétkes, hogy az egész közéletnek hatalmi tényezőjévé,