Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-20 / 38. szám

Zsilinszky Mihály megnyitó beszéde. Mélyen tisztelt egyházkerületi közgyűlés! Ha egyes egyházmegyénk ma itt megjelent küldötteinek nagy számából következtetnem lehet: akkor a legnagyobb örömmel megállapíthatom, hogy a lefolyt évben egyházunk életét és szabad fejlődését érintő események fokozott érdeklődést ébresztettek híveink lelkében. Szívem egész melegével üdvözlöm tehát elnöktársam nevében is mindazokat, a kiket az evangéliom iránti szeretet és buzgalom hozott össze azon czélból, hogy a felmerült kérdésekre és a további teendőkre nézve egymásnak véleményét meghallgassuk ós őszinte meggyőződését kifejezhessük. Ha valaha, most van szükségünk arra, hogy egymást megértsük, lelkesítsük és támogassuk egyházunk javának előmozdítására. Talán sohasem éreztem annyira, mint most, szükségét annak, hogy forró imával forduljunk a világegyetem urához: közölje velünk sjzent Lelkét és világosítsa meg értelmünket, hogy az új, zavaros társadalmi problémák között megtaláljuk az utat, melyen haladva a társadalmi és vallási békét, mint a népek erkölcsi egységének, összeforradásának ós biztos haladásának alapfeltételeit feltalálhassuk. Mert valóban megnehezült az idők járása felettünk! A mit egyes jelenségekből régen sejtettünk, de a minek sötét képétől eddigelé önkényt elfordultunk, mivel nem hittük, hogy az emberi közművelődésnek előrehaladó folyama természetellenesen fordulhasson: az, fájdalom, bekövetkezett! A kulturháború megindult és pedig Rómából. „A régi rossz szellem, Háborog szünetlen, Nagy csel és erő, Melyekkel nekünk jő. Nincsen hozzá fogható". A társadalmi evolucziónak két nagy tényezője: a kutató ész és a vallásos hit — létért és jobblétért való küzdelemben harezra keltek egymással, — holott, nézetem szerint, hivatásukhoz képest, egymást támogatva közösen kellene boldogítaniok az emberiséget. A kutató ész az egyéniség jogainak védelmében akaratlanul is előmozdítja az emberi önzést, a/, érvényesülési vágyat, a hatalom és uralom utáni törekvést. A vallásos hit, mint ezen gyarlóságok ellensúlyozója, az ész feletti hatalom befolyása és uralma alatt keresi a boldogságot. A vallásos hit azonban nem ellentéte a tudásnak, valamint az igazi tudomány nem ellentéte a vallásosságnak. Ha most mégis harezra kelnek egymással, annak mélyen fekvő okának kell lennie. A keresztyén vallás, melynek elvei az evangéliomban foglaltatnak, a Megváltónak azon bölcs utasítását követi: Keressétek az igazságot és az igazság szabadokká fog tenni titeket. A keresztyén vallás lényegileg a szeretet vallása lévén, kizár minden gyűlölködést, emberi hiúságot és hatalmaskodást. Hogyan van mégis, hogy ez a békét ós szeretetet hirdető vallás harezba keveredik a kutató ésszel és a tudománnyal ? A válasz erre nem nehéz. Ez csak úgy történhetik, hogy a vallás némely képviselői, a helyett, hogy a keresztyénség isteni megalapítójának magasztos példáját követve, a szeretet és jótékonyság elvét gyakorolnák, a római egyház külső tekintélyének, fényének, hatalmának ós régi középkori uralmának fentartására törekednek. A szemünk előtt folyó társadalmi harezban voltaképen nem vallásos hit került ellentétbe a kutató ésszel és tudománnyal, hanem a római egyháznak látható feje, a kit gyarló emberek, nem saját akaratából, a józan ésszel ellenkezőleg, csalódhatatlannak és minden emberi ész és hatalom bálványává tettek! A ki régi, elavult dogmák alapján isteni joghatóságot igényel magának és a ki — úgy látszik — komolyan hiszi, hogy ő minden emberi gyarlóságtól ós tévedéstől menten a legfőbb emberi bölcsesség és hatalom birtokában van. Természetes, hogy a ki ezt elhiteti magával, az ellentétbe került a haladó kor szellemével; az új tudományok vívmányaival és mindazokkal a keresztyén vallásfelekezetekkel is, melyek emberi törpeségek helyett egyedül a Krisztust ismerik el fejedelmüknek ós melyek a tudományos kutatás szabadságát és az egyéni vallásos meggyőződés szentségét többre becsülik, mint a csalódhatatlanság hamis nimbuszával felruházott oly emberi gyarlóságot, mely ellene szegül minden szellemi haladásnak ! Mi, egyedül az evangéliom igazságaihoz ragaszkodó protestánsok, olyan emberi nagyságot, mely szuverén hatalmat akar gyakorolni a lelkek felett, soha el nem ismerhetünk. Sőt határozottan ellene szegülünk minden római „Szent inquizicziós dekrétumainak, Syllabusainak és Indexeinek", melyeket a felvilágosodás emberei méltán nevezhetnek el szellemi guillotinoknak. Sajnálattal kell kijelentenem, hogy mindazon klerikális mozgalom, mely néhány év óta mozgalomban tartja hazánk lakosságát és a mely már-már a vallási háború kitöréséig juttatta közállapotainkat, Rómából kapja táplálékát! De erős a a hitem és abbeli meggyőződésem, hogy evangéliomi egyházunk, újabb szorongattatások és veszedelmek között is diadalmaskodni fog minden ellenséges indulaton, ha szilárdul megáll a jog, törvény és igazság alapján és ha senkinek kedvéért nem fog lelépni azon fundamentumról melyet nem a hivalkodó római pápa, hanem a Jézus Krisztus jelölt ki számunkra. A kulturharcz — fájdalom — kikerülhetetlennek látszik. Védekeznünk kell tehát. Erős meggyőződésű, bátor és kötelességtudó férfiakra lesz szükségünk. Fájdalom, a lefolyt évben nagy űr támadt sorainkban. Elvesztettük azokat a férfiakat, a kik mint vezéreink, igazi protestáns lélekkel, évtizedeken át küzdöttek ezen egyházkerület élén a vallási és nemzeti eszmék diadaláért Báró Podmaniczky Frigyes az alkotmány visszaszerzésének reményteljes, lelkes korában; Fabiny Teofil pedig a nyolezvanas évek derekán vezették avatott kézzel és példás lelkiismeretességgel egyházkerületünk ügyeit. Mindketten Pestvármegyében kezdték nyilvános pályájukat és mindketten