Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-13 / 37. szám

család egyes tagjai szerepelnek. Valóban történet az, mely főként az evangelikns egyház életét sok helyen úgy világítja meg hites történeti kútforrások alapján, hogy abból, sok érdekessége mellett, sok újat is tanulhatunk. Keresztesi Samu. BELFÖLD. Készülődés a Kalvin-jubileumra Baksay Sándor dunamelléki püspök a következő felhívást intézte egyházkerülete közönségéhez, a genfi négyszázados emlékműre való gyűjtés megindítása tárgyában : A Dunamelléki Református Egyházkerület közönségéhez! Magyarországi Református Egyetemes Konventünk 1907 októberi, 1908 áprilisi, úgyszintén ezen mi Dunamelléki Református Egyházkerületünk 1908 júniusi közgyűlése is, jk. 65-ik száma alatt elhatározta, hogy munkás szeretettel és az isteni kegyelem iránti mély hálájának kifejezésével kiván részt venni abban az ünnepben, melyet a nemes Genf városa, keresztyén egyházunk nagy reformátorának, Kálvinus Jánosnak születési évfordulójakor, a Reformáczió négyszázados emlékéül egy díszes szobor felállításával fog a jövő évben megünnepelni. E napon az összes református népek együtt ünnepelnek ama hegyen épiilt várossal, honnét a Reformáczió világossága megújult fénnyel lövellett mindenfelé, de legteljesebb mértékben a Duna, Tisza és Dráva rónáira árasztotta éltető és ujj ászülő melegét ; a mi Magyar nemzetünket, éppen akkor, mikor egy szerencsétlen ütközet súlya alatt összeroskadóban volt, megélesztette ; azután is sok megpróbáltatásai, sok keserves leczkéi között megvigasztalta, megerősítette. Ezen nagy történeti jelenség megörökítésére készül a szobor az összes református népek hozzájárulásával. Melyik nemzet minő mértékben veszen részt ennek építésében s minő arányban járul annak költségeihez: az nem függ a vagyonnak sokaságától, hanem a léleknek erejétől. Szeretném, ha a léleknek ez az ereje megnyilatkoznék mi bennünk is ezen az ünnepen. Szeretném a szobor körül és a szoboralakzat között biztosítani egyházunknak azt a helyet, melyet számunk, nevünk, multunk minékünk ott kijelöl. A mi számunk ! Mert a magyarországi Református Anyaszentegyház, ha a gazdagságban nem is, de harmadfél milliónyi népességével minden más országbeli Ref. Egyházat meghalad; miért ne lehetne ez a lelki ajándékokban is? A mi nevünk! Mert noha sohasem szabad felednünk ílZt, Qy kiről neveztetünkazt a ki egyedül viheti azt végbe, ,,hogy életünk keresztyéni módon teljen és szép nevünknek megfeleljen, mert királyunk azért lett 0!" : mindamellett nem nevezzük-e magunkat, s nem neveznek-e mások is minket közbeszédben, — s ezt mi nem is szégyeljiik — Kálvinistáknak: miért ne akarnánk mi e szép nevünknek is megfelelni? A mi multunk I A mult századokban gyakran volt találkozónk szerencsésebb nyugoti testvéreinkkel. A mi szorongattatásaink idején ők voltak arra méltóztatva, hogy az isteni könyörület kezében a mi megoltalmaztatásunknak és lelki tápláltatásunknak eszközei legyenek; nem vagyunk-e ezen jótétek által kötelezve arra, hogy ezen közös találkozási ünnepen, — nem liivalkodásból, de tiszteletből, — illendő menyegzői ruhában és méltó ajándékokkal jelenjünk meg? Ezeknek előrebocsátásával, kerületi közgyűlésünk egyező értelemmel hozott rendelkezése szerint felkérem összes lelkipásztorainkat, hogy a Reformáczió négyszázados ünnepére felállítandó emlékszobor czéljaira saját hivatalkörükben a legszélesebb körben adománygyűjtést rendezzenek; e czélból a legközelebbi Reformáczió-ünnepen ezen felhívásomat a gyülekezetben felolvasva, buzdítsák a lelkeket úgy magán- mint templomperselyben adakozásra és ez utóbbira alkalmul november hó 1-ső vasárnapját hirdessék ki a kathedrából. Felkérem az egyházak presbyteriumait: intézkedjenek arra nézve, hogy a november első vasárnapját követő napokban a hívek a presbyterek által házankint megkerestessenek, a jobbmódú egyháztagok — különös tekintettel a fiókegyházakban és szórványokban lakókra — külön felhívásban is serkentessenek. Egyszersmind az Egyházak presbyteriumai az ekklézsia pénztárából is, az. ekklézsia vagyoni képességéhez mért összeget utalványozzanak. Felkérem a közép- és főiskolák Igazgatóit és Tanárait, hogy a gyűjtést növendékeik között is eszközöljék. Felkérem az Egyházmegyéket — illetve azok Elnökségét — hogy közpenztáraikból valamely jelentékenyebb összeget közgyűlési határozattal s a hol ez idejét multa volna, elnökségileg kiutalványozni kegyeskedjenek, miként ezt a kerületi közgyűlés is saját hatáskörében intézendőnek már kimondotta. Felkérem szolgatársaimat, a népiskolai tanítói, közép-, szak- és főiskolai tanári s lelkipásztori és segédlelkészi rendet, hogy a példaadásban előljárjanak. Felkérek mindeneket, gazdagot, szegényt, lakost, jövevényt az apostol szavával :„ (Gal. VI. 9.) A jótéteményben meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem restülünk. — Emlékezzünk a két fillér történetére! Az, a ki azt a két fillért az özvegy kezében meglátta, megáldotta és megszentelte, nem azt a leczkét foglalta abba, hogy mindnyájunknak a két fillérre kell szorítkoznunk. Ne feledjük, hogy az, a ki a két fillérről szólt, szólt a girákról és talentumokról is. Istennek áldó kegyelmébe ajánlom gyülekezeteinket; gyülekezeteink nagyjait, kicsinyjeit, mint köz-, mind tanácsos rendeit. Kunszentmiklós, 1908. szeptember hó 1-én. Baksay Sándor, püspök.