Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-06 / 36. szám

lyel az egyház fölött uralkodik. Ez az ő hatalmából ragad el egy részt. Ez ellenkezik a szellemi Izrael ama nyilatkozatával, mely Esaias XXXIII: 22-ben található. De ez a kifogás már igazán túltengése némely buzgó orthodox alkotmányos érzékének, mely máskülönben meg nem igen nyilvánul meg az egyházszervezeti kérdésben. Mennyivel józanabb s több alkotmányos érzék van a magyar reformátusság véleményében, melyet RévészjJmre tolmácsol ebben a kérdésben, mikor igy ír:* „Midőn az egyes gyülekezetek maguk felett felsőbb hatóságokat létesítenek, nem urakká teszik ezeket, mert az iő urok a vallás dolgában csak Jézus; nem is az egyházi hatalom birtokát adják át, hanem csak a törvény érteiméleni gyakorlását hízzák azokra'1

. Ebben az értelemben felel meg dr. Van Veen is azoknak, a kik a bestuur-intézményt kárhoztatják az egyházkormányzásban. Valami felsőbb és legfelsőbb hatóságnak csak kell az egyházban lenni! Még inkább kitűnik'a zsinat ellen való vádaskodás alaptalansága, ha annak törvényhozói működését megfigyeljük. Bár nála van a legfőbb törvényhozói hatalom, azért ebben nem dönthet véglegesen és egyedül. Egyegy törvény megváltoztatásának tervezetét a zsinat először leküldi a Prov. Kerkbestuur és a Klasszis gyűléseire. Azután azok véleménye után ismét tárgyalás alá veszi a következő évben. A végleges szavazásra azonban ismét le kell küldeni a javaslatot a Prov. Kerkbestuur-ökhöz. Ily lassú, megkötött módon dolgozhat maga a zsinat is, s így nem csoda, ha e sok tárgyalás, szavazás és vizsgálat miatt nagyon nehezen végezhet alapos munkát. Ebből is látható, hogy a zsinat korántsem oly legfőbb hatalom, mint például nálunk. Az egész szervezete, tagjainak csekély száma, a mód, a mint zsinati taggá lehet valaki, s mind az, a mit már fentebb is említettünk, nem teszi feltűnővé azt, hogy ennek a szervezetét támadják a leghevesebben s ennek a megváltoztatására törekszenek a leginkább. A temérdek zsinati tervezet közül, mely 1871 óta már köteteket tesz ki a zsinat levéltárában, mi csak a legutolsó tervezetet említjük meg, melyet 1907-ben nyújtott be dr. Schrieke Ottó lelkész és zsinati tag. Az ő tervezete az ú. n. Kettős Zsinat (Dubbele Synode). E szerint a legfőbb, vagyis az Egyetemes Zsinat 90 tagból állana, a kiket nem a Provinciáié Kerkbestuur-ök, hanem a Klassikale Vergadering-ek választanak s igy a 45 klasszis mindegyike egy-egy lelkészt s egy világit küldene be a zsinatra. Ennél a nagy zsinatnál lenne aztán az utolsó szó. a végső szavazat. Ez lenne az utolsó fórum a törvényhozásban, nem úgy, mint jelenleg, mert most a törvény életbeléptetéséhez a Provinciáié Kerkbestuur-ök jóváhagyása is szükséges. E mellett az egyetemes zsinat mellett aztán megmaradna azért a jelenlegi zsinat is, az egyetemes, nagy zsinattal szemben, mint kis, részleges zsinat (Byzondere Synode), a melynek kezéből azért a tulajdonképeni kormányzás nem vétetnék ki. Ez intézné az egyházi alapok kezelését s a törvények előkészítésének, tervezésének munkáját. Szóval * Vélemény 66. 1. oly szerepet töltene be, mint most a jelenlegi szervezet mellett a Synodale Commissie, egy oly bizottság, mely a zsinati ülések közötti időszakban az évközben előforduló ügyeket intézi s hasonlít a mi konventünkhöz. Dr. Schrieke javaslata azonban aligha fog komoly tárgyalás alá kerülni, annál is inkább, mertezajavaslat csak részleges. Csak a zsinati szervezettel foglalkozik, de nem öleli fel az egyházszervezet alsóbb fokozatainak reformját is s így az egyházszervezet jövő alakulásának teljes képét nem nyújtja. A legnagyobb baj azonban az egész reorganizácziótervezetben a hatalmi kérdés. Mindegyik egyházi párt és irány a saját elvei szerint szeretné a reformot keresztülvinni s így a saját poziczióját megerősíteni. A tanbeli különbségek nehézzé teszik a közeledést; a tanfegyelem visszaállítása az othodoxok részéről pedig határozott óvatosságra inti, különösen a moderneket. így liúzzákhalasztják az ügyet és bár a Klasszikale Vergadering-ek közül 31, tehát határozottan a reorganizáczió mellett foglalt állást, nem bizonyos, hogy annak komoly tárgyalása, éppen a zsinati szervezet jelenlegi módja és a viszonyok mai állása mellett, még néhány évig lehetséges lesz. A zsinati előterjesztések és javaslatok tárgyalásának hosszadalmas módja, a melyrőKfentebb is szólót-tunk, minden gyors munkálkodást lehetetlenné tesz. Helyesen jegyzi meg erre Barger H. H. utrecliti lelkész a „Herv. Kerk jelenlegi helyzetérőlí

l

szóló kis munkájában, hogy „a zsinat úgy, a mint most van, némikép feltartóztathatja ugyan a rosszat, de valami jót művelni — nem tud". A most folyó idei zsinati ülések szintén foglalkoznak a reorganizáczió kérdésével. Tárgyalásaik eredményét majd később fogjuk megtudni. Az azonban bizonyos, hogy nehéz olyan szervezetet reorganizálni, a melynek legfőbbjei ellene vannak minden ilynemű törekvésnek. Ennek a meggyőződésnek igen szép és önérzetes kifejezést adott az 1903-iki zsinat elnöke, dr. G. J. van der Flier, midőn így szólott: „Ha valóban meg lennék arról győződve, hogy a fennálló organizáczió Krisztus uralmát megbénítja, tehát ellenére van, egyetlen egy óráig sem tudnék tovább lelkész maradni, hanem azonnal elhagynám az egyházat". Mindazáltal ez a szép kijelentés sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy el ne ismerjük, miszerint a reorganizáczió szükségessége csakugyan fennáll a Herv. Kerk szervezetét illetőleg. A Klassikale Vergadering hatáskörét feltétlenül ki kell terjeszteni. A paritást, a lelkészi és világi elem érvényesülését sokkal nagyobb mértékben kell keresztülvinni, mint a hogy az most megvan. A Provinciáié Kerkbestuur-intézménye helyett vissza kell állítani a provincziális zsinatokat, a melyeken az egyes klasszisok képviseltethessék magukat. Az Egyetemes Zsinat szervezetét pedig teljesen új alapokra kell helyezni, mert egész összeállítása, a képviselet módja, szóval minden a legnagyobb ellentmondásban van a zsinat-presbyteri rendszer elveivel! Sebestyén Jenő.