Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-26 / 4. szám

arczától eltekintve) annyira megsoványodott, mintha már egyedül csak a lélek maradt volna benne. Azon a napon, a melyen meghalt, tudniillik május 27-én, úgy látszott, hogy erősebben és kevesebb nehézséggel beszél. De ez csak a természet végső erőfeszítése volt. Ugyanis este 8 óra körül, hirtelen az azonnal bekövetkező halálnak biztos jelei mutatkoztak. Mihelyt ezt nekem, a ki csak kevéssel azelőtt távoztam el tőle. valamint az atyafiak közül egyiknek a liázbeliek jelentették, én azonnal hozzá futottam és úgy találtam Őt, mint a ki lábainak vagy kezeinek minden rángása nélkül oly nyugodtan halt meg, hogy sem azelőtt nehezebben nem lélegzett, sem öntudatától és ítélőképességétől, sőt hangjától sem volt még utolsó lehelletéig sem teljesen megfosztva és sokkal hasonlóbbnak látszott egy alvóhoz, mint egy halotthoz. Így tehát azon a napon, a ragyogóan lenyugvó nappal együtt, ez a fényesség is elraboltatott tőlünk. A következő éjjel és a következő napon rendkívüli volt a gyász az egész városban. Az állam legbölcsebb polgárát veszítette el; az ecclesia hűséges pásztorának távozását siratta; az iskola kiváló tanárát gyászolta s végül mindnyájan siratták Isten után való közös atyjokat és vígasztalójukat, a kitől megfosztattak. Sok polgár mint halottat is kívánta Őt látni, hogy tőle még mint halottól se lehessen elszakítva. Némely idegenek is, kik az ő látása és hallgatása végett jöttek el messziről, — kik között ott volt Anglia királynőjének francziaorsági követe is, egy igen kiváló férfiú — szerfölött kíváncsian kérték, hogy legalább mint halottat nézhessék meg. És kezdetben csakugyan bebocsáttattak. De mert ez csak rendkívüli kíváncsiság volt, hogy az ellenségek rágalmazásának elejét vegyék, barátai jónak látták, hogy a szokás szerint vászonnal beburkolt holttest, a következő reggel, mely az Úrnak napja volt, fakoporsóba zárassék. Délután 2 órakor pedig a patríciusok, az összes pásztorok s az iskola minden tanárának kíséretében, majdnem az egész polgárság sürii könnyhullatása között kivitetett a holttest és a közös temető-kertbe, melyet „plánum palatiuma

-nak (plainpalais) hivnak, minden rendkívüli pompa és sírkő felállítása nélkül (mert így hagyta meg) temettetett el. Én a következő versecskével parentáltam el: Omladozó Rómának erős, nagy réme, a kit most Sírva siratnak a jók, a halottat s félnek a rosszak: Hogy a kitől az erény is erényt még kérhete, — kérded : Mért oly kis, nyomorult, alig ismert sírba bezárva Rejteze Kálvin ? Mert az a ritka szerénység, mely kisérte e férfit Ezt a kicsiny halmot jelölé ki saját kezével. Oh mely boldog a föld, a mely öt keblére fogadja! Mely irigyen nézhetnek még márvány-kövek is rá ! Folyt, köv.) KÖNYVISMERTETÉS. Ref. Prédikátori Tár. Szerkesztette ifj. Péter Károly, alsófalvi ref. pap, udvarhelyi esperes. I. kötet. Székelyudvarhely. 1907. Ára 3 korona 20 fillér. (Folytatás.) II. A beszédgyűjtemény 4 csoportba van osztva. Az első egyházi beszédeket, a második szertartási és alkalmi beszédeket, a harmadik gyászbeszédeket, orácziókat, a negyedik pedig bibliamagyarázatokat foglal magában. Mindenekelőtt megjegyezzük, hogy e beosztás ellen kifogásunk van. A második rósz szertartási és alkalmi beszédek czím alatt keresztelési, esketési, aranymenyegzői és zászlóavatási beszédeket ad, a harmadik gyászbeszédeket, orácziókat közöl. Pedig tudjuk, hogy a temetés is szertartás ós így a gyászbeszédeknek és oráczióknak is a második csoportban volna helyük, mondjuk, megfelelő alcsoportozással. Mi bírálatunkban az egyházi, szertartási beszédek és bibliamagyarázatok hármas helyes beosztása szerint tárgyaljuk a gyűjtemény egyes darabjait. Az első csoport 18 egyházi beszédet foglal magában, melyek közül 6 közönséges, 12 ünnepi és alkalmi egyházi beszéd. Vegyük ezeket sorra, a beszédtár rendje szerint. Az I. közönséges egyházi beszéd Ján. 4, 24. alapján. Czíme: „Jákób kútjánál". írója dr. Bartók György, a néhai erdélyi ref. püspök. A beszédről szóló értékelésünk még a szerző életében kialakult s azon ma sem változtathatunk semmit. A théma és czím igen bő a textushoz mérve, többet foglal magában a textusnál és a tartalomnál. E czím alatt épen úgy lehetett volna a Jákób kútjánál lefolyt történet egyik vagy másik mozzanatát tárgyalni, helyesen pedig az egész jelenetet kellett volna a czímnek megfelelőleg feldolgozni, ha ugyan nem lett volna igen sok egy beszédre. E beszédben a textusnak csak az a fele van tárgyalva, hogy az Isten lélek. Ez új kijelentés (1) új életet támaszt (2) és ez a lélek a názáreti Jézusban lakozott (8). Tehát czímében a textusnál többet igér, a beszédben meg kevesebbet ad. Tárgyalása elvont. Igen kevésre komprimálja a keresztyénséget. Isten lélek, — ez még nem is egész vallás, annál kevésbbé keresztyén vallás. Ez a lélek lakozott a názáreti Jézusban, a názáreti prófétában. De ez még új világot és új életet nem szül. A próféta csak kijelent, de nem vált meg és nem üdvözít. Szép gondolatok vannak egyébként; a beszédben a Krisztus jelentősége azonban 'nagyon össszezsugorodott. igaz, „0 az örökéletre buzgó víz forrása", de nem abban a csekély értelemben, mint e beszéd hirdeti. A II. beszéd újévi alkalomra való. Textusa Zsid. 12, 1, 2. „Jézusra nézvén, fussunk a czél felé". Helyes beosztású, keresztyén tartalmú beszéd. írója Pásztor, kiben (ha nem csalódunk) Bodor János volt zágoni, jelenleg szászvárosi lelkészt sejtjük. Az első részben a czél