Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-06 / 36. szám

senkise hallott annyi századon át arról, hogy a nem katholikusok házassága az ilynemű tévedések vagy törvények miatt semmisnek vagy érvénytelennek tartatott volna, sem pedig arról, hogy a nem katholikusok, midőn házasságuk után a hitre visszatértek (vagyis pápisták lettek), megkötött házasságukat megújítani tartoztak volna, vagy újat kötöttek volna".1 Ebből is kitűnik, hogy a Vatikán úgy ezt a §-t, mint az egész dekrétumot csak azért alkotta, hogy a XI. p. 2. és részben 1. §-ában foglaltak a nagy anyagban mintegy elrejtve kerüljenek a világ elé. Igaz ugyan, hogy most már nálunk is állami törvények szabják meg a házasságok érvényességét, a születendő gyermekek vallását (1894: 31 és 32). De jól tudja Róma is, hogy a lelkek azt a nagy életközösséget, melyet az efezusi levél az anyaszentegyház és Krisztus közt lévő viszonyhoz hasonlít, nem akarják az Isten nevére letett eskü és az egyház áldása nélkül megkezdeni. Tudja, hogy még a kötelező polgári házasság mellett is legnagyobbrészt elmennek a lelkészükhöz. Azt is tudja, hogy a házasságoknak igen nagy, több vallású városokban pedig túlnyomó része vegyes. Tudja, hogy azé a jövő, a kié a következő nemzedék. Ezért azt akarja most is, hogy a gyermekeket ígérjék oda néki. Máskép nem áldja, nem esketi meg őket. Az áldás megtagadásával, a házasság és a gyermekek törvénytelenné nyilvánításával s a kegyszerek megvonásával való fenyegetéssel akarja a vegyesházasokat mintegy terrorizálni. így akarja a kötelező polgári házasság óta kezéből kisiklott hatalmat visszaszerezni. Az új törvény tehát a gyönge lelkek megtántorítását, erőszakos térítését czélozza ! Nem egyéb, mint egyszerű lélekhalászat. A „római nagy halász" — úgy látszik — méltó akart lenni ehhez a nevéhez! Ebben azonban akadályozta egyfelől a tridenti törvény ama rendelkezése, mely annak érvényességét azokra a plébániákra korlátozza, a hol kihirdették, másfelől az elődei által a tridentinum alul mentesítést adó s az ú. n. „clandestin" (titkos) házasságokat is érvényeseknek nyilvánító pápai brévék és az azokhoz fűzött instrukcziók. A „szentséges atya" és a mellette működő „szent tanácsok" belátták, hogy minő nagy vihart támasztana világszerte a közel két század óta adott összes fölmentések visszavonása. Ezért nagy bölcsen „új" eljegyzési és házassági jog czímén egy-két figyelemre se méltó eltéréssel kiadta a régi tridenti törvényt az érvényességet a kihirdetéstől függővé tevő záradék nélkül s egy olyan §. becsúsztatásával, mely a tridentinum alul adott összes kivételeket megszüntette ! Nehogy akadályozhassa valaki szent törekvéseiben, nem is viszi az új eljegyzési és házassági törvényt zsinat elé. Egy újabb jezsuita generális avagy mások aggodalmaskodása megint el találná rontani! Nem sokkal könnyebb 1 Az eredeti latin • szöveget 1. Szeredy i. m. 1131 1. 4. jegyz. ennél az, hogy a dekrétum végére egyszerűen odatóteti: „Mindezek érvénybe lépnek Szentséges Urunk, X. Pius pápa külön rendelkezése folytán és semmiféle, még különleges megszívlelésre méltó ellenvetések se állanak útjában" ?! Milyen fölséges találmány is volt, hogy az egyetemes zsinat csatlakozhatatlanságát 1870-ben átvitték a pápára! így zsinat nélkül alkothat az egész római egyházat (szerintük: az egész keresztyén világot) kötelező törvényeket ! Van ennél nagyobb abszolutizmus ? Tálán mégis csak igaza van Harnacknak? A kihirdetés módját is igen gondosan kiválasztotta a „szent atya". Sejti, hogy több államban és sok parokhián most se lehetne kihirdetni, azért előrelátóan a dekrétumot kihirdetettnek tekinti az által, hogy az egyes püspökök azt kézhez kapják! Ez már csakugyan nem sokkal nehezebb, mint a kihirdetés legegyszerűbb módja : a rendeletnek a Virág-piaczon (in acie Campi florae-urbi et orbi) való kifüggesztése. Nem köfö1

az' új házassági törvény érvényességét a tridentiéhez hasonló föltételhez, hiába akarja Leitner tanár elhitetni velünk, hogy „Szentséges Atyánk a Ne temere dekrétumnál is ily sajátos meghirdetési módot rendel el" (9. 1.)- Ez a kényelmes kihirdetési módnak csak a védelmezése akar lenni ! De hiszen közvetlenül ezután Ő maga is idézi a törvény befejező szakaszának ama sorait, melyek kimondják, hogy „ez a dekrétum törvényesen kihirdetettnek tekintetik a megyés püspökökhöz való megküldés után". Semmi joghatály nem fűződik a dekrétum ama intézkedéséhez, hogy addig is, míg a bennfoglaltak ez óv húsvétjáig életbe nem léptek, a megyés püspökök kötelesek voltak gondoskodni arról, hogy „ez a dekrétum minél előbb nyilvánosságra hozassék és egyházmegyéjük minden plébánia templomában megmagyaráztassék, hogy mindenki kellőképpen értse" / Tehát ezt csak a végből rendeli, hogy „mindenki kellőképpen értse", nem pedig azért, hogy e kihirdetés folytán a dekrétum annak a plébániának a területén is érvénybe lépjen, miként a Tametsi-nól volt! Hogy azonosíthatja e kettőt egy theologiai és kánonjogi doktor, ki még hozzá arra is vállalkozik, hogy a törvényt kicsinyeknek és nagyoknak „magyarázza"?! így a Vatikán körültekintően elhárított minden akadályt, mielőtt a felekezeti türelmetlenséget, harczot szító Ne temerét világgá bocsájtotta. Olyan Zajtalanul és olyan ügyesen végezte a munkáját, hogy elerate a magyar rom. kath. főpapság se vette észre a dekrétum igazi czélját. Az 1908. január 8-iki esztergomi instrukczió 9. pontja ki is mondta, hogy a Ne temere a Magyarországon kötött vegyesházasságokra nem vonatkozik, mert hazánkban a Lambruschini instrukczió partikuláris jogot teremtett. De hamar vissza kellett ez vonniuk, mert a római Congregatio Concilii február 1-én kimondotta, hogy a XI. p. 2. §-ának eme zárószavai: „hacsak a római szentszék egyes helyekre nézve máskép nem intézkedik", csakis X. Pius ama kedvezményére vonatkoznak, melyet 1906-ban a Provida kezdetű konstituczióval Németországnak . adott, a XIV. Benedek által Hollandiának adott