Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-09 / 32. szám

melyekkel a holland állapotokat rendezni akarta, a református egyház rendezésének tervét is felvette. A Hervormde Kerk egységessé, erőteljessé tétele politikai szempontból is rendkívüli jelentőséggel bírt, mert ez egyszersmind a holland nép zömének, erejének tömörítését is jelentette. A hajdan egymással alig összefüggő hét sőt kilencz református egyház így egy erőteljes, szervezett egésszé lett. Az általános öröm az Oranjeház visszatérte fölött, az uralkodó kedvelt személye s az egyház eddigi siralmas állapota: ezek segítették elő azt a körülményt, hogy a korábban éppen a világi felsőségekkel annyit harczoló holland egyházak most mégis egy királytól, az államnak a fejétől fogadták el szerveztetésüket. A caesaropapismus e ténye csak igen jelentéktelen ellentállásra talált. Az ily módon egységessé lett Hervormde Kerkben hatalmas erővel indult meg az új, nagyszabású, eleven egyházi élet. Mikor aztán az ú. n. „királyi kikötések" 11 pontozata lassanként visszavonatott s 1852-ben az egyház saját törvényeit most már önmaga revideálván, visszanyerte autonómiáját, ettől az időtől kezdve bámulatos fejlődés hívja életre a holland vallásos kedély rendkívüli erőit a theologiai tudományos és a gyakorlati egyházi élet mezején. Úgy, hogy a mult század közepe valóságos virágzó korszaka a holland theologiának. Egész iskolák keletkeznek a különböző irányok előharczosainak nyomán, s megindul és kifejlődik egy oly gazdag theologiai irodalom és tudományos élet, a mely méltán büszkesége lehet Hollandiának. Erre a korra esik időrendben legelőször az ú. n. groeningeni iskola fellépése Hoofstecle de Groot groeningeni professzor vezetése alatt 1834-ben. A még ma is élő pártok közt ez irány „evangelische-richting" néven szerepel. Van Oordt, Parean, Muurling voltak ez irány nagy harczosai. Ez az iskola arianus christologiájával és semipelagianus anthropologiájával egészen a modernek mellé állt s erős harczra tüzelte az orthodoxokat, a kiknek vezetői közül nálunk is legismertebbek Van Oosterzee, Doedes, akkori utrechti professzorok, Van Toorenbergen s az idősebb Chantepie de la Saussaye, a ki „atyja" s megalapítója volt az ú. n. „ethisch-orthodox" iránynak. S itt van végül a modern theologusok hatalmas gárdája. Kuenen, a sajátságos liberális orthodox Scholten, A. Pierson, Busken Huet, Beville s Opzoomer, a „holland Schleiermacher", továbbá Hoekstra, Tiele s annyi más kiváló jelenség a theol. tudományosság mezején, mind ennek a forrongó, izzó levegőjű korszaknak a munkás harczosai. 1858-ban alakult meg a modern theologusok egyesülete. Az idén ülték meg ennek ötven éves jubileumát. Minden külső fény és zaj nélkül, de tartalmas programmal, a melyben egytől egyik a legaktuálisabb theologiai kérdések kerültek tárgyalás elá A megnyitó beszédben dr. Bittér professzor, az egyesület elnöke czélzott erre az ünnepélyes körülményre s különösen szépen emlékezett meg Opzoomerről és Scholtenről, a modern theologusok e két nagy alakjáról. E gyűlés lefolyásáról különben később bővebben fogok szólani. A mint az elmondottakból következtethetjük is, az a rendkívül erős pártokra tagozódás a holland ref. egyházban tulajdonképen ettől az időtől kezdve indul meg a teljes kialakulás felé. Ezek a rendkívüli egyéniségek új utakat törtek, új irányokat jelöltek ki s a nagyszabású irodalmi harczok belevonták az egyház minden tagját a tudományos theologiai viták forgatagába. Ma már ezek a vezérek nem élnek, de szellemük megmaradt s erősödve vagy gyengülve ma is él az egyház kebelében. Ez irányok képviselői ma is kiveszik a részöket mindazoknak a nagy kérdéseknek megvitatásából, melyeket az újabb theologiai kutatások vagy a modern világnézetek s azoknak egymással való harcza, a természettudomány eredményei felszínre hoznak. Ezek a régebbi s az azóta, gyakran szinte máról holnapra felbukkanó kisebb-nagyobb pártök természetszerűleg a — sokak által egyedüli létjogosultsággal bíróknak tartott — két szélső irány, az orthodox és modern felfogás határai között helyezkednek el. Ha egyáltalában lehetséges, úgy megkisérthetük őket balról jobbra az orthodoxoktól a modernek hadállásáig sorakoztatni, hogy miként közelednek, illetve távolodnak a legszélsőbb két theologiai irányzat egyike vagy másika felé. Természetes, hogy még ezek a nagyobb pártok is több különböző árnyalatból vannak összeállítva, melyeket még oly pontosan sem lehet összeállítanunk, mint a főbb irányokat. E sorrend körülbelül ilyen: orthodox (supranaturalisticus, calvinista stb.) confessionális, ethischorthodox, evangelisch (groeningeni iskola), modern (öregebb ós ifjabb modernek, malcontensek, orthodox és modern Hegelianusok, symbolisták stb.) Ezek mellett és ezeken belül természetesen kezdődnek, fejlődnek s gyakran hamarosan el is tűnnek amaz újabb mozgalmak is, a melyek egy-egy eredeti egyéniség szellemének a hatása folytán gyakran csak kisebb körben, de mozgásba hozzák a kedélyeket ós egy-egy kisebbszerű áramlatot okoznak a theologia vizein. Ilyen például (még most, de nagyobb szabásúnak Ígérkezik) az új christologiai mozgalom is, mely Hegel hatása alatt s annak holland híve, a leydeni egyetemen mind nagyobb és nagyobb hírre jutó, eredeti gondolkozású tanára, Bolland s követőinek mozgalma folytán keletkezett. Erről, valamint a modernek egyéb szélsőségeiről is lesz alkalmunk még szólani. A fentebb elsorolt pártokról s egymáshoz való viszonyukról nem kell bővebben szólanom. Az orthodoxia Ősi megcsontosodott szelleme előttem nem annyira theologiai, mint psychologiai szempontból bír rendkívüli érdekességgel. Miként alakult ki, mint uralkodott, gyakran megdöbbentő türelmetlenséggel és vasmarokkal, másfelől pedig rendkívül mély, szigorú hitéletet fejlesztve, mint nyomta rá bélyegét szinte örökre vagy legalább is még évszázadokig kihatólag a holland népre, annak társadalmi életére, kedélyére, gondolkozásmódjára, szóval mindenre, a mit