Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-02 / 31. szám

világiak — itt ugyanezen országok kongregáczionális egyházainak küldöttei gyűltek össze közös tanácskozásra. Ez a két egyház — anglikán és kongregáczionális — szervezetére nézve egymástól merőben különbözik. Mindkettő az angolszász nemzeti és vallásos élet speczális fejleménye, a mit mutat az is, hogy mindegyik idegen plánta maradt és rövidesen kimúlt ama más nemzetek körében, a hol honosítását megkísértették. Az egyházban a ker. eszme nyert intézményszerűen szervezett, berendezett orgánumot és mi sem mutatja inkább ezen eszme isteni fenségét, életrevalóságát, mint az, hogy a belőle és általa, földi tényezők közbejöttével kialakult külső orgánumok is oly nagy és féltett kincseivé váltak az embereknek ! Anglikánizmus és independentismus : ott öltött testet e két ellentétes elv a reformáczió után annak a népnek körében, a hol a hagyományokhoz és a demokratikus haladás elveinek következetes keresztülviteléhez való ragaszkodás olyan csodálatos koordináczióban van meg egymás mellett. Ott volt a hatalmas római egyház a maga nagyszerű intézményeivel és jött, jobban mondva újraéledt a svájczi reformáczió útján ama másik nagy, szintén isteni tekintélyre hivatkozó nagy elv, hogy minden kongregáczió, valahol csak ketten vagy hárman vannak is együtt, bizonyos feltételek mellett bír az ekklésia tekintélyével, méltóságával és hatalmával. Voltak és ezek voltak a hatalmasabbak, a kik a meglévőhöz ragaszkodtak és ebbe a tömlőbe öntötték az új bort éfe voltak, a kik a másik elvet írva zászlójukra a régi erősségek és hatalmas keretek teljes szétrobbantását tűzték ki czélul. Krisztus a királya, főpapja minden egyes keresztyénnek és gyülekezetnek, megvan a maga lelki autonómiája, a mely semmi földi tényező, hatalmasság által nem korlátozható ! És azok, a kiknek lelkét ez a nagyszerű gondolat ragadta meg, voltak a puritánok, independensek, a kik, miután igazság és nagy erők vettek szállást bennük, mindkét hazában — Anglia, Amerika — eltörölheden nyomokat, hatásokat hagytak maguk után. Anglikán egyház tehát van Nagy-Brittániában, gyarmaton és Amerikában, Angliában — beleértve Walest is — ez idő szerint még az anglikán egyház nemzeti vagy államegyház, itt van látható feje: a király, jobban mondva a parlament, megvan körében egy csodálatos, bonyolult kegyúri rendszer; hit és külső szervezeti életére nézve ma is a 39 artikulus alapján áll, ezekben jogilag nincs mozgási szabadsága, de ennek ellenértékeül nagy előnyöket élvez. És Angliában nem is gondol egy józanul és becsületesen gondolkozó ember sem arra, hogy az anglikán egyházat mai javadalmainak, privilégiumainak élvezetében, birtokában ruházza fel teljes mozgási szabadsággal, vagy autonómiával. Ilyennel bír ott, a hol a földi, nemzeti javak tőle elvétettek —- Irland ; illetőleg ott, a hol sohasem volt ilyenekben részes — Skóczia, a gyarmatok és Amerika. — Itt a püspököket a synodusok választják és jövedelmeiket alapok vagy a hívek áldozatkészsége biztosítják. Mint a római egyháznak, úgy az anglikán egyháznak is vannak az angol „anyegyház" által alkalmazott missziói püspökei is. Egyébként az angol államegyház és más országokban lévő anglikánok között — ha ezek saját erejükből tartják fenn az egyházat — semmi jogi összeköttetés nincs. Az egyetemes — pananglikán kongresszus, a melyet Montgomery missziói püspök szervezett, nagy és impozáns megnyilvánulása volt a ker. hit és erkölcsi közösség érzetének. Nagy, életbevágó, égető kérdések megvitatását tűzték napirendre. Az ifjúság gondozása, kül- és belrnisszió, az egyház és az ember, a házasság, bibliai kritika stb. ilyen témák megbeszélésére alakultak ki egyes osztályok; mindegyiknek megvolt a maga előadója, a kinek dolgozata előzőleg nyomtatásban is megjelent s így a két órára szabott gyülésezési időt a tárgy alapos megvitatására fordították. A kongresszust a Pál templomban tartott nagy hálaadó istentisztelet zárta be. Nem oly nagyszabású, de azért népes és sikerrel végződő volt a kongregáczionálisok edinburghi kongresszusa. Skócziában ezeknek nincs sok hívük, ott a presbiterzsinati szervezettel bíró egyházak dominálnak és a kongresszus is ezeknek gyűléstermeiben folyt le. Az itt tárgyalt témák közül is felemlítek néhányat : Krisztus személyisége és istensége; az Egyház és Isten országa; a Szentek közössége; az Egyház és a nemzeii élet; szocziális reformok ; vasárnapi iskolák ; a szabad egyházi elvek érvényesülése stb. Úgy gondolom, ilyen és ezekhez hasonló tárgyaknak kellene majd az ORLE. gyűlésein is szőnyegre kerülniök! A közösség kifejezésre juttatásának vágya nyilvánul meg azon törekvésekben, tervezgetésekben, a melyek Ausztráliában és más angol gyarmatokon az episzkopális és presbiteri egyházak egyesítését czélozzák. Egyelőre még csak tervezgetés ez, a melynek megvalósítása elé sok akadály gördül; de jellemző, ha a legilletékesebb tényezők is komolyan foglalkoznak ezen kérdéssel. Az egyesülés a niceai hitvallás alapján történnék és az episzkopális egyház megelégednék azzal, hogy az episzkopátus, mint történelmi intézmény tekintessék, a presbiteri egyház pedig beleegyeznék abba, hogy lelkészeit püspök ordinálja. A melbourni érsek a kérdést az anglikán püspökök labethi konferencziája elé terjesztette, a melynek ítéletét most nagy érdeklődéssel várják. A püspökök ezen konferenczia előtt régi szokás szerint a westminsteri apátsági templomban kommunikálnak. Most, a legutóbbi konferenczia alkalmával a westminsteri dekán bizonyára a fent jelzett törekvésekre czélozva, az „Isten egyháza atyáihoz" vagyis a püspökökhöz remek, szép beszédet intézett a ker. tanításról, a melyben felemlítette, hogy az anglikán egyháznak négy becses java van : a szentírás, a két hitvallás — apostoli, niceai — a két szakramentom és a történelmi episzkopatus, a mely a Krisztusban való egység ápolására rendeltetik és megindultan hangoztatta, hogy az angol püspököknek az a legszentebb kötelességük, hogy