Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-12 / 2. szám

KÜLFÖLD Külföldi szemle. Siet a pápa a klerikális rendszabályokkal. Szabadelvűbb és türelmesebb felfogást vártak tőle, de úgy látszik, olyan az ő szabadelvűsége, mint elődjéé, Piusé s XIII. Leóé, az ú. n. békepápáé. A modernizmus elleni legújabb küzdelmében, mintha a Gergely-Sándor-Inczeféle pápás abszolutizmus és imperializmus támadt volna föl halottaiból. A modernizmus alatt természetesen, a régebbi és az újabbi Syllabus értelmében, az egész modern eszmevilágot érti, a melyhez számítja Dantét, Galileit és Keplert ép úgy, mint Bacont, Spinozát, Kantot, Diderot-t, Comtet vagy a jénai Haeckelt. De azért, s ez az érdekes, Róma Syllabusaival is mindig modern fegyverekkel küzd. Kiátkozza p. o. Keplert, de azért — mint egy napilapunk mondja — azokat a műszereket alkalmazza, a melyek az ő felfedezésén sarkallanak; az ördög czimboráinak minősíti a természettudósokat, de azért villammal világítja meg Péter templomát, a papi javakban gőzgéppel csépeltet, s a vatikán Itália püspökeivel telefonon beszél, sőt encziklikáinak modernellenes tartalmát is a táviró viszi el. Mi több, az egyház szocziálistáskodik, sőt darvinistáskodik, mint Wassmann jezsuitapáter példája mutatja. De bármit is cselekszik, modern eszközeivel mindig a Hildebrandok és Inczék római imperializmusáért küzd, vagyis küzdelmeinek eszközei azt bizonyítják, hogy nem hiszen a hirdetett elvekben. „Te képmutató!" mondaná erre is az írás. Különösen kétes játékot űz Róma és annak pápasága a klerikális imperializmus érdekében a Schell tanár által hirdetett s a róni. katholiczizmus haladására és fejlődésére vonatkozó elvekkel. Sorra egymásután elítéli a Syllabus, az Index s legújabban a modernizmust elátkozó encziklika mindazokat, a kik komolyan veszik a haladás és fejlődés elvét a történelemben, a bölcseletben, az irodalomban, az egyházi tanban és szervezetben és a természettudományokban. Döllingert és Möhlert követte Schell, Krauss, Ehrhard s az exkommunikált szabadelvűbb német tanárság és papság egész serege. Azt olvasom, hogy egy ilyen kiközösített pap, dr. Engert, ochsenfurti lelkész, a „XX. század" cz. folyóirat szerkesztését vette át Münchenben s kevés kilátással küzd a reformkatholiczizmus s a tanítás ós kutatás szabadsága érdekében. Pedig hát szó sem lehet haladásról és fejlődésről annak a Rómának a theologiájában, a melyben mint corpus mortuumban a dogma pótolja, illetve korrigálja a történetírást s a mely — mint IX. Pius pápa hangoztatta — az értelem és a lelkiismeret feláldozását kívánja a kutatótól. Az a Róma, mely Aquinói Tamás középkori skolasztikus bölcseletének béklyóiba szorítja a theol. tudományt, haladásról és fejlődésről nem beszélhet sohasem. A kétértelműség itt is eredendő bűne Rómának s pápás egyházpolitikája köti meg a nemzeti fejlődést. Legérdekesebbek és legtanulságosabbak: a klerikálizmus egyházpolitikája s annak titkos szervei és rugói, íme ilyen titkos hálókról írnak a német lapok, abból az alkalomból, hogy München városa új pápai nuntiust kapott. Érdekesek nevezetesen azok a kivonatos közlések, a melyek Hansen „diplomatikus leleplezéseiből" kerültek napfényre, Mohrenheim báró, mint vatikáni követ idejéből. Ezekből megtudjuk, hogy a német pápás nuntiusok nagyon is érdekelve voltak azokban az 1887. évi mozgalmakban, a melyek annak idején majdnem konfliktusra vezettek Német- és Francziaország között. A Németország politikai viszonyaira és főleg Bismarck szándékaira vonatkozó tájékozódások nagyobbára pápai udvari körökből és a nuntiusok besúgásaiból kerültek a napi sajtóba. Nevezetesen a februári krizis alatt a franczia követtel barátságos lábon álló müncheni nuntius mindig híven szállította a szövevényes német politikai híreket Párisba, a melyekből aztán teljesen tájékozódtak a francziák a német viszonyok felől. így hát — jegyzi meg találóan forrásunk — a kegyes pápás monsignorik a politikai ágensek és denuncziánsok kétes szerepében is igen jól oldották meg feladatukat s korántsem a róm. kath. keresztyénség vallásos ügye képezte foglalkozásuk kizárólagos tárgyát. Róma ebben is következetes maradt önmagához. Hisz ismeretes a jezsuiták politikai denuncziáns szerepe az osztrák Mária Terézia s a franczia Eugénia császárnő udvarában. De azért Róma politikát nem űz s szépen megfér az egyes államkormányokkal és keresztyén vallásfelekezetekkel! „Te képmutató I" — mondaná erre is az írás. A német érsekek és püspökök X. Pius pápa arany papi jubileuma emlékét egy főpásztori levél kibocsátásával ülték meg, a melyben a pápa rokonszenvét igyekeznek megnyerni Németország számára. A főpásztori levél nagyon ügyesen van megszerkesztve ós sokaknak megtévesztésére Íratott. Idézi Piusnak, mint mantuai püspöknek legelső főpásztori levelében foglalt, azóta rég megczáfolt következő kijelentéseit: „A vallásnak nincs oka tartani a tudománytól. Az egyház mindenkor terjesztette a felvilágosodást és a közművelődést. Azt akarja, hogy hívei a világosság és ne a sötétség gyermekei legyenek. Öröme van a haladásban és fejlődésben. Lesse el a tudomány és hajtsa malma alá a természeti erőket és törvényeket, és a társadalom is minél többet merítsen a tudomány véghetetlen, gazdag kincseiből. A tudomány vívmányait az egyház csak az öröm, a bizalom ós a hála szavaival fogadhatja. Maga a vallás ösztönöz a kutatásra és a vizsgálódásra. A keresztyénség nem fél a kutatástól, hanem csak a tudatlanságot kerüli." íme így elmélkedett 1885-ben a tudományról az a férfi, a ki később pápasága idejében új Syllabust és Indexet adott ki a tudomány ellen! A „Bábel und Bibel" híressé vált szerzője, Delitzsch Frigyes tanár a mult hónapban a Lessing-társulatban újból előadásokat tartott a vallásról. Ezúttal annak további fejlesztéséről értekezett behatóbban. A két előadás nyomtatásban is meg fog jelenni. A vallás további 4