Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-05 / 14. szám

Most kapja az egyetemes magyar ref. egyház a három milliós államsegélyt, a melynek egy része a gyülekezetek terheinek csökkentésére fordítandó. Arra az államsegélyre, tudom, hogy joggal számítanak az egyházi adóterhekkel túlhalmozott kicsiny gyülekezetek. De nem csekélyebb joggal számíthat arra a budapesti ref. egyház is, a mely azokból a kicsiny gyülekezetekből összeverődött hívek tízezreit kell, hogy kebelébe fogadja évről-évre, s a melynek, annak megfelelőieg folytonosan kell bővítenie kereteit és fokoznia a lelkigondozásra fordított kiadásait. Álljon azért elő a budapesti ref. egyház elöljárósága is azzal a jogos kívánsággal, hogy az államsegélyből, mint missziót teljesítő egyház, nagy feladataihoz arányított támogatást nyerjen, — s akkor az is, a mi ma még lehetetlen, lehetővé válik; mert kizártnak tartom azt, hogy az egyetemes egyház fel ne fogná a budapesti egyház jelentőségét és hivatását ós segítő kezet ne nyújtana nagy feladatai megoldásához! H. I. Falusi levél. Nagytiszteletű Szerkesztő Úr! Már ide hajnallik az adómegváltás közelgő reggele. Már ide veti fényét az Ígéretek napjának sugara. Már kezd valóra válni, a miben népünk — mely óriási egyházi terhet hordoz — sem hitt: segítenek rajtunk. A vall. ós közokt.-ügyi miniszter úr 22398/1907. sz. a. kiutalt egymillió koronát. Ebből 698,800 kor. a mienk. Szép ! — A miniszter úr meg is mondja hogy : mire ? —„A hívők adózásában mutatkozó túlterheltségnek megszüntetésére, az egyházi közigazgatás költségeire, az országos lelkészi nyugdíjintézet segélyezésére." A miniszter úr különösen kiemeli alább ugyanezen átiratában: „ezen államsegély kizárólag csakis a fentebb részletesen megjelölt három czélra.... fordítandó". „Felhivatik a konvent elnöksége, hogy arányos kiosztási tervet mutasson be, mely változás alá nem eshetik". Okos dolgok ezek, kedves Nagytiszteletű Uram! Hanem mi történik ezután ? A magas konvent kezéhez veszi az első utalványozást; azonban felállíttatván az előadói hivatal, központi épület, s sok minden szép intézmény: új szükségletek fedezésére 13,500 koronát lefoglal; majd pedig a három millió koronából 48,000 koronát évenként. Megengedjen kedves Nagy tiszteletű Szerkesztő Uram! én ezt egy kissé sokallom ! No de szét fog osztatni „arányos" megosztással 180,000 korona a kerületek között, a melyek azt kizárólag közigazgatási kiadásokra fordíthatják, mint: püspökök, esperesek, jegyzők, pénztárosok, szóval alkalmazottak tiszteletdíjaira, egyházi és iskolai látogatásokra, ker. és megyei gyűlések tartására. E 180 ezer koronából Dimamellék kap 39,600 koronát. Hogy elég lesz-e ? az attól függ, hogy az alkalmazottak tiszteletdíjai emeltetnek-e, és ők lesznek-e az elsők, vagy pedig a nép, az istenadta nép, a mely az áldozatból felette sok, de a segítségből felette kevés részt vesz. 1907 májusától kezdve az első millió közigazgatási részlete, a mint én számítom, a dunamellék részére 14 ezer korona összegben a földhitelintézetnél már elhelyeztetett, — ott kamatozik. — Pedig ... és ez az, a mi az én lelkemet igen nyomja, a miniszter úr nemcsak világosan, hanem ismételten is kijelenti, hogy ez az államsegély kizárólag csakis a fentebb részletesen megjelölt czélra, vagyis az egyházi adózás rendezésére, illetőleg a hívők fej- ós vagyoni adózásában mutatkozó túlterheltségnek megszüntetésére, az egyházi közigazgatás költségeire és az országos lelkészi nyugdíjintézet segélyezésére fordítandó! Úgy látom azonban,, hogy senki sem siet ezen rendelet értelmében eljárni, ós a közigazgatási részletet a közigazgatásra fordítani! Pénzt kamatoztatni igen szép dolog, az igaz; de kedves Szerkesztő úr, az meg igen veszedelmes játék ám, hogy a meglevő segély daczára, a közigazgatási adókat beszedjük szegény gyülekezeteinktől, s rajtuk, a kik azt már anynyira várják, ne segítsünk! Az igaz, hogy azzal a vigasztalással követelik a közigazgatási költségeket, hogy visszakövetelhetjük ! De ki értetheti meg azt híveinkkel, hogy a mikor az utalványozott államsegély már rendelkezésünkre áll és kamatozik, miért nem használjuk azt fel s miért követeljük a közigazgatási járulékokat, épen úgy, mintha semmi segítség nem állana rendelkezésünkre ? ! No meg az adóügy ! Én édes Istenem ! Hány gyülekezet terhe könnyebbedett a földhitelintézetnél kamatozó adótehercsökkentési segélyből ? Felülről semmi biztatás, semmi utasítás nem jő, hogy miként, mikor, mi módon ragyog már a segítésnek várva várt napja ! Talán nem is támadtak volna fel lelkemben ezek a gondolatok kedves Szerkesztő uram, ha nem olvastam volna egészen szigorú ismétléseit a miniszteri rendeletnek, a melyben nem sajnálja kétszer is leírni a miniszter úr, hogy mire fordítandó az államsegély, és — mégis csak a fölhitelintézetnél kamatozik! Miért is sietne a miniszter úr kiutalványozni a többi részleteket, mikor szegény népünk terhén könnyíteni magunk sem sietünk? ! A törvény ugyan megállapítja az adót, de bizony meg kell fizettetnünk ma is a lelket, mihelyst 5 éves elmúlott, mert a segítés napja még mindig nem akar felvirradni! Mit gondol, kedves Szerkesztő Uram! mikor kel fel hát végre az a várva várt nap ? S mit gondol, ha felkel is, vájjon hoz-e ránk igazán áldást és derűt V Hoz-e nekünk, pásztoroknak, a kik alig tudjuk már türtőztetni és vigasztalgatni elepedt nyájainkat, — hoz-e nekünk megkönyebbülést ? S hoz-e segedelmet nemcsak a közigazgatási tisztviselőknek, hanem a teher alatt roskadozó híveknek is ? ! Szeretném, ha ezekre a komoly kérdésekre valamelyes megnyugtató felvilágosítást adna kedves Szerkesztő Úr. Egyébként Istentől minden jót kívánok. Balatoni István. * * * E levélre csak azt felelem, hogy az abban foglalt komoly kérdések egyikével a lap vezető czikkében foglalkozunk érdemlegesen Szerk.