Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-05 / 14. szám

A hatalom a jövevényeket kiűzte; kiűzték Farel Vilmost, Froment Antalt, Guerint stb. Ámde a genfi urak csak a magvetőket verhették ki, a mag ott maradt. A földbe vetett mag a benne levő élet következtében gyökeret ver, levelet hajt. A genfi magvetők által hintett magvak is életre keltek, gyökereket vertek a szivekben. 1553. év márczius havában nincs egyetlen egy idegen prédikátor sem Genfben, még sem mennek a dolgok úgy, mint az egyházi urak szeretnék. A vezetőiktől megfosztott emberek összejönnek, olvassák az írást (Faber Stapulensis fordításában), az úrvacsorával élnek. Hogyan ? — így szóltak egymáshoz a káptalani urak — hát hiába űzzük ki a jövevényeket ? Sokkal szigorúbb eszközöket kell igénybe venni! 1553. év márczius 25-én a püspök helyettesének palotájában nagy értekezlet volt. Az egyházi urak a begyűjtött adatokból kétségtelenül megállapították, hogy a veszedelem igen nagy; de megállapították azt is, hogy a városi elöljáróság gyengén fogja a dolgot: a klérusnak kell az eretnekek ügyét a kezébe venni. Az eszközökre kerülvén a beszéd sora. abban hamarosan megegyeztek a vélemények, hogy szóbeli vitára terelni a dolgot nem szabad. Ezt egyébként már akkor is belátták, mikor még Farel a város falai között tartózkodott.1

További megállapodások : mihelyt eredményt érnek el, rögtön hívják a püspököt; minden erőt egyesítenek arra nézve, hogy Genf ismét azzá legyen, a mi volt: a római egyház erőssége és bástyája. A határozatokra s a követendő eljárás megtartására a jelenlevők esküt tettek.2 De hát minő eszközökben állapodtak meg ? Erre a kérdésre a feleletet megadják a márczius 28-iki események, s a csak egy héttel ezelőtt mult évforduló alkalmából épen ezekről óhajt ezen igénytelen megemlékezés szólani. Ezen időkről Froment Antalnak, a reformátornak emlékirata, azután egy genfi apáczának ugyancsak eleven tollal, sőt élesen irott följegyzései adnak tájékozást, s ha még ezek mellett itt-ott valami hézag mutatkoznék, ezt bőven kitöltik a jó Merlé d'Aubigné adatai. Az ő kalauzolásuk mellett nyugodtan körülnézhetünk a fentebb említett, napon Genfben. Genfben a gót ízlésben épült hatalmas Szent Péter templom kissé emelkedettebb helyen áll. Ma is uralkodik a város felett; akkoriban még jobban kiemelkedett a többi épület felett. Ide özönlött a nép és a papság a szóban lévő napon. Legelőször jött a templom előtti térre a harczias Wenrly Péter kanonok, fegyverben. Már a templom előtt kijelenté, hogy a „berni kémek";

5

feje le fog hullni; de le fog hullni a másoké is. Az egész papság, a szerzetesek s a nép a templomba vonult. 1 Mikor Farel Vilmos ellen föl akar a káptalan lépni, ennek egyik tagja (Piard István) társainak erősen figyelmébe ajánlja: „Sí disputetur, totum ministerium nostrum destruitur" (1. Doumergue, Merlé d'Aubigné stb.) 8 Solemni sacramento (Spanheim Gen. Rest. Merlé d Aubigné Hist. de la Ref. III. 487.). 3 Két genfi polgár, a hitújítás két híve járt néhány nappal azelőtt Bernben s az ottani tanácstól segélyt, oltalmat kért. A gyülekezésnek hire nyugtalanságot okozott a városházán, de nyugtalanította az az evangélioiu híveit is. A városi elöljáróság a szindikusokat küldé ki a gyűlésre; a reformáczió barátai pedig Bandichonnak a Rue des Allemands-utczában levő házában, az Újépületben („la Maisonneuve") gyülekeztek. A szindikusok megérkezvén, kérdést intéztek az iránt: mi a célja ezen összesereglésnek? A felelet világos volt : „A lutheránusok ellen akarunk menni. .. örökös aggodalomban tartanak minket; ennek véget akarunk vetni. Nem tűrhetjük ezt a fekélyt a városban... hiszen rosszabbak ezek a törököknél is." A szindikusokat e beszéd nem igen lepte meg, higgadtan beszélgettek. Időközben a reformácziónak az Újépületben összegyűlt hívei, mintegy 60-an, bővebb tájékozást szerettek volna nyerni a templomban történtekről, a nélkül azonban, hogy egymást elhagynák. Elküldték maguk közül két társukat, hogy menjenek a templomba s legyenek híradással. Már javában folyt a beszéd, mikor a két férfiú a templom lépcsőin fölment. Pillanatig tétováztak a nagy zaj hallatára, de végre is beléptek. Az ingerültség nagy volt. A kiküldöttek egyike, a 26 éves Vandel Péter az első szindikushoz ment s vele néhány szót váltott. Indulatosan kiáltotta a sokaság: „Miért jött ide áruló?" Pillanat alatt leteperték, miközben az ifjú bal válla táján hatalmas tőrszúrást kapott. Ott feküdt a templom kövezetén, „bőven ömlött belőle a vér". A felizgatott nép mentől rövidebb idő alatt a Rue des Allemands utczába akart már meni i; a harangokat felreverték, a papok az oltár előtt arczra borulva imádkoztak, s a templomban a megindultságtól sokan sírtak. A papság a következő pillanatban felállott s a „Vexilla regis prodeunt" kezdetű egyházi éneket, majd a „Salve Regina" kezdetű éneket énekelte el. A helyzet kritikus volt; de a legkényesebb helyzetben talán a szindikusok voltak. Mily rendkívüli felelősség! Azt kérdezhetné valaki: miért nem hozattak fegyvereseket s nem léptek fel karhatalommal ? Nem javasolta ezt az eszélyesség. Minden ellenmondás, minden megtorlás csak jobban elmérgesíti vala a dolgot, s azon körülmény, hogy a papság áll a mozgalom ólén, az esetleges fegyveres beavatkozás a nehéz politikai viszonyok közölt úgy tüntetné fel Genfet, a mely törvényes urával, a püspökkel szemben, a fölforgatókkal tart. Minden jel arra mutat, hogy a szindikusok okos emberek voltak. A mozgalom élére állottak; de azért, hogy a fölött az uralmat megtartsák. Úgy látszik, abban állapodtak meg, hogy minél több időt nyerjenek : dum defervescat ira. Azt indítványozták, hogy a jelenlevők valami jelvényt vegyenek föl, mert ellenkező esetben könnyen megtörténhetik, hogy a nagy zavarban egymást is megtámadják. Nagy mennyiségű babérlombot hoztak elő s „mindenki vett abból". A tömeg megindult. Elől a papok, barátok, a templomok szolgái; de a vezetést Baud szindikus egy pillanatra sem hagyta kezéből kisiklani. így érkezett a kiilö-