Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-01 / 9. szám

Az egyházkerület külső adminisztrácziója, az atyák bölcsesége folytán tulajdonképen oda van téve a fő­gondnokok és az igazgató-tanács kezébe. Főgondnoki karunk élén ott áll az a férfiú, a ki hatalmas erővel tartja a kormányrudat s a kinek éjjel-nappali szüntelen gondja egyházkerületünk és egyetemes egyházunk fel­virágoztatása. A ki éber figyelemmel kiséri egyházi éle­tünk minden mozzanatát s a ki itt, ebben a körben semmi más vezetőszerepet nem ismer, csak egyedül az egyház érdekét, s bár maga erőteljes politikai egyéniség, mégis soha egy pillanatra sem engedte meg, sem magá­nak, sem másoknak, hogy a pártpolitikai hullámok becsap­janak ide, ebbe a legmagasabb valláserkölcsi érdeket szolgáló üdvintézménybe. Itt úgy érzi, ha ide belép, hogy szent föld az, melyen áll s a melyre csak oldott saruval léphet. Az igazgató-tanács tanácsosai és előadói pedig felelősségük teljes tudatában végzik az adminisztráczió és a főtiszt, közgyűlés elé kerülő ügyek előkészítésének a munkáját, s kell is, hogy így végezzék, nehogy feles­leges és kerékkötő alkatrésszé legyenek egyházkerüle­tünk szervezetében. Természetes, hogy itt is, ezen a fórumon is ki kell vennem a segítőrészt a munkából; de én az én Uram­nak, a Jézus Krisztusnak ama parancsát kívánom telje­síteni, hogy „elmenvén prédikáljatok és ezt mondjátok: Elközelített a mennyek országa. Betegeket gyógyítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek". (Mát. X: 7—8.) Menni akarok az én atyámfiai közül a legnagyobbak­tól a legkisebbekig, hogy egymásnak hitét kölcsönösen erősítsük ; én az ő hitükből merítsek, ők az enyémből vegyenek valamit, hogy a személyes közvetlen érintke­zésből építtessünk együtt lelki házzá. Nem azért akarok menni, liogy bírálgassak és esetleg kárhoztassak. Az a legtökéletesebb is, a ki igazán és joggal kárhoztathatta volna e világot, Az is nem azért jött, hogy kárhoztasson, hanem, hogy megkeresse azt, a mi elveszett és meg­tartsa e világot. Azért kívánok szertejárni a gyülekeze­tekben és az emberek között, hogy egy-egy italnyit vigyek az élő víznek forrásából, egy-egy izenetet abból az evangéliomból, a mely Istennek ereje minden hívő­nek idvességére. De az, hogy nem kárhoztatni megyek, nem azt teszi, hogy a kufárok azért benthagyassanak a szent helyen; mert minekünk elsőrendű, felséges missziónk van, s e misszió hütelen munkásokat nem használhat. Nekünk a ránk bízott evangéliommal meg kell szentel­nünk ezt a nemzetet, az evangéliom erőivel kell igazán szabaddá és függetlenné tenni. A nagy bölcselő, Herbert Spencer is azt mondja, hogy „politikai alchimiával nem nyerünk arany erkölcsöket ólom hajlamokból". Nekünk e hajlamokat kell megsemmisítenünk, mert az bizonyos, hogy addig nem diadalmaskodhatunk, a mig az evangé­liom erőivel át nem hatjuk a szíveket. Közvetlen két elődöm nemes, nagy munkássága olyan örökséget hagyott erre az egyházkerületre, hogy elég lesz, ha én ezeknek csak konzervatora leszek. Szász Domokos a körlelkészségek szervezését, a theolo­giai fakultást és a Szeretetházat hagyta ránk; Bartók György öröksége pedig a legféltőbb gonddal és a leg­messzebbmenő takarékossággal rendbeszedett pénzügyi helyzet s a pontos, lelkiismeretes adminisztráczió. Ezek fentartását, tovább gondozását, teljes konszolidálását tartom számadói kötelességemnek. Nem öntudatlanul említém a multat; sőt egész hatá­rozottan hangsúlyozom, hogy szervesen a múlthoz akarom minden munkámat kapcsolni s teljes odaadással hü aka­rok lenni ennek az egyházkerületnek történeti múltjához, ós históriai intézményeit nemcsak tiszteletben fogom tartani, de azokat, ha kell, mindenkor erőteljesen még­is védeni igyekezem. Mint misszionáriust is, mint számadót is, meg­vagyok róla győződve, hisz e mai nap zálog,/ kezesség és biztosíték arra, hogy nemcsak a vendégjogon fognak szívesen látni, de annak az előlegezett szeretetnek az alapján is, a mellyel ma csekélységemet az egyház­kerület hivatalosai és képviselői megajándékozták. Egész eddigi életemben mindig bizalommal fordul­tam az emberekhez abban a kis körben, a melybe állít­tattam, előbb mindig csak a jót föltételezve mindenkiről. Most is ezzel a bizalommal, minden fentartás nélkül való őszinteséggel igyekszem mindenkihez közeledni. Hiszem és reménylem, hogy nem fog megalázni csaló­dással az Úr engemet az én atyámfiai között! Viszonzásul azonban én is bizalmat és őszinteséget kérek, s még a figyelmeztető és óvó szót is mindenkitől szívesen veendem. mihelyt úgy érzi valaki, hogy a köz­uek nincs javára, a mit cselekszem. Ez ünnepélye pilla­natban csak azt kérem Nagyméltóságodtól is, a mélyen tisztelt főgondnoki kartól ós a Főtiszt. Egyházkerületi Közgyűlés minden tagjától, hogy bármi legyen is az, a mit neheztelésre, vagy kifogásolásra okul találna, méltóz­tassanak erre figyelmeztetni, nehogy valaha görgeteggé nőhessen majd a tisztázatlan félreértések szülte elége­detlenség. En alázatosan és minden neheztelés nélkül fogok fogadni minden szót, mert semmit nem teendek rosszakaratból, legfeljebb gyarlóságból. A kivül való susárlás, ha előbb csak suttogó hangon beszél is, később zúgássá válhatik, a mit aztán már az ellenség is meghall és rontásunkra használhat fel. Hitemnek cselédein kivül azonban érintkeznem kell majd más egyházak híveivel is. Itt a vallási türelinessóg­nek klasszikus földjén, én is türelemmel és a mások meg­győződésének tiszteletben tartásával fogok eljárni. A fele­kezeti harcz tisztán csak negatívum, míg az evangéliom a legfelségesebb pozitívum. És elég gazdag a Krisztus evangélioma arra, hogy abból mindig csak építésre, erő­sítésre való anyagot vegyünk mindannyian kölcsönösen és ne zaklassuk és háborgassuk az embereket, csupán hatalmi érdekből támasztott felekezetieskedéssel. A fele­kezetieskedés mindig vallástalan, mindig hitetlen. Főtiszt. Egyházkerületi közgyűlés! Ennyi röviden

Next

/
Thumbnails
Contents