Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-15 / 50. szám

melyen, egyebek között dr. Hegedűs István mondott nagyhatású felköszöntőt. Tanítóképesítő vizsga. A nagykörösi ref. tanító­képzőben a pótló tanítóképesítő vizsgálatok f. hó 19. és 20-dik napjain fognak megtartatni. Iskolai aranykönyv. Gecsey Péter, tarczali ref. lelkész, a ki már több szép alapítványával bizonyította meg lelke nemességét, legújabban a sárospataki főisko­lának, tápintézeti alapítványul 3000 koronát adományo­zott. — A jókedvű adakozót szereti az Isten 1 EGYESÜLET. A budapesti Ref. Ifjúsági Egyesölet f. hó 8-án tartotta meg évi közgyűlését és utána, a Kálvin-téri templomban hálaadó istentiszteletét. A közgyűlés az egyesület Erzsébet-körúti helyiségében folyt le, B. Pap István theol. igazgató elnöklete alatt. Izsák Ferencz katecheta imádsága és az elnök rövid megnyitó beszéde után Forgács Gyula titkár számolt be az egyesület műkö­déséről. Az egyesület tagjainak száma, miután a csak névleges tagokat a mult évi közgyűlés határozata értel­mében törölték, erősen megfogyatkozott, A kik azonban megmaradtak, azok igyekeztek is arra, hogy magokat és egymást erősítsék a hitben és az egyházszeretetben. Hetenként kétszer összejöttek, hogy Isten igéjét olvassák és tanulmányozzák; fentartottak egy vasárnapi iskolát; terjesztettek evangéliomi szellemű iratokat; külön fog­lalkoztak a studensekkel; kiadták az Ébresztő cz. folyó­iratot s általában megtettek minden lehetőt arra nézve, hogy az egyesületnek aktiv tagjai legyenek. Az egye­sület vagyoni viszonyairól Hamar István theol. tanár és pénztárnok tett jelentést, a melyből bizony az a sajná­latos körülmény derült ki, hogy a rendes évi bevételek a rendes kiadásokat nem fedezték és az egyesület kény­telen volt korábban gyűjtött tőkéjéhez is hozzányúlni. Az a felhívás, a melyet az egyesület támogatása tekin­tetében a protestáns nagyközönséghez intéztek, ha nem volt is teljesen eredménytelen, de nem járt azzal a sikerrel, a mellyel járnia kellett volna ; mert hiába tor­nyosulnak felettünk a klerikális veszedelemnek és a hitetlenségnek fellegei, a protestánsok még mindig nem ébrednek és nem értik meg kötelességeiket. Az Ébresz­tőről és az iratterjesztésről szóló jelentések meghallga­tása és tudomásul vétele után megalakították a választ­mányt, s kimondták, hogy a studensek missziói szövet­ségének liverpooli gyűlésén Pongrácz János végzett theológus és ifj, Victor János theológus által fogják az egyesületet képviseltetni. — A gyűlés után a Kálvin­téri templomban volt a hálaadó istentisztelet, a melyen, a templomot zsúfolásig megtöltőit közönség előtt Petri Elek lelkész imádkozott, a vallástanítók kara énekelt, B. Pap István theol. igazgató prédikált, Kónya Gábor, a magyar ker. ifjúsági egyesületek szövetségének utazó titkára pedig az ifj. egyesületek jelentőségét mutatta fel. A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület a Kálvin-téri reí. templomban f. hó 11-én este orgonahangversenyt rendezett a következő műsorral: 1. Bach J. S.: Ábránd és fuga G-Moll. Orgonán előadta Degel Frigyes. 2. a) Glück: Andante, b) Hándel F.: Largo. Hegedűn előadta Hubay Jenő. 3. Ária Hándel „Messiás"-ából. Énekelte B. Sándor Erzsébet úrnő, a m. kir. Opera tagja. 4. Saint-Saens C.: Ábránd. Orgonán előadta Degel Frigyes. 5. a) Guilinant A.: Priére. b) Guilmant A.: Offertoire sur deux noels. Orgonán előadta Degel Frigyes. 6. a) Hubay Jenő : Elmúlt (gyászinduló), b) Hubay Jenő: Erdei hangu­lat. Hegedűn előadta a Szerző. 7. Boellmann L.: Suite gothique (Introductio — Menuette gothique — Priére -— Toccata). Orgonán előadta Degel Frigyes. A templomot nagy és előkelő közönség töltötte meg és a hangverseny szép anyagi jövedelemhez juttatta a tiszteletreméltó nő­egyesületet. GYÁSZROVAT. Lukács Antal borbátvizi ref. felkész, életének 68-ik, lelkipásztorkodásának 40-dik esztendejében elhunyt. Legyen áldott emlékezete! KÜLÖNFÉLÉK. Az Első Leánykiházasító-Egylet mint szövetkezet­hez (Gyermek- és életbiztosító-intézet Budapest, VI. ker., Teréz-körút 40—42. Alapíttatott 1863-ban.) folyó év november havában 1,709.200 korona értékű biztosítási ajánlat nyújtatott be és 1,489.900 kor. értékű új bizto­sítási kötvény állíttatott ki. Biztosítási összegek fejében 112.142 kor. 78 fillér fizettetett ki. 1907. január 1-től november 30-áig bezárólag 20,936.330 kor. értékű biz­tosítási ajánlat nyújtatott be és 16,922.530 kor. értékű új biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 1,114.219 korona 61 fill. és az intézet fennállása óta 12,317.465 korona 52 fill. fizette­tett ki. Ezen intézet a gyermek- és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és legelő­nyösebb feltételek mellett. Felhívjuk az érdeklődök figyelmét Magyarország legnagyobb tanszerraktárának, Calderoni és társa czég­nek hirdetésére. Ez a czég honosította meg hazánkban a tanszeripart ős ma már több nagyobb műhelyt fog­lalkoztat, hol már a legnagyobb precziziót igénylő mű­szerek is készülnek. Egy régi jó hírnevű czég. Több mint 50 eszten­deje áll fenn az általánosan ismert és becsült Kwizda Ferencz János czég, cs. és kir. udvari szállító és kör­gyógyszerész Korneuburgban. Ezen czég három főkészít­ménye, ú. m.: a Kwizda-féle korneuburgi marha-táppor, Kwizda-féle Restitutiofluid és Kwizda-féle szab. gummi horzsszalagok lovak részére, általános közkedveltségnek örvend, a minek bizonyítéka az állandóan növekvő keres­let. A czég árjegyzéke igen gazdagon illusztrált és nagy szilkértelemmel van összeállítva, — ennek megtekintése minden ló- és állattulajdonos érdeklődését fogja felkel­teni. A czég ezen árjegyzékét kivánatra ingyen és bér­mentve megküldi. A gyógytudomány a reá háramló feladatot, hogy a betegségek bonyolult jelenségeiben az általános tör­vényszerűségeket felkutatva a természet pusztító elemei ellen sikeresen harczoljon, csak úgy képes betölteni, ha ismeri azon módokat, melyekkel a szervezet a beteg­ségek ellen önmaga védekezik. Nem áll módunkban a megfigyelések óriási tömegét felsorolni, itt csupán a leg­újabb irányra szorítkozunk. Dr. Kovács J. fővárosi orvos majdnem két évtizedre terjedő tapasztalatából merítve megállapította, hogy a vér alkaliczitása a legjobb védőszer és a legerősebb természetes gyógyszer. Ezen elsőrangú

Next

/
Thumbnails
Contents