Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-15 / 50. szám
egyetemes egyház életének fokozatos fejlődését nem egyedül a geniális ötlet és találékonyság, nem is egyedül hivatalos testületeink banderiális össze-össze gyülekezései, hanem ezekkel együtt a szakszerű munka alapvetése, támogatása, folytonossága biztosítja. Egyházunk kebelében ezért alakult az országos ref. tanáregyesület, az országos ref. tanító egyesület, és pedig alakult és működik anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutott volna azzal a gáncscsal lépni fel ellenük, hogy egyház akarnak lenni az egyházban. Mind a kettő képviseli a maga szakját s a köz hasznára bocsátja a maga szakavatott munkáját, s e mellett a maga jogosult érdekeit istápolja és diadalra juttatni törekszik. Ugyanezeket akarja tenni az orsz. ref. lelkészegyesület is. A maga szaktudásának, szakmunkájának elméleti képzésével, gyakorlati hasznosításával akar segíteni a hivatalos egyháznak, emeltyűje lenni az egyházi élet elsülyedt hajójának. Nem értjük tehát a sok gáncsot, a mi éri. Nem tudjuk természetes okokból megmagyarázni, hogy miért csak a lelkészek statusa az, a melynek egyesülni nem szabad. Az egyház-alkotmány szempontjából csak az tehet kifogást ellene, a ki úgy az egyházalkotmányt, mint egyesületünk czélját, lényegét, természetét félreismeri, vagy nem ismeri. Talán azért nem szabad egyesülnie, mert magában munkálkodva taktikai hibákat követhet el? His/.en abszolút, biztonsággal a legnagyobb elmék, a legmagasabb és leghivatalüsabb testületek sem kezelik a közélet dolgait; de meg épen azért szükséges az egyesülés, hogy a hiba ellen az eszmék kicserélésével és tisztázásával óvja magát. Talán azért nem lenne szabad egyesülnie, mert gyenge ? De hiszen ez általános jelenség. Ha maga az egyetemes egyház erős volna, nem nehezült volna meg az idő viharos járása felettünk. De még épen a szervezett egyesülésből, az egyöntetű munkából, kölcsönös támogatásból akar erőt meríteni az egyetemes egyház javának előmozdítására. Vagy talán azért nem szabad egyesülnie, mert erős ? Ha erős az egyház egyetemes érdekében, úgy ereje egyesülésének örülni kell; mert az egyesülés által fokoztatik. Azt pedig, hogy ezt az erőt az egyetemes egyház ellen, létalapja, existentiájának forrása, édes anyja ellen, vagy a világiak ellen, 2000 egyszerű, szegény hivatalos egyén harmadfél millió ember anyagi ereje, szellemi és erkölcsi hatalma ellen, vagy pedig a hivatalos egyház ellen, melynek paritas alapján majdnem felében tényezője: használja fel, — egy kis jóakarat mellett feltüntetni igazán nem lehet. Miért nem volna tehát szabad egyesülnie ? Nem szeretem azt felelni, a mit a sejtelem sugal. Csupán annyit kérhetek, hogy méltassanak annyi kíméletre bennünket világi vezérfiaink, mint a tanítókat és tanárokat." Beszéde végén kiterjeszkedett a kongresszus által egyik feladatként megjelölt orsz. protestáns szövetség létrehozására is, s errea vonatkozólag a következőket mondotta: „Végre pedig legyen szabad rövid pár szóval érintenem mostani összejövetelünk egyik fontos tárgyát. Meg kell kezdenünk az alapszabályokban egyik főczélul kijelölt országos protestáns szövetség megalapozását. Ebben a szövetségben — ha létre jő — a két protestáns egyház minden tényezője, világiak, lelkészek, tanárok szerves kapcsolatban, egyesült erővel fogják munkálni az egyetemes felvilágosodás, nemzeti haladás és protestáns öntudat nagy érdekeit. Ebben a hatalmas szervezetben a lelkészegyesület csak egy rész lesz, egyik alosztálya az egésznek. Itt enyészik el még a látszata is annak, mintha czélunk az elkülönülés lenne. Magunkat, mint egyik részt, a magunk szakmájában erősíteni akarjuk, hogy annál erősebb legyen az egész. Első lépés, mit az országos protestáns szövetség megalkotása felé tehetünk, egy alapszabálytervezet készítése, melynek alapján mi, mint kezdeményezők, a protestáns egyházak többi tényezőivel tárgyalhatunk, hogy aztán a jövő év folyamán, egy nagy kongresszuson, a szövetség alapszabálya és szervezete megalkotható legyen. Adja Isten, hogy a klerikális reakczió veszélye serkentsen munkára mindeneket; engedje, hogy a krisztus szeretet ihlesse meg a sziveket és lelkeket, hogy minden erők egybevettetnének a küzdelemben, melyre egyházunk s hazánk szomorú sorsa mindnyájunkat kihív s elkötelez." A megnyitás után az elnök bejelentette, hogy az alapszabályok megerősítés végett a belügyminiszterhez felterjesztettek; továbbá, hogy a taggyűjtés ós a szervezkedés örvendetesen halad előre mindenfelé és már eddig is több, mint 500 korona tagdíj folyt be. Tárgyalás alá vette a választmány az egyesület ellen indított támadásokat is, különösen pedig azokat, a melyek némely egyházi lapok hasábjain indultak meg, s kimondta, hogy az alaptalan gyanúsításokat az egyesület részéről visszautasítja, azok felett napirendre tér és halad tovább is a kitűzött czél felé. Majd az orsz. protestáns szövetség megalakítása került a szőnyegre. Hosszabb megvitatás után a szövetség alapszabályainak megállapítása és a további lépések megtétele a sájtóügyi bizottság feladatává tétetett. A további tárgyalás során bizottságot küldöttek ki a 48. XX. végrehajtásának szorgalmazására; egy másik bizottságot pedig a protestáns egyházat érintő törvényhozási és egyéb intézkedések figyelemmel kisérésére. A kálvinista öntudat emelését és a lelkipásztori munka sikeresebbé tételét czélozza a választmány ama határozata, a mely szerint kívánatos a főbb református hitvallásoknak történeti ós tárgyi jegyzetekkel való kiadása, s a gyakorlati lelkészet körében a nevesebb lelkipásztorok tapasztalatainak megírása és közrebocs atasa. Az első feladat megoldásának előkészítésére dr. Tüdős Istvánt, Erőss Lajost, Jánosi Zoltánt, lic. Lenes Gézát, Soltész Elemért és Czeglédi L.-t; a második előkészítésére pedig Gergely Antalt, Lévay Lajost, Balla Endrét ós Fekete Gyulát kérik fel. Tárgyalás alá került a már a kongresszusi előkészületek alatt is szóban forgott hitelszövetkezi kérdés is.