Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-24 / 47. szám

tanítókat az állam fegyelmi hatalma alá helyezi, sőt bizonyos esetekben a felekezeti tanítók kinevezését is a miniszterre bízza, addig a szerzetesek és apáczák felett az államot semmiféle fegyelmi hatalom meg nem illeti, a -többnyire külföldi hatalom alatt álló szerzetestanítót és apáczát külföldi hatóság rendeli ki, és ha az ilyen szerzetes vagy apácza a magyar állam vagy a magyar nemzet ellen izgat, vagy azokat a vétségeket elköveti, a melyeket a magyar törvény oly keményen büntet, nevezetesen ha: a magyar nyelv tanítását elhanyagolja, államellenes irányt követ, vagy a hitfelekezetek ellen izgat, növendékei vallását sértő nyilatkozatot tesz, nem lehet őt e miatt a magyar állami hatóság előtt felelősségre vonni; fegyelmi hatósága az a külföldi rendfőnök, a ki a magyar állam fegyelmi törvényeit semmibe sem veszi, sőt a kinek hitelvei szerint az a szerzetes, a ki az eretnekek ellen izgat és azok vallását sérti, nem fegyelmi vétséget, hanem dicséretre méltó cselekményt követ el. Hát nem jelentéktelen dolog ez sem, de jelentősége teljesen eltörpül azon szomorú jelenség mellett, hogy a magyar törvényhozás a XX. század elején — habár csak egy szórványos esetben — lemondott azon nagy tradicziókról, a melyekért a mult században a nemzet legjobbjai, egy Kossuth, egy Deák, egy Eötvös síkra szállottak, és ezzel rést ütött a vallásfelekezetek közötti egyenlőség nagy elvén. Midőn a törvény így, a vallásegyenlőség nagy sérelmére, a szerzeteseket és apáczákat különös privilégiumban részesíti és azokat az állam büntető hatalma alól kiveszi, utat egyenget a római katholikus egyháznak arra, hogy az ő elemi iskoláit, a mellett, hogy az állam segélyét teljes mértékben igénybe veszi, az állami közvetlen befolyás alól kivonja; mert nem kell neki egyebet tenni, mint a világi elem kizárásával iskoláiban az amúgy is feles számban lévő szerzeteseit és apáczáit alkalmazni. Az iskolatörvény által alkotott helyzet aggodalmat gerjesztő képe tehát egyfelől a minisztertől függő protestáns iskola és az állami beavatkozástól ment róm. kath. iskola. Hogy ez az állapot az 1848. XX. törvényczikkben kimondott egyenlőségi és viszonossági elvbe ütközik, ezt bővebben bizonyítani nem szükséges. De nemcsak a vallásegyenlőséget sérti az 1907. évi iskolatörvény; mélyen belenyúl az egyházunk autonómiájába is; mélyebben, a mint ezt az állami érdek követeli. Protestáns egyházunk legdrágább, legféltettebb kincse az ő autonómiája. Ez adott nekünk erőt a multban, ez védett meg bennünket az abszolút hatalom támadása ellen; ez volt a mult évszázad hatodik évtizedében (a pátens idejében) a magyar nemzet ébredésének, a magyar alkotmány visszaállítása iránti küzdelemnek előharczosa. Akkor, a midőn a szabad szó el volt fojtva és nem volt hely, nem volt alkalom, a hol az megnyilvánulhatott: a protestánsok gyűléseiben nyilvánult meg az, és habár a hatalom a szónokokat börtönbe vetette, a szabad szó hatása felvillanyozta a nemzetet és azt többé elfojtani nem lehetett. Ez a protestáns autonómia érdeme volt, és ezért a protestáns autonómiát minden magyar hazafinak kegyelettel kell megvédeni és épségben tartani. Nem lehet tudni, hogy mikor lesz a nemzetnek még erre szüksége! Ezt az autonómiát újabb időben sok támadás érte. Az állam azon a czímen, bogy a felekezetnek segélyt ad, mindig egy nagyot nyirbál az autonómián. Nem a jelenlegi kormány, nem a mostani törvényhozás kezdte ezt az irányt meghonosítani; nyomait megtaláljuk ennek már a korábbi törvényekben is. Azt mondják, hogy az autonómia megszorítása az állami segély elfogadásának szükségszerű következménye. Ez azonban helytelen állítás és az 1848 : XX. törvényczikknek sem szavaiból, sem szelleméből nem következik. Az államtól azért követeljük és fogadjuk el a segélyt, mert az ő közművelődési feladatait helyette teljesítjük; mert más felekezeteknek ezekre a czélokra milliókat adott, és mert jogos és igazságos, hogy polgárainak egyenlő mértékkel mérjen. Ha az állam akkor, midőn más felekezeteknek milliókat adott, nem kivánta, hogy ezek ezen adományok fejében önrendelkezési jogukról lemondjanak, méltányos és igazságos, hogy tőlünk se követelje azt. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy nem helyén való dolog, hogy az állam a felekezetek autonómiáját állami érdekből megszorítja. Salus reipublicae supreina lex esto! Szívesen lemondunk mi is autonómiánkról, ott és annyiban, a hol és a mennyiben ezt az állam és a magyar nemzet érdeke követeli. De az autonómiának ezen megszorítása az állami segélyezéstől független. Nem azért szabad és kell korlátozni az autonómiát, mert állami segélyben részesül, hanem meg kell azt tenni az állam érdekében akkor is, ha az államtól egy fillért sem kapunk. Az állam ne menjen tovább az egyházi autonómia korlátozásában, mint azt az állam érdeke követeli. Meggyőződésünk szerint ezt a határt az új iskolatörvény túllépte. Tényleg kivette az elemi iskolát a mi hatalmunkból. A mi elemi tanítónk már csak annyiban a mienk, hogy mi az ő eltartásához nagyobb összeggel járulunk, mint az állam, de az ő sorsa és egész exisztencziája teljesen a közigazgatási bizottság és a miniszter jóvoltától függ. Félő, hogy ez elvitázhatatlan tény azt az alárendeltségi viszonyt is károsan fogja befolyásolni,