Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-17 / 46. szám

tünk újabb szerveket és ezzel alkalmat adunk arra, hogy a hivatalos egyház mellett nem hivatalos szervezkedés is beleszólván, az egységes akarat egyértelmű megnyilatkozása kétségessé tétethessék. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Az utolsó idők alakulása és mozgalmai, ezeknek következtében kifejezésre jutott különböző nyilatkozatok, melyek nem egy vonatkozásban egymással ellentétesek, mondatták el ezeket én velem. Az egységben van az erő, az egységes vezetésben a harcznak a sikere. Apró csatározó csapatokkal lehet apró helyi sikereket vagy győzelmeket elérni, de nagy, egyetemünke térdeklő kérdések győzelemre vitelét nem; pedig — Főt. Egyházkerületi Közgyűlés ! — mint mondottam ezelőtt öt évvel: „Megnehezült az idők viharos járása felettünk!" Tenni kell valamit; tenni kell, de csak olyant kell tennünk, de csak olyant szabad tennünk, mit egyértelmű erős összetartással együtt állapítunk meg, törvényes szervezetünk keretében, törvényes formák között, őseinktől öröklött autonómiánk keretében és nem önként jelentkezőkből alakult, népgyűlés jellegű összejövetelek alkalmával. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Nem szeretném, ha félreértenének. A szervezkedés, az önkéntes alakulás jogosultságát általában elösmerem; de megingathatatlan meggyőződésem, hogy azzal nem az erők tömörülését hozzuk létre, hanem épen ellenkezőleg, a gyengeség magvát magával hozó ellentéteket idézzük fel. ilyen körülmények között tennünk valamit aligha fog sikerülni, pedig már ismételten mondottam: tennünk kell valamit! Tennünk kell, szemben a középkor újabban feltünedező türelmetlenségével és szemben azon reakczionáris irányzattal, mellyel szemben a múltban mindig meg tudtunk állani és melynek nem egyszer nemzetellenes törekvéseit a protestánsok, mi reformátusok szorítottuk vissza tiltakozó szavunkkal, vagy ha kellett, vérünk ontásával is. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Távol áll tőlem, hogy a harczi riadót akarnám megfújni; távol áll az is, hogy argressziv mozgalmaknak és offenzív kitöréseknek legyek képviselője; de a védekezés jogainknak, törvényen alapuló autonómiánknak érdekében kötelességünk, és nekem — kit a Főtiszteletü Egyházkerület bizalma annak idején ezen egyházkerület élére világi minőségben állított és kit a haladó évek és ennek folytán szürkeségein — talán érdemtelenül is — a magyar egyetemes református egyház világi elnökévé tett elengedhetetlen kötelességem reámutatni a helyzetre és ha egyébre nem. arra figyelmeztetni önmagunkat, hogy legalább is föltétlen összetartásra van szükség. A múltnak nehéz küzdelmeiben, valahányszor nehéz napjaink bekövetkeztek és hitünkért — és többnyire ezzel kapcsolatosan nemzetünkért — kellett küzdenünk: találkoztak nem hozzánk, protestánsokhoz tartozó nagy, nemes és szabadelvűén gondolkozó férfiak, kik velünk együtt vállalták a küzdelem harczát; mert a miért küzdöttünk, az megfelelt a nemzet érdekeinek és autonom szervezetünkön alapuló jogainknak, — országos törvényeinken alapuló jogainknak védelme volt. A mi magyar ref. egyetemes egyházunknak, általában a protestánsoknak, de kivétel nélkül a magyar állam Összes egyházainak jogait törvények biztosítják. Egyébről nem is lehet szó, mint hogy a törvénnyel biztosított jogok és szabadságok betartassanak és végre is hajtassanak. De épen azért nyughatatlanok most napjainkban a kedélyek, mert nem látszik alaptalannak az aggodalom, hogy a törvények végrehajtása és alkalmazása tekintetében nézeteltérések látszanak fölmerülni és egyes esetekben tett intézkedések a törvény rendelkezéseinek nem felelnek meg. Már 1902. év november 8-án, a Főtiszteletü Egyházkerületi közgyűlés előtt elhangzott megnyitómban egész sorozatát a sérelmeknek ismertettem, főkép hivatkozással az 1791. évi XXVI. t.-cz.-re. E sérelmek — ismételt sürgetés daczára - sok részben ma is fennállanak, daczára annak, hogy az idézett t.-cz. 6-ik szakasza határozottan kimondja, hogy protestáns hívek — például az úgynevezett kanonika vizitáczió adatai alapján fizetésre nem kötelezhetők. Nem kivánom Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! az akkor részletesen fölsorolt sérelmeket ismételni, nagy részben fennállanak azok; egyházi legfőbb hatóságaink különösen az egyetemes konvent — ismételten fordult orvoslásért, legtöbb esetben eredmény nélkül. Évek óta első sorban az 1848 évi XX. t.-cz. 2. és 3. szakaszainak kérdése uralta a helyzetet. Beismerem, hogy a 3. szakasz végrehajtása tekintetében értékes intézkedések történtek; beismerem, hogy a múlttal szemben tetemes javulást értünk el, — de mindennek daczára az eddig elért eredmény nem a kérdés megoldása és nem az 1848. évi XX. t.-cz. 3. szakaszának végrehajtása. E tekintetben a megoldást a törvény 2. szakaszában kifejezett viszonosság és jogegyenlőségben kell keresnünk ; e tekintetben az anyagiaknak az állam részéről való kedvezőbb kielégítése még mindig nem a megoldás, sőt talán épen a valódi megoldás megnehezítése. A már ismételten hivatkozott 1902. év november 8-iki megnyitó beszédemben foglalkoztam a kérdéssel s akkor is elmondottam, hogy aprólékos, részleges tatarozás helyett, ha megoldást akarnak elérni, arra az útra kell lépni, a mely a Deák Ferencz által követett állam és egyház közötti viszony rendezése; az egyetlen helyes út mint azt Deák is kívánta — kellő előkészítés