Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-27 / 4. szám
ISKOLA. Személyi hir. Molnár Sándort, a budapesti ref. főgimnázium igazgatóját, a budapesti tanári kör alelnökévé választotta meg. Gratulálunk! Iskolai aranykönyv. Scheffer Oszkár, néhai édes atyjának, Scheffer Károlynak az emlékére 2000 koronás ösztöndíj-alapítványt tett a soproni evang. főiskolánál, a melynek az alapítványtevő édes atyja hosszú időn át tanára volt. Az orsz. középiskolai tanáregyesület a mult héten bontotta fel az elnöki, alelnöki, főtitkári és szerkesztői állásokra beadott szavazatokat. Elnökké 73 szavazattal szemben 600 szavazattal újból dr. Beöthy Zsoltot, alelnökké ismét Négyesy Lászlót, főtitkárrá Pruzsinszky Jánost, szerkesztővé Lévay Edét választották meg. A ref. tanítók és a fizetésrendezés. A ref. tanítók országos egyesületének választmánya f. hó 16-án ülésezett Debreezenben. Az ülésen, egyéb tárgyakon kívül, szőnyegre került a fizetésrendezés égető kérdése is. A Debr. Prot. Lap értesülése szerint kimondta a választmány, hogy ragaszkodnak a YI. egyetemes tanítógyűlés határozataihoz s az e határozat szerinti fizetésrendezést egy monstre-kiildöttség útján a közokt. minisztertől még e hóban kérelmezik. Kívánják a VII. egyetemes tanítógyűlés összehívását, a fizetésrendezésről benyújtandó javaslat tárgyalása idejére. Kérelemmel járulnak a Zsinathoz, hogy a reform, tanítóknak az állami tanítókéval egyező fizetésrendezése tárgyában a maga részéről is írjon fel s ezáltal a ref. tanítóság ügyét támogassa. Egyúttal felhívják az egyházmegyei, városi és községi tanítótestületeket és egyesületeket, hogy az egyházmegyéken, kerületeken ugyanezt kérelmezzék s erre nézve részletesen megokolt előterjesztéssel éljenek. Az előterjesztés megfogalmazásával Sinka Lajost, a küldöttség szervezésével pedig a tisztikart és a választmányt s ennek élén az elnököt, Simon Károlyt bízták meg. Ugyancsak a tisztikar bízatott meg azzal, is, hogy lapok útján, körlevelekkel szólítsák fel az összes reform, tanítóegyesületeket és testületeket, hogy a budapesti gyűlésre minél több képviselőt küldjenek s azokat megfelelő költséggel lássák el. GYÁSZROVAT. Id. Antalfi László, az alsó-vadászi ref. gyülekezet lelkipásztora, a tiszáninneni egyházkerület volt aljegyzője, az abauji egyházmegye kiérdemült esperese és tanácsbirája, 64 éves korában hirtelen halállal elhunyt f. hó 15-én. Kiss Pál, sülelmed-czikói ref. lelkész, 69 éves korában, lelkipásztorkodása 36 - dik évében, folyó hó 7-én elhunyt. Legyen áldott emlékezetük! KÜLÖNFÉLÉK. A Los von Bora mozgalom Ausztriában még mindig diadalmasan halad előre. A legnagyobb feltűnést az utóbbi időkben gróf Auersperg Guidó áttérése keltette. Az Auerspergek a reformáczió kezdetén már annak pártolói voltak Krajnában, s bár későbben, az ellenreformáczió idejében, a római katholikus egyházba tértek is vissza, a szabadabb szellem nem veszett ki a családból. A család leghíresebb tagja, költői nevén Grün Anasztázius, nem egy költeményében dicsőítette Luthert és a reformácziót. A most áttért gróf egy levelében így ír elhatározásáról: „Mivel én már régen belső ellentétben voltam a katholikus egyházzal, úgy kilépésem ebből folyó kötelességszerű logikus cselekedetem, a mellyel a nyilvánosság előtt is szakítottam a katholikus egyházzal. Vajha népünk összes lanyha katholikusai ne csak a szónál maradnának, de cselekednének is. Ha áttérésem másokra utánozandó példa leend, úgy csak örülni fogok ennek, különösen, ha azok állásombeliek lesznek." (E. O.) Az orvostudománynak világszerte sokatigérő renaissance-át látjuk rohamosan fejlődni egy új gyógymódban, mely egyszerűsége, czélszerűsége és kiváló sikerei által ma már, mint legbiztosabb ós legjobb gyógymód van elismerve. Ez a gyógymód a hemopatia vagyis vérgyógyítás, mely a képzelhető legszebb gyógyeredményekkel lesz alkalmazva köszvény, görvélykór, asztma, szív-, vese-, gyomor- és bélbajokban, súlyos idegbántalmak (neurasthenia, paralysis, tabes) és makacs bőrbetegségek eseteiben. A több ezrekre menő gyógyult, mint lelkes apostol terjeszti ezen gyógymód kiválóságát, mely eredményeiben tökéletesebb és tartósabb, mint bármely fürdő vagy intézeti kezelés. Ezen gyógymód megalapítója dr. Kovács J. fővárosi orvos, a ki most kezdi őszi kúráit. Mindazon betegeknek, kik a fent felsorolt bajok egyikében szenvednek, őszintén ajánljuk ezen orvos tanácsát kikérni, ha a nyár folyamán betegségükből ki nem gyógyultak. Dr. Kovács J. orvos úrnak Budapesten, V. ker. Váczi-körút 18. szám, I. em. alatt van a gyógyintézete (csak bejáró kezelésre), hol naponta 9—1 és 3—6-ig fogad betegeket, de meghívásra betegeket látogat a fővárosban és vidéken is. Mindazok, kik nyáron ki nem gyógyultak, el ne mulasszák ezen gyógymódot alkalmazni, mely visszaadja egészségüket. Újítás az ékszerek vásárlása körül. Számos panaszból tudjuk, hogy a vidéki közönség mindig megkárosult, valahányszor ékszer- és óraszükségletét külföldi czégek árjegyzékei alapján próbálta fedezni. Daczára ennek, rengeteg annak az összegnek a száma, a mit hangzatos hirdetések által félrevezetett közönségünk, évenkint az ellenséges érzelmű Ausztriába órákért és ékszerekért ktild és kapja érette az ipartermékek salakját, oly árút, melyet az illetők saját hazájukban képtelenek eladni és ha azokat a magyar közönség előre látná, szintén nem venné meg. Ezen visszaélésen segítendő, Polgár Kálmán műórás és ékszerész (üzlete Budapesten, Erzsébet-körút 29.) olykép remél segíteni, hogy ezután vidéki komoly vevőinek terjedelmes választókot küld óra- és ékszerárúkból. Annak a komoly vidéki vevőnek, a ki ezután ókszerfélét, óhajt vásárolni, nem kell többé, mint a közmondás is mondja, „Zsákba macskát" venni, hanem felkeresheti bizalommal a nevezett czéget és kap bő választékot. Ez, a berendezés szolidsága önmagát dicséri és általa a nevezett műórás érdemeket szerez arra, hogy a hazafias magyar közönség pártfogásában részesítse. Felhívjuk az érdeklődök figyelmét Magyarország legnagyobb tanszerraktárának, Calderoni és társa czégnek hirdetésére. Ez a czég honosította meg hazánkban a tanszeripart és ma már több nagyobb műhelyt foglalkoztat, hol már a legnagyobb precziziót igénylő műszerek is készülnek.