Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-22 / 38. szám
szaporítja, a kiknek számára a V. D. M. csak üres czím, vagy szinte elviselhetetlen teher. Magas, nagyon magas nívóra helyezzük a mi hivatásunkat: Istennek evangélistái, prófétái, emberek tanítói vagyunk, a lélek legjobb tehetségeit igénybe vevő munkára vállalkozunk, midőn Isten igéjének szolgálatába szegődünk. Megismerni az emberi szívet, annak nyomorúságait, vergődését ; megismerni Krisztust ethikai nagyságában, egyedüliségében; megtalálni és feltűntetni Jézusban az igazság ntán szomjúhozó lélek kérdéseire az abszolút választ, a szív minden nemes vágyának kielégítését, az erkölcsiség, jóság örök példányképét és forrását; feltüntetni őt, mint a társadalmi élet egyedüli inegtisztítóját, megbékéltetőjét, emberek királyát, törvény adóját, — Uraim! itt van munka a legkiválóbb, legtanultabb elme számára. Önök Isten országát építik majd az Ige által és ebben a munkában a lélek egyetlen tehetsége sem satnyulhat el, ebben minden talentum értékesíthető. Isten igéjének korszerű, modern szolgái óhajtunk lenni! Hiszen nekünk az evangéliom elveit az egyéni, társadalmi, nemzeti, kulturális élet összes jelenségeire kell alkalmaznunk. Meg kell ismernünk a „világot" és ebben élve akként kell szolgálnunk, hogy szolgálatunk élő tiltakozás legyen minden ellen, a mi az emberben az istenképűséget veszélyezteti. De ne feledjük: minél többet tanulunk, minél szélesebb körre terjed szolgálatunk, annál erősebbnek kell minden tudásunk középpontjának lennie. Minél nagyobbra tervezzük a sátort, annál erősebbnek kell a fentartó oszlopnak lennie, a melyen egész lelki életünk nyugszik. Ez az oszlop pedig nem más, mint az, a mi mindnyájunknak egyetlen erőssége: az Igazság, a mely Krisztusban vagyon, és a melynek szolgálatára ez alkalommal újólag elkötelezzük magunkat! A tanévet Isten nevében ezennel megnyitottnak nyilvánítom. B. Pap István, theol. igazgató. TÁRCZA. Az új syllabus. A szent római és egyetemes inquisitio decretuma. 1907. július 3. Kétségtelenül sajnálatos eredményű korunk, a mely a dolgok legfőbb okainak kifürkészésében féket nem ismer, nem ritkán olyan módon kap az újdonságokon, hogy szinte elpocsékolván az emberi nem örökségét, a legnagyobb tévelygésekbe esik. Ezek a tévelygések még vészedelmesebbek, ha a szent tudományokról, a szentírás magyarázásáról, a hit kiváló titkairól van szó. Felette sajnálatos, hogy katholikusok között is akadnak nem csekély számmal olyan írók, a kik túllépvén az atyák és maga a szent egyház által megállapított határokat, a magasabb intelligenczia látszata mellett és a históriai szempontok nevében, a dogmáknak olyan fejlődését kutatják, a mely valójában azoknak megrontása. Hogy pedig az ilyen természetű tévelygések, a melyeket naponként hintegetnek a hívek között, azoknak lelkében gyökeret ne verhessenek és hitük tisztaságát meg ne ronthassák, tetszett a mi, Isten kegyelméből való szent Atyánknak, X. Pius pápának, hogy eme szent római és egyetemes inquisitori hivatal által, azok a tévelygések, a melyek a legfontosabbak, megjelöltessenek és kárhoztassanak. A miért is, a leggondosabb elővizsgálat és a tisztelendő és tudós consultorok előzetes hozzászólása alapján, a főmagasságú és főtisztelendő cardinalis urak, mint a hit és erkölcs dolgaiban egyetemes inquisitorok, a következő tételeket kárhoztatandóknak ós elvetendőknek ítélték, valamint jelen decretummal kárhoztatják és elvetik: 1. Az az egyházi törvény, a mely az előzetes censurát írja elő a szentírással foglalkozó könyvekre, nem terjed ki az ó- és az új-testamentum könyveinek kritikájával és tudományos exegesisével foglalkozókra. 2. A szentiratok egyházi értelmezése nem kicsinylendő ugyan, de mégis alá van vetve az exegeták pontosabb ítéletének és javításának. 3. A szabad és tudományosabb exegesis ellen hozott egyházi ítéletekből és censurákból arra lehet következtetni, hogy az egyház által megállapított hit ellene mond a történelemnek és hogy a kath. dogmák a ker. vallás helyesebben felfogott eredetével valósággal nem egyeztethetők össze. 4. Az egyházi hatóság semmiféle dogmatikai meghatározásokkal sem állapíthatja meg a szent iratok eredeti értelmét. 5. Mivel a hit-letéteményben csupán kijelentett igazságok foglaltatnak, az egyház semmi tekintetben sem illetékes ítéletet mondani az emberi tudományok állításai felett. 6. Az igazságok meghatározásában a tanuló ós tanító egyház úgy működik közre, hogy a tanító egyháznak semmi egyéb feladata sincs, mint csak hogy szentesítse a tanuló egyház általános véleményét. 7. Az egyház, a midőn kirekeszti a tévelygéseket, nem követelhet a hívőktől semmiféle benső hozzájárulást az általa kimondott ítéletek elfogadását illetőleg. 8. Minden vétektől menteknek ítélendők azok, a kik semmibe sem veszik a szent Index Congregatio, vagy más szent római Congregatiók által kimondott kárhoztatásokat. 9. Szerfölötti együgyűséget és tudatlanságot árul-