Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-15 / 37. szám

9. A magyar nemzeti egyetem, nevének megfelelőleg, minden hitfelekezetre nézve, minden tekintetben közös legyen. 10. A hazában működő minden tanítóknak polgári állása, rangja megállapíttassék".'* E tíz pont alapján készítette s mutatta be Kossuth Lajos, az 1848. márcz. 31-diki kerületi ülésben „A vallás dolgában" azt az öt szakaszból álló törvényjavaslatot, a mely azután az 1848. XX. t.-czikk neve alatt Íratott be országunk törvényei közé. Ez az öt szakasz ekképen hangzik: 1. §. Az unitaria vallás törvényes bevett vallásnak nyilváníttatik. 2. §. E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetekre nézve, különbség nélkül, tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg. 3. §. Minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek, s ez elvnek részletes alkalmazásával a minisztérium, az illető hitfelekezetek meghallgatásával, a közelebbi törvényhozás elibe kimerítő törvényjavaslatot fog előterjeszteni. 4. §. A bevett vallásfelekezetek iskoláiba járhatás, valláskülönbség nélkül, mindenkinek megengedtetik. 5. §. A minisztérium rendelkezni fog, hogy a bevett vallásokat követő katonák saját vallású tábori lelkészekkel láttassanak el. A kerületi ülés a bemutatott javaslatot minden ellenmondás és változtatás nélkül elfogadta, majd pedig országos üléssé alakulván, itt is vita nélkül magáévá tette és tárgyalás végett áttette a főrendekhez. A főrendek április 2-án vették a javaslatot tárgyalás alá. Itt azonban a római katholikus papság magatartása miatt már erős akadályba ütközött a dolog. A klérus minden felszólalt tagja hangoztatta ugyan a liberalizmust, de a valóságban mégis gátat akart vetni a javaslatnak. Az 1. és 5. §-ok rendelkezéseibe még csak bele nyugodtak, a 2—4. §-ok azonban már erős ellenállásra találtak, most is, mint általában a korábbi országgyűléseken is azok a javaslatok, a melyek a nem róm. kath. egyházak jogait és szabadságát kívánták biztosítani. A 2. §. ellen azt vetették kifogásul, hogy az nagyon általános és a gyakorlatban még több súrlódásra vezethetne, mert az részint azt vonhatná maga után, hogy a tökéletes egyenlőség és viszonosság elvét á bevett felekezetek úgy értelmezhetnék, hogy a hitelveket és szervezetet egymástól átvehetnék, ebben tehát veszedelem rejlhetik a róm. kath. egyházra nézve; részint pedig arra indíthatná a róm. hath. egyházat, hogy ugyanolyan autonomiát követeljen, mint a milyennel a protestánsok rendelkeznek. A ki nem mondott fő kifogás azonban igazában az volt, hogy a tökéletes egyenlőség és viszonosság elvének kimondása által megszűnnének a róm. kath. egyház ama kiváltságos jogai és prepotencziája, a melyek azt, mint uralkodó egyházat addig megillették. Úgy látszik, hogy Kossuth eleve számított erre a kifogásra, s talán épen ez volt az oka annak, hogy a tiszántúli egyházkerület kívánságának 4., 5., 9. és 10. pontjait, a melyek az egyenlőség és viszonosság elvének gyakorlati alkalmazását foglalták magokban, expressis verbis nem vette fel javaslatába, hanem csak az általános elvet kívánta kimondatni a 2. §-ban. A 3. §-t illetőleg a klérus hangoztatta ugyan, hogy nincs kifogása az ellen, hogy a többi felekezetek egy* Prot. Egyh. és Isk. Lap 1848. 15. szám. házi tisztviselői is megfelelő javadalmazásban részesüljenek ; de ünnepélyes óvását jelentette be e pont olyan értelmezhetése ellen, hogy a róm. kath. egyházi vagyon commassáltassék vagy secularisáltassék. A 4. §-t illetőleg az volt a klérus nézete, hogy kényszerűségből eltűri ugyan, hogy róm. kath. növendékek nem róm. kath. iskolákba járhassanak, de ezt az elvet sohasem teszik magukévá. Hogy addig élvezett kiváltságaikat továbbra is megtarthassák és a törvényjavaslatnak a róm. kath. egyházra nézve esetleg kedvezőtlen magyarázatát kizárják, betoldásokat javasoltak a 2—4. §-okhoz. A 2. § t úgy kívánták megváltoztatni, hogy a tökéletes egyenlőség és viszonosság elve az egyházakra csak „saját hitelveik s egyházszervezetük épségben tartása mellett" mondassék ki. A 3. § t így kívánták módosítani: „Minden bevett vallásfelekezetnek egyházi és iskolai szükségei, a mennyiben a vallásfelekezetek mostani javaiból ki nem telnek, közálladalmi költségek által fedeztessenek". A 4. §-ban foglalt tanszabadságot így kívánták megszorítani: „azon feltétel mellett, hogy a vallásban saját hittanítóik által oktattassanak s erről, valamint a vallás-gyakorlatról is, félévenként bizonyítványt előmutatni kötelesek". A világi főrendek többsége, r. kath. lévén, természetesen pártolta a klérus javaslatait; a protestánsok és egynéhány liberálisabb r. kath. főrend azonban ellenezte azokat. Hivatkoztak arra, hogy 2. §-ban nincs semmi más, mint a mit a bécsi és a linczi békekötés megállapított s a mihez a király is hozzájárult. A 3. §-t illetőleg pedig megnyugtatni igyekeztek a klérust annak kijelentésével, hogy az a felekezetek vagyonát elvétellel nem fenyegeti (Tihanyi F., Cziráky J., Teleki D., Vay M., Gyürky P., Forgács A.), mert hiszen a végrehajtásra vonatkozó javaslatnak úgy is az egyes felekezetek meghallgatásával kell készülnie. A 4. §-hoz ajánlott pótláshoz általában hozzájárultak. A mint előre látható volt, a javaslat csak a klérus által javasolt, illetve némely világiaknak azokat szelídítő, de lényegében azonos pótlásaival fogadtatott el. Á karok és rendek a főrendektől módosítva visszaküldött javaslatot ápr. 3-cliki ülésükben vették tárgyalás alá, s egyetlen kanonok ellenkező véleményét leszámítva, visszautasították a kívánt betoldásokat és változtatás nélkül terjesztették vissza a javaslatot a felső táblához. Április 4-én a felső táblán újra megindult a vita a javaslat felett. A klérus újból a régi húrokat pengette és kívánta a betoldások fentartását. A klérus eme magatartása élénkebbé és szenvedélyesebbé tette a vitát, a mennyiben a pótlások ellenzői azt a gyanút táplálták, hogy azokkal a klérusnak titkos hátsó gondolatai vannak s általuk újból lehetetlenné akarja tenni a teljes egyenlőség és viszonosság megvalósulását. A r. kath. többség továbbra is fenntartotta a pótlásokat és ezzel együtt küldte vissza az alsó táblához. Az alsó tábla április 6-án tárgyalta újból a már másodszor visszaküldött javaslatot; azonban ez is megmaradt változatlanul az eredeti szöveg mellett és így küldte azt vissza a felső táblához. A felső tábla még ugyanazon a napon tárgyalta a javaslatot s a további ellenkezést nem látván czélszerűnek, elfogadta azt eredeti szövegezésében. A klérus és a vele tartó r. kath. főrendek azonban ünnepélyes óvásukat jelentették be a törvény minden olyan értelmezése ellen, a mely a r. kath. egyház erkölcsi vagy anyagi megrövidítését vonhatná maga után. így lett törvény az 1848. XX. t.-cz. neve alatt a