Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-08 / 36. szám

ejnber szempontjából Isten legfontosabb munkája. És mivel ez így van, jertek Testvéreim s gyönyörködjünk ebben a dicsőséges látványban. A ki elhagyatottnak érzi magát, gondolja meg, hogy Isten szétszakította az egeket és meglátogatta .az ő népét s Jézus kész azoknak, a kik bűneiket megbánják s váltságát elfogadják, a vigasztaló Szent Lelket, tehát a teljes boldogságra és szentségre segítő Lelket, a Lelket a maga egész hatalmas áradásában elküldeni. A ki nem bír bűneivel vagy a kit régi bűnei emléke kínoz, az gondolja meg, hogy Jézus a menny királya, s hogy neki teljes hatalom adatott mennyen és földön; ép' azért, a ki mellé állt, annak diadalérzettel kell járnia, mert Jézussal szemben senki és semmi a siker reményével nem küzdhet s Jézus nem csak a legsúlyosabb lánczok összetörésére, hanem a legfájdalmasabb sebek gyógyítására is képes. A ki pedig rest és tunya, hát az gondolja meg, hogy a Jézusról való bizonyságtétellel elhallgatni: az a talentum elvesztésére juttathat. A ki pedig még nem változtatta meg élete irányát s nem mert színt vallani, kérdezze meg magától, hogy ugyan igazán oda állt-e már Isten szolgálatába vagy pedig még szégyenli a Krisztus evangéliumát, a min pedig nincs semmi szégyelni való, sőt ellenkezőleg, az evangélium ereje nélkül való élet, ez a szégyenletes. És ezzel eljutottunk elmélkedésünkben a második lépéshez. A ki igazán megértette, hogy Jézusban az Isten jelent meg s hogy Jézus örökkévaló szeretetből nagy küzdelemmel és gyötrelemmel érettünk tökéletes megváltó munkát végzett, azon Jézus munkája változást is idéz elő. Istennel való közösségbe jutás, e kifejezés összefoglalja a lélek átalakulásának mindama mozzanatait, a melyeket megtérésnek, újjászületésnek és megigazulásnak nevez az írás s a Krisztus egyháza. Hogy mennyire elhanyatlott újra az egyházi élet, semmi sem mutatja inkább, mint hogy a keresztyénnek nevezett emberek tömegeinél vagy egyáltalán homályba van burkolva a megtérés, újjászületés és megigazulás, vagy a hol ismerik is a szavakat, ott is az igazság ereje a legtöbb esetben hiányzik alelkekből. A kik pedig s az ilyenek még mindig nagyon kevesen vannak, valamenynyire komolyan veszik ez igazságokról szóló igehirdetést, rendesen abba a nagy veszedelembe jutnak, hogy a megtérés után egy tapodtat sem akarnak előre haladni. Valami iszonyú bágyadtság vett erót a lelkeken a bűnnek valami nagy lekötő hatalma s míg valósággal a nagy, erős, durva cselekedeti bűnök is ezrével szedik az áldozatokat, olyan bátor lelkek, a kik teljes erővel az Idvezitő nyomába óhajtanának lépni, nem igen akadnak. Az emberek legnagyobb része inkább csak messziről megállva szereti bámulni az Isten munkáit, csak hallani szeret legfeljebb az evangéliumról, de a mint az evangélium hatást kezd gyakorolni a lélekre, ez maga megijed a felébredéstől s attól, hogy kezét, sorsát, jövőjét bátran az Isten kezeibe tegye le s ha maga meg nem ijedne, hát gondoskodnak róla mások, hogy valahogy fel ne találjon az illető ébredni. Az ébredéstől és élettől félnek az emberek s mellesleg mondva ez az oka annak, hogy sokan haraggal fordulnak az élő keresztyén szövetségek ellen, mert ezek már nevükkel is hirdetni akarják, hogy keresztyén életre törekesznek és nem bírnak érzéketlenül maradni, látva, hogy sokan minduntalan csak hallanak, szertartásokon keresztül mennek, gyűléseznek, fizetnek; de ha megkérdezzük őket, hogy ugyan hitetek ad-e igazi örömet s oly boldogságot, hogy azt másokkal is szeretnétek megosztani, hát vállat vonnak s szomorú mosolylyal mondják, hogy örömöt vagy boldogságot bizony ők egészen máshol keresnek. Nincs nagyobb igazság, nűnt az, hogy nemcsak a nagy cselekedeti bűnökből kell megtérni, hanem általában abból a vigasztalan, boldogtalan s Isten jobb kezét, Jézus váltságát, daczosan visszautasító s a kegyelem nélkül szűkölködő életből is meg kell térni, a melyben az emberek legnagyobb része, sokszor vallásos rendszerek és szertartások árnyékában él. Az ilyen megtérés egyike az emberi lélek legfenségesebb tapasztalatainak. Ez nem képzelődés, nem is álkegyesség és képmutatás, mert az Istenhez meg nem tért lelkek élnek következetlen, tehát képmutató életet. A megtért lélek az igazán haza talál. A megtért lélek nagy kincset talál. A megtért Istennel élő összeköttetésbe jut s Isten új, magasabb életet kezd az emberben. Ez új élet elrejtése s Isten egyenes, megváltó hatásainak elfogadása neveztetik újjászületésnek. Mivel pedig az ember, a ki Istenhez meg nem tért, mint Isten kegyelmét és Jézus váltságait vakmerően mellőző, ezáltal az Istennel való ellenségeskedés bűnét elkövető lelki adósságot felhalmozó lény élt: az újjászületés és megtérés megigazulással jár együtt, a mi abban áll, hogy az emberi lélek viszonyát az Isten helyesnek nyilvánítja, mert hiszen az emberi lélek, habár gyarló és erőtelen is az új életben eleinte, mégis nem a bűnnek szolgál, hanem hit által Jézusra támaszkodik és vele egyesül, Istennel szemben nem mint lázadó áll, hanem min alázatos alattvaló, a ki Jézusnak szolgálatára áll s általa Jézus mind jobban és jobban valósíthatja meg felséges czéljait. Nagy és dicső tény tehát az új élet megkezdése s a kik azt kicsinylik, azok aligha is élték át e csodás tapasztalatot, vagy pedig ama sok bajra és vétekre gondolnak, a mit az Isten Szent Lelke az új élet megkezdése után is nagy nehezen tud a lélek életéből kivetni. De épen az a körülmény is, hogy az Úr Jézussal való élet megkezdése után a bűn idegenül s mindig idegenebbül tűnik fel s a mi rossz szokás, gondolat, érzelem s helytelen elhatározás az emberi lélekben volt. az nyugodtan, lomhán, érintetlenül többé nem maradhat, hanem a harcz ellene megkezdődött; mindez mutatja, hogy már a megtérés és újjászületés nagy jelentőségű esemény, Istennek nagyszerű alkotása, a hívó kegyelemnek, melynek hangjai előtt az ember soká bedugta füleit, diadalra jutása, az emberi léleknek a keskeny útra átjutása, szegény elnyomott, bilincsekbe vert szabadságunknak első