Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-18 / 33. szám
hogy dr. Horváth József minél tovább működhessen még fontos katedráján, az intézet és egyetemes egyházunk javára! Értesítés a nagykörösi reform, tanítóképzőintézetről az 1907/8. tanévet illetőleg. A) A nagykőrösi és dunamelléki ev. ref. tanítóképző-intézetbe olyan ép testű és szellemű növendékek vétetnek fel, kik a 15-ik évet már meghaladták s első sorban a gimnázium, reál- vagy polgári iskola IY-ik osztályát kellő sikerrel végezték. Fölvételi vizsgálat útján az intézetbe belépni nem lehet. A belépni kívánó növendéknek egyszersmind igazolnia kell egy nyilatkozattal azt, hogy a szülők képesek-e fentartani itt az illetőt; továbbá orvosi bizonyítványnál testi és szellemi épségét, végre keresztlevéllel életkorát is. A tanév kezdete 1907. szept. 1. Az I. osztályba felveendők kérvényei f. évi aug. 10-éig küldendők be az igazgatósághoz. A tanári kar auguszt. utóján fogja megtenni a fölvételt illető javaslatát. Fölvétetnek pedig első sorban nagykőrösiek ós dunamelléki ev. reform, egyházkerületbeliek. A tápintézet szeptember 1-én nyílik meg, melyben a tan.-képezdei növendékek, mint jótéteményesek vétetnek föl, ebéd és vacsoráért 17 korona, ebédért 13 kor., félévenként 1—1 korona evőeszköz használati díj fizetése mellett; ni eljegyeztetvén, hogy a dunamelléki 8 egyházmegye tanítói által fizetett és gyűjtött javadalmat 3 egyén élvezi, megfelelő kötelességek mellett. Egy-egy növendék fentartási költségei körülbelül ezek: Évenkint: fölvételi díj: (az újonjötteknél) 2 korona, orvosi díj (mindenkinél) 2 kor., orsz. tanári nyugdíj 6 kor., zeneszer (zongora, orgona, hegedű) használati díj 4 korona, könyvekre 20 - 24 korona, havonkint: lakásbér fűtéssel 6—7. kor., mosás 4 kor.; a tápint. díjt lásd elébb. — Ezekkel szemben vannak (ez értesítőben elsorolt) ösztöndijak és egyéb jótétemények és temetési kereset. A tan.-képezdei növendékek a nagykőrösi ev. ref. egyházban templomi és temetési szolgálatot tartoznak (díj fejében) teljesíteni: ennélfogva az egész növendéksereg egyszerre a szünidőket nem élvezheti. — Templomi és temetési szolgálatokat teljesítvén, mint egyházi emberekhez illik, fekete vagy sötét ruhában és fekete kemény kalapban kell járniok. A tanfolyam négyéves. B) A mi a tanítóképesítést illeti: a nagykőrösi és dunamelléki ev. ref. tanítóképezdében, az ev. ref. egyetemes konvent által kiadatott szabályzat értelmében, az 1868. XXXVIII. t.-cz. 102., 114., 134. §-ai, s az 1891/3. évi egyházi törvények 421. és 422 §-ai alapján tartandó tanképesítő vizsgálatokra: I. jelentkezhetnek s illetőleg folyamodhatnak. 1. a kik a tanítóképezdének mind a négy évi tanfolyamát mint rendes tanulók legalább elégséges eredmennyel végezték a nagykőrösi református tanítóképezdében ; 2. a kik magukat a tanítói pályára magánúton képezték s a jelzett tanítóképezdében az osztály vizsgákat — mind a négy tanfolyamból — kellő sikerrel letették (részint mint kibocsátott segédtanítók-, részint mint régebbi gyakorló tanítók, nevelők) s 19 évesek vagy korengedélyt kaptak, erkölcsileg kifogástalanok, a tanítói pályára testileg, szellemileg alkalmasok (egészségesek) ; 3. a kik a középiskolai VIII. osztályt sikerrel elvégezték s egy évi tanítói gyakorlatot igazolnak (a 2. alatti egyéb föltételeknek is eleget tettek); 4. olyan theologiai akadémiai ifjak, kik már a theolog. alapvizsgálatot sikerrel kiállották. II. A tanítóképesítő-vizsgálat 3 részből áll, ezek: a) írásbeli vizsgálat, b) szóbeli és gyakorlati vizsgálat és c) tanítás. a) Az írásbeli vizsgálatokon a következő dolgozatok készítendők: 1. értekezés magyar nyelven a neveléstan köréből, oly czélból, hogy a jelölt nyelvtani ismereteinek alapossága, másrészt tárgyi tájékozottsága kitűnjék; 2. tollbamondott szöveg fordítása németről magyarra, szótár segítségével; 3. két geometriai feladat megold asa, a melyben a jelölt e tantárgyban való tájékozottságát és számvetésbeli biztosságát is bemutathassa; 4. valamely mértani test, esetleg testcsoport, egyszerű tárgy rajzolása természet után, látszat szerint, szabadkézzel, árnyékolással; J^tó ^é Pírá s Az írásbeli vizsgálat eredményét véglegesen az egyházkerületi tanképesítő-bizottság megállapítván, megállapítja a szóbeli vizsgálatra bocsáthatók névsorát. Az írásbeli vizsgálatok határideje (a hivatolt konventi szabályzat 10. §-a értelmében) az év május végső és június első napjai. b) A szóbeli és gyakorlati vizsgálat tárgyai az érvényes konventi tantervben fölvett, szóval a tanítóképezde mind a négy évi tanfolyamában elvégzett összes tantár gyak. A szóbeli és gyakorlati vizsgálat határnapjai (a hivatolt konventi szabályzat 12. §-a értelmében) június végső napjai, ide értve a tanításra szánt időt is. c) A tanítás tárgyait illető tételeket a vizsgáló bizottság elnöke helybenhagyván, azok a bizottság előtt kisorsoltatnak s arról a tervezetet a vizsgázó elkészítvén, a tanítás megkezdése előtt az elnöknek átadja s aztán kezdi meg a tanítását a gyakorló iskolában, mely legfeljebb félóráig tarthat. A ki a képesítő-vizsgálaton két tárgyból megbukott, az deczemberben javíthat, ha az egyik tantárgyból akkor is megbuknék, a következő képesítő-vizsgálaton javíthat, ha mind a két tantárgyból megbukik, egy év múlva az egész vizsgálatot ismételnie kell. — A ki három vagy több tantárgyból bukik, csak egy év múlva bocsátható az összes tantárgyakból új képesítő-vizsgálatra. III. A folyamodványt születési, összes tanulmányi, szolgálati ós erkölcsi s orvosi bizonyítványokkal kell föl-